Ukrán szerzők és új, sötét középkor a könyvfesztiválon

Jelentős tömegen kellett átverekednie magát annak, aki részt akart venni a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál valamelyik programján. Az új könyvmegjelenések mellett rengetegen voltak kíváncsiak az egymást érő pódiumbeszélgetésekre, dedikálásokra és workshopokra. Délelőtt könnyen el lehetett csípni például Berg Juditot, mindössze annak a hosszú sornak a végét kellett megtalálni, ami a csarnokban kígyózott. A népszerű gyermekkönyvszerző – egyben irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkár – többek között nemrég megjelent Rumini és a hét penge című kötetét dedikálta. Ez a legújabb része az idén 20 éves Rumini-sorozatnak, amely ezzel az epizóddal már 11 kötetes kalandvilággá vált. Közvetlenül Berg Judit mellett a szépirodalomban is jeleskedő Széchenyi-díjas etológus, Csányi Vilmos várta az olvasóit, míg a frissen a Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával kitüntetett Tóth Krisztina író és költő kereste a kiadója standját vagy a számára kijelölt dedikálópontot.

Az eseménynek helyet adó Hungexpo és annak C épülete elsőre nagyon is megfelelőnek tűnik egy ilyen rendezvény lebonyolításához: a csarnok egyik felében a standok, míg velük szemben a dedikálópontok kaptak helyet, a szekciótermekben pedig többek között a képregényzóna és a gyerekbirodalom működött. A pódiumbeszélgetéseknek és könyvbemutatóknak az első emeleti termek biztosítottak kényelmes körülményeket, a fesztiválok esetében gyakran hátrányként emlegetett tömeg így csak a standok között okozott kellemetlenséget – bár ezzel talán leginkább éppen a kiadók vitatkoznának…

Bár az idei könyvfesztiválon az ír díszvendég, Colm Tóibín mellett a kortárs német nyelvű irodalom kapott főszerepet, a szombati napon egy erőteljes ukrán megjelenés is érezhető volt. Bemutatkozott többek között Natália Miszjuk, aki egy Krímben felnövő kislány történetét írta meg saját, valós élményei alapján, míg Olekszandr Veselényi, az ukrán turisztikai ügynökség osztályvezetője hazája könyvészeti projektjeit ismertette. Az utóbbi években világszerte is egyre nagyobb figyelmet kapó ukrán sci-fit az idén Max Kidruk képviselte személyesen is. A szerzőnek a napokban jelent meg a monumentálisnak mondható, több mint 1000 oldalas Kolónia című regénye, amely hiperrealisztikus és sötét képet fest az emberiség jövőjéről.

A Kolónia a 22. században játszódik, amikor is az emberiség biplanetáris fajjá vált, vagyis kolonizálta a Marsot. A Föld szomszédságában található égitest meghódítása azonban nem hozta magával azt az emberi fejlettségi szintet, hogy meg tudja haladni saját hibáit. 

Ezért, ahogy az ukrán szerző a vele folytatott pódiumbeszélgetésen fogalmazott, könyve nem egyszerűen sci-fi, hanem figyelmeztetés is mindenki számára.

A Kolónia sok szempontból rendhagyó műnek tekinthető. A történet a műfaj kortárs trendjeit figyelmen kívül hagyva hosszú prológussal indít, a rengeteg szereplőt felvonultató mű – Shakespeare drámáinak a kiadásaihoz hasonlóan – még az elején felsorolja és meghatározza a karakterek történetben betöltött szerepét, a kötet végén pedig – ugyancsak a műfajtól szokatlan módon – tudományos irodalomjegyzék szerepel. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy minderre szükség van, hiszen a regény egyszerre boncolgat politikai, társadalmi és filozófiai kérdéseket, melyekben valamilyen formában az orosz–ukrán háború is megjelenik.

A pódiumbeszélgetésen Kidruk azt is elmesélte, hogy hazájában a könyv kiadása éppen akkor vált aktuálissá, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Elmondta azt is, hogy ekkor elvesztette a hitét azzal kapcsolatban, van-e értelme könyvet kiadni, illetve megvalósítható-e egyáltalán a kiadással járó folyamat.  

Abban is bizonytalan volt, hogy maradnak-e olvasók, akik ilyen körülmények között is kíváncsiak egy disztópikus sci-fire. A barátai azonban meggyőzték arról, hogy érdemes lenne megjelentetnie a kötetet, az előrendelésekből pedig több ezer példány fogyott el – vagyis ennyien voltak kíváncsiak a kötetre úgy, hogy még ki sem nyomtatták.

Megjelenése után egy ukrán kritikus egyenesen a sci-fibe ültetett Trónok harcaként jellemezte a regényt. Ez a párhuzam sokat elárul arról is, hogy bár a szerző végzett mérnökként valóban hiperrealisztikus módon írja le a lehetséges jövőbeli technológiát, a kötet mégiscsak az emberi kapcsolatokról és végső soron magáról az emberről szól. Arról az emberről, aki nem menekülhet el saját maga elől még akkor sem, ha meghódítja a Marsot.