2013-09-28 10:41:00

Ata Kandó 100 éves

1913-ban született világhírű magyar fotográfusok André de Dienes, Nicolas Müller, Robert Capa és Ata Kandó. Rendkívüli fényképészek, akikről amikor azt írjuk, hogy 100 éve született, rögtön keresni kezdjük emlékezetünkben, hol is van szobruk, melyik utcát, vagy teret nevezték el róluk.

Talán egyedül a negyedik száz évesről, Ata Kandóról nem kell még elnevezni semmit, mert él és virul az észak-hollandiai Bergenben. Valószínűtlennek tűnt, hogy ugyan úgy, ahogyan januárban, 2013 szeptember elején is, reggelente terített asztallal várt. Idén másodszor látogattam meg, mert nem akartam elszalasztani azt a lehetőséget, hogy édesanyja naplóját, és beszélgetéseink anyagát felhasználva olyan könyvet írjak, amelyet felolvashattam neki. A felolvasás után kezdtük újra átnézni hatalmas képanyagát. Bár munkássága teljes egészében a rotterdami Holland Fotómúzeumban van, rengeteg felvételt a hálószobájának sarkában lévő, nagy páncélszekrényében tart.

Fejtő, Faludy, Goda

Ezek között találtam azt a képet, amin természetesen Atát rögtön felismertem. A férfi arca ismerős volt, de nem tudtam megmondani, hogy ki ő. Ata nevetve mondta:
- Hát ez a Feri, a Fejtő Feri - és rögtön elmesélte a kép története: - A Sévres-i lakásunk melletti parkban készült 1952-ben. Gyakran voltak nálunk régi barátok, kollégák piknikezni. Ekkor járt hozzánk Robert Capa is. A felvételt egyébként Ed van der Elsken készítette, aki a második férjem lett, és nem mellesleg Hollandia legismertebb fotográfusává nőtte ki magát.

A Fejtő képhez még egy történet tartozik. Amikor 2005-ben Párizsban Ata egy kiállításán találkoztak, Fejtő megkérdezte Ata Kandót:
- Mit gondolsz, miért jártunk hozzátok a háború előtt, 1937 táján a Faludyval, meg a Godával? Csak miattad, és nem azért, hogy irodalmi csevegést folytassunk!

Ata már 12-13 éves korában szívesen rajzolt, 14 éves volt, amikor Jaschik Álmos rajziskolájába kezdett járni. Nem fotósnak készült, így került Bortnyik Sándor iskolájába is, ahol alkalmazott művészetet tanult. A stúdióban ismerte meg Vásárhelyi Győzőt (Victor Vasarely), de első férjét, Kandó Gyula festőt is. Ekkor lett a neve Görög Etelkából véglegesen Ata Kandó. Férjével közösen indultak egy plakátversenyen, ahol egy Voightländer fényképezőgépet nyertek.
1931-ben elmentek Franciaországba szerencsét próbálni. Párizs vonzó légköréből inkább csak a nyomorral, nélkülözéssel találkozott. Ekkor szinte megmentésként érkezett apósa meghívása - mesélte. Idősebb Kandó Gyula a filmes szakmában dolgozott és meghívta őket Barcelonába. Ebben az időben kezdett kijárni a barcelonai kikötőbe a Voightländerrel és ekkor szeretett bele a fotográfiába. A hajók formája, az árbocok kavalkádja valahogy összekapcsolódott benne Bauhausos neveltetésével.

Mikor 1935-ben visszatértek Budapestre, először Wachter Kláránál töltött néhány hónapot inasként, majd Haár Ferenc Veres Pálné utcai stúdiójában volt fényképész segéd. A vizsgát végül Pécsi József előtt abszolválta 1937-ben.

Capa segített

1938-ban újra összekapcsolódott sorsa Haár Ferencével, amikor újra kimentek Párizsba, mert együtt nyitottak műtermet az Avenue de l'Opera 35-ben.
- Sok megbízásunk volt, de bejöttek a németek Párizsba és a műterem ment a fenébe - emlékszik. - Ezután hazatoloncoltak minden külföldit, aki nem rendelkezett megfelelő papírokkal. Minket is.

Marhavagonokba terelték őket, bombatámadásokkal, vagonalábújásokkal tarkított utazás után érkeztek Budapestre. Ata férje, Kandó Gyula nem volt zsidó, viszonylag szabadon tudott zsidókat bújtatni, papírokat hamisítani. Szinte szabadkozva mondja:
- Férjem fantasztikus dolgokat művelt a nyilas éra alatt. Az általam hamisított SS-karszalaggal Kassára ment, ahol az Auschwitzba tartó vonatokból sok száz embert menekített ki.

1947-ben Ata elintézte a papírokat az újabb franciaországi kiutazáshoz, mert úgy döntöttek, harmadszor is megpróbálják. Ata emlékezete szerint a harmadik párizsi utazás alkalmával volt a legnehezebb. Férje rövid idő alatt feladta a küzdelmeket és visszament Pestre.

Atának volt néhány megbízása, például a Béke Világtanács kongresszusáról kellett riportot készítenie, de miközben filmet cserélt és letette a földre a Rolleiflexét, a gépet ellopták. Ott állt a három gyerekkel, munkaeszköz nélkül. Ekkor sietett segítségére Robert Capa.
- Felhívott, hogy menjek fel a lakására. Az ajtóban hátratett kézzel várt és csak azt kérdezte: "Tényleg ellopták a Rollidat? Mit csinálsz most? Hogy fogod a gyereket eltartani? Fogd ezt a Rollit, remélem, ez segít rajtatok!" És ekkor szerzett nekem munkát is a Magnum fotóügynökség mellé kitalált laborban, a Picturial Service-ben, ahol 1952-ig dolgoztam.

Itt ismerkedett meg második férjével, Ed van der Elskennel, akinek főleg Hollandiában volt munkája, de kapcsolatuk 5 év után fellazult, mert a második férj tizenkét évvel volt fiatalabb nála.

Már 1955-ben kitalálta, de végül csak 1956 nyarán utazott el gyermekeivel Homérosz Odüsszeiájának helyszíneire, hogy elkészíthessen fia, az ikerlányok, valamint barátaik "főszereplésével" egy könyvet. 1956 őszén, miközben ezzel a munkával volt elfoglalva, jöttek az egyre szomorúbb hírek Magyarországról. Ata Kandó elhatározta, fotós könyvet készít a menekültekről, s a könyv bevételeit a megsegítésükre fordítja. Elutazott Ausztriába, a határmenti településekre, a menekült táborokba és Bécs környékére, ahol képeket készített a nehéz körülmények között élő emberekről, gyerekekről. E könyv megjelenése hírnevet, a menekülteknek pedig félmillió holland forintot jelentett. A Calypso és Nausicaa cimű könyv csak 50 év múlva jelent meg.

Életműdij Bergenben

1957-ben jelent meg "Álom az erdőben" című kötete. A könyv szövegét az akkor 14 éves Tamás fia írta. Most, a 100. születésnapjára meglepetésként, újra kiadták Hollandiában.
1959-ben Münchenben ezüst díjat nyert az Év legszebb divatfotója pályázaton. A divatfotózás közben ismerkedett meg és barátkozott össze Barbara Brändli modellel, aki amikor Caracasba költözött, meghívta Atát. Egy francia pap egy kis repülőgépen bevitte őket a dzsungel közepébe, ahol több hónapon keresztül örökítette meg gépével az indiánok életét. 1965-ben az Amazonas vidékére utazott, úgy hiszi ma is, hogy fotós karrierjének ez a legfontosabb szakasza. Képeit a világ több mint 60 városában állították ki, megjelent anyaga több száz újság mellett a Geographic-ban és a dzsungel mélyén lakó indián törzsek életét bemutató képei többek között a British Múzeumba is bekerültek.
1979-ben, közel huszonnyolc évi hollandiai tartózkodás után Kaliforniába, Sacramentóba költözött, ahol fia Tom, a szociológia és kriminológia professzora lett. Juliette lánya Spanyolországban, Madeleine Bostonban él. 2001-ben, 88 éves korában visszaköltözött Hollandiába, jelenleg Bergenben, egy idősek otthonában lakik.

2013. szeptember 1-jén nyílt életmű kiállítása a bergeni Kranenburgh múzeumban. Az új múzeum impozáns termeit az ő életmű kiállításával nyitották meg. Az ünnepségen több száz ember ünnepelte, a Rabo Bank által alapított életmű díjjal jutalmazták a holland művészeti életben kifejtett munkásságáért. Az ünnepségen jelen volt Magyarország hollandiai nagykövete, Sümeghy Gyula is, ezzel mintegy kárpótolva Ata Kandót a hazai ünneplés elmaradásáért. Mert lássuk be, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban nyáron rendezett kiállítás inkább csak egy kötelezőnek vélt, meglehetősen hiányos próbálkozás maradt.