EP-választás;

2019-05-19 20:35:19

„Azért gazdagodott meg Orbán az EU pénzén, mert az Unió még nem elég erős”

Egyedül a Fidesztől nem képviseltette magát senki az eseményen. Az ellenzéki képviselők a legtöbb kérdésben egyetértettek, főként abban, hogy a szélsőséges populista erőket vissza kell szorítani Európában.

A Partizán országjáró EP képviselőjelölti vitasorozatának utolsó állomását Budapesten tartották a listavezetők részvételével. Az eseményen részt vett Vágó Gábor (LMP), Dobrev Klára (DK), Tóth Bertalan (MSZP-P), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Cseh Katalin (Momentum) és Döme Zsuzsanna (MKKP) is. Minden olyan listát állító szervezeteket elhívtak, amely legalább egy százalékot el tudtak érni a választásokon, a meghívást egyedül a Fidesz nem fogadta el, így Trócsányi László nem volt jelen.

Gyöngyösi kiemelte, hogy az EP-választásokon jóval alacsonyabb szokott lenni a részvétel,mint a parlamenti választásokon és ez „vélhetően a Fidesznek kedvez”. Amellett érveltette a jelölteket, miért fontos a 26-i részvétel. Tóth szerint a tét, hogy sikerül-e Salvinit és Orbán szélsőjobboldali barátait kispadra ültetni. Dorbev optimistán látta a helyzetet: „Többségben lesznek az Európa-párti erők”- A DK listavezetője szerint most a kérdés, hogy Orbán nyer-e, aki szövetkezett Európa újfasiszta pártjaival vagy Európa. Cseh szerint ez a lehetőség arra, hogy megálljt parancsoljunk a korrupciónak. 

Vágó szerint a legfőbb tét, hogy Európa zöld lesz, vagy nem lesz. És ahhoz, hogy az EU-ban a környezetvédelem kérdését komolyan vegyék, radikális lépésekre van szükség, többek között a zöld gazdaság terén.

Gyöngyösi kiemelte, pártjának célja, hogy az ország elinduljon a bérfelzárkóztatás útján. Az MKPP listavezetője a Kutyapárthoz híven némi iróniával fogalmazott: „Ennek az EP-választásnak a tétje a világ megmentése és a régi ellenzék megmaradása.”

Gulyás arról is faggatta vendégeit, kiknek a példáját tartják leginkább követendőnek, és mik a legfőbb teendők most az EP-ben. Döme kiemelte, hogy a Kutyapárt más módszerekkel és stílusban cselekszik, mint amit a hagyományos politikai pártok,de továbbra is a saját módszereikkel szeretnének dolgozni. Gyöngyösi szerint a legfontosabb cél, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak az egyes tagállamok állampolgárai, valamint a szociális Európa megszületése. 

Vágó Gábor és Cseh Katalin egyetértettek abban, hogy közelebb kell hozni az Európai Parlamentben zajló vitákat az emberekhez. Dobrev Klára Niedermüller Péter és Molnár Csaba munkáját emelte ki: „ők azt szeretnék megmutatni, hogy Orbán Viktor és barátai hogyan lopják szét az országot”.

A műsorvezető az EU-s intézményrendszerek demokratikus kritikájára biztatta a résztvevőket, amire Tóth elmondta, hogy ő és pártja olyan intézményt nem tudnak támogatni, amely nem transzparens, és amelyekben az emberek tudta nélkül születnek meg különböző döntések. Dobrev ehhez hozzátette: a legnagyobb problémájuk, hogy nem tudjuk, hogy a Tanácsban milyen döntések születnek. Vágó Gábor ezt azzal egészítette ki, hogy Európai hitelminősítőre lenne szükség, Európa pénzügyi szuverenitása szempontjából. Arról, hogy mi Magyarország EU tagságának előnye és hátránya, Cseh Katalin úgy reagált: „Óriási lehetőség volt, amivel nem éltünk megfelelőlen. Nem sikerült elérni azt, hogy az EU-s pénzek tényleg az ország fejlődésére menjenek. Szorosabb kontrollt kell gyakorolnia az Európai Uniónak arra, hogy mire mennek az EU-s támogatások és Európai Ügyészségre lenne szükség.”

Dobrev szerint az unió egyik legnagyobb előnye, hogy ez az intézményrendszer még mindig korlátot jelent a totális diktatúrához. Viszont még mindig nem látja elég erősnek a EU-t, szerinte ezért gazdagodhatott meg Orbán az unió pénzéből. Vágó

A közös valutaövezethez való csatlakozás kérdésére,illetve, hogy az EU alapjogi chartája kimondja-e, hogy a lakhatás alapjog legyen, a listavezetők igennel reagáltak.

Szóba került a 7-es cikkelyes eljárás is, ami helyett az LMP jelöltje azt reagálta, hogy minden egyes tagállamnál legyen minden évben jogállami vizsgálat, ahelyett, hogy egyesével szankcionálják a tagállamokat.