„A kortárs művészet soha nem volt önfenntartó és Magyarországon nincs mecénáskultúra” - Batarita mégsem adja fel a fesztiválszervezést

A BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé szervezői június 18–27. között 8. alkalommal vállalkoztak arra, hogy külföldi és magyar alkotók világszínvonalú előadásait csaknem két héten át bemutassák a lehető legszélesebb közönség előtt, a legváltozatosabb terekben, a templomkerttől a szabadstrandig, s utána a közönségtalálkozók során még közvetlenebbül összekapcsolódjanak a nézőkkel. Ám a terek, ahol megjelenhetnek, egyre szűkülnek, aminek anyagi és politikai okai egyaránt tapinthatók. Érezhető a konzervatív értékrendhez igazodás abban is, ki és milyen módon kerülhet ma színpadra, nehogy „sokkolja” a művészetre egyébként nyitott érdeklődőket.

Térspecifikus improvizációk a budapesti Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében, a 8. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálén

„Amikor táncolok, az én megszűnik, az univerzum működésbe lép” – Batarita magyarként egy ázsiai táncstílus, a butoh forradalmára

Batarita kortárs táncos-koreográfus az ösztöntánc művésze, alkotásai mélyek, felkavaróak, katartikusak. A kétezres évek elején indult pályája, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Bécsben. Az első hét európai közt volt, akik megtanulhatták a kagurát (a sinto vallás táncát, zenéjét), és később Tokióban a tradicionális japán kultúrát az avantgárd és modern irányzatokkal ötvöző butoh táncstílust. Előadásait és más, az ázsiai kultúra által inspirált alkotókat kétévente, az általa alapított BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé keretében a magyar vidékre is elviszi. Egyre többet dolgozik itthon, kevesebb külföldi utazást vállal, noha a napokban érkezett haza Izraelből, ahol a neves Jeruzsálemi Tánchét zsűrielnökeként sűrű programon vett részt.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív