„Nem működik egyszerre az Ukrajnát magára hagyó békeszólam és az, hogy valaki állandóan 1848–49-re vagy 1956-ra hivatkozik”

A miniszterelnök politikai igazgatója a Fidesz eredettörténetének egyik legfontosabb elemét hazudtolta meg – jelentette ki Csunderlik Péter történész, akivel az aradi vértanúktól indulva jutottunk el az aktuálpolitikáig. És ahogyan vértanúkra, úgy minden nemzetnek szüksége van árulókra is. Interjú.

A közoktatás mostani állapotát és kilátásait elnézve lassan az se lesz köztudott, hogy egyáltalán voltak aradi tizenhármak, akik a nemzet mártírjai – mondta a történész

Orbán Viktor olyan külpolitikát folytat, mint egy szerencsejáték-függő, de utoljára 2016-ban fogadott jól

Minél kevésbé alapul tiszta választáson egy hatalom legitimációja, a vezetői annál inkább hivatkoznak a történelemre – állítja Csunderlik Péter történész. Interjú.

„Becsületes játszmát kell játszani a halottakkal” – Csunderlik Péter pályaképe Hanák Péterről

„Ez már személyi kultuszra emlékeztet”

Felelős beosztásban lévő politikusok még soha nem beszéltek ennyi hülyeséget a történelemről – állítja Csunderlik Péter történész.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív