Minden ötödik ember a koronavírus miatt áll sorba az ételosztáson
Idén nem egy fővárosi helyszínen és nem csak karácsonykor osztanak ételt, hanem már két héttel az ünnep előtt elkezdődött a Krisna-tudatú hívők Országos Karácsonyi Szeretetlakomája. A Blaha Lujza téri nagyszabású rendezvény helyett több helyszínen, más-más időpontban, kisebb csoportoknak osztottak ételt és élelmiszer-adományokat, Somogy, Borsod és Heves megyében 18 településen, Budapesten pedig 18 helyszínen. Az Ételt az életért alapítvány szóvivője szerint most megnövekedett a rászorulók köre, az ételosztások igénybe vevői közül minden negyedik-ötödik a koronavírus következménye miatt szorul segítségre. Az Ételt az Életért humanitárius program 30 éve azon dolgozik, hogy a leginkább kiszolgáltatott embereket a felszínen tartsa. Az ünnepi akciót Debrecenben zárják 27-én.
