Félkatonaság

Ne tudósítson, ne fotózzon!

A rendőrség 2006-ban még ajánlással védte a munkájukat végző újságírókat, ma bünteti őket, ha utcai tüntetésen dolgoznak, és asszisztál ahhoz, hogy fideszes politikusok nyilvános fórumaira ne mehessenek be.

FELVONULÓK - Sok diákot is megbüntettek az őket igazoltató rendőrök, de a sajtómunkások is sorra kapják a csekkeket FOTÓ: MARKOS

Újságírónak lenni életveszélyes

Egy, a 80-as években készült amerikai felmérés szerint az újságírói munka az egészségre káros foglalkozások rangsorában a második helyet foglalta el a berepülő pilótáé után. Ezt a felmérés az állandó stressz számlájára írta, ezzel magyarázta, hogy a sajtómunkások és tesztpilóták között leggyakoribb a szívinfarktus vagy az agyvérzés okozta idő előtti halál. Kollégáink stresszadagja azóta sem csökkent, bárhol is dolgozzanak a világban, az életveszély azonban mostanában még jobban fenyegeti őket. Legalábbis ez derül ki az UNESCO kutatásából, valamint a két legnagyobb újságíró jogvédő szervezet adataiból.

Üzenetek, rajzok, mécsesek a tavaly január 7-i párizsi merénylet színhelyén, a szatirikus francia hetilap, a Charlie Habdo szerk
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív