Milliárdos bevételű céget vett Kovács Zoltán államtitkár feleségének masszívan veszteséges vállalkozása, aztán beszállt a nagy takarítóbizniszbe

A NER bármikor képes a csodákra: alighogy nyélbe ütötték a tranzakciót, érkezett is egy több száz millió forintos megbízás a Semmelweis Egyetemtől.

Bilincsben vitték el a BKK jegypénztárait és ügyfélközpontjait takarító cég vezetőit

A közlekedési társaság szeptember 11-én értesült arról, hogy a MasterClean Kft.-nél szeptember 10-én a NAV razziát tartott. A cég beborulása után a takarítók még egy hétig ingyen dolgoztak a BKK-nak, azzal az ígérettel, hogy átveszik őket, de erre nem került sor. 

Sokat hoz az állami kosz

Hasít a közbeszerzéseken négy olyan kisebb takarítócég, amelynek alig vannak alkalmazottai, és hazai „adóparadicsomban” vannak bejelentve.

Fideszes is csalt a takarító cégekkel?

Információnk szerint egy volt esztergomi vezető fideszes politikus is érintett abban a bűncselekményben, amelyről tegnap számolt be a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei a NAV és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallal együttműködve összehangolt intézkedésben országszerte házkutatásokat tartottak és 16 embert bűnügyi őrizetbe vettek. 

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív