Nincs róla képfelvétel, sem hangrögzítés, de a Le Figaro ismertette az érdekes vallomást. Az elbocsátott első dáma a beszámoló szerint őszintén vallott az államfővel megszakadt viszonyáról. Azt mondta, ha Francois Hollande-ból nem lett volna köztársasági elnök "még mindig együtt volnánk".
Hozzátette, ő maga soha nem álmodott az Élysée-palotáról, és soha nem is biztatta a szocialista politikust, hogy megpályázza az államfői sarzsit. Ennek ellenére védelmébe vette Franciaország első dámájának rangját, aminek szerinte nem csupán az a velejárója, hogy fogadnia kell külföldi uralkodók vagy elnökök hitveseit. Mégis, az állam csúcsán végigélt hónapok beoltották őt a politika ellen, "mert annyi árulást és képmutatást tapasztalt, gyakran - tette hozzá, - hűtlenséget is".
Visszatérvén a polgári életbe, végképpen szakítani szándékozik a politikával, és ha a Paris Match szerkesztőségében ismét szövegszerkesztő elé ül, csakis humanitárius kérdésekkel óhajt foglalkozni. Tovább vallván az Holland oldalán eltöltött évekről, azokat csodálatosaknak minősítette, a máról meg hozzátette, "nem háborúzunk, telefonálgatunk egymásnak".
Cáfolta azokat a föltevéseket, amelyek szerint "elbocsátották őt, ez nem igaz, nem volt előzetes fölmondás". A Le Figaro a vallomás közlésén túl arról is írni kezdett, hogy "mindenképpen új oldal kezdődik a köztársasági elnökség történetében. Ha az államfő agglegény marad - fejtette ki a cikk - ehhez a szokatlan állapothoz kell hozzá edződni".
Az első fejtörés már néhány nap múlva, február 11.-én kezdődik, amikor az Obama házaspár ötven meghívott jelenlétében vacsorát ad Hollande elnök tiszteletére a Fehér Ház kertjében berendezett fűtött sátorban. Ki ül majd Obama mellett francia "első hölgyként"? - faggatta erről illetékes amerikai köröket a vezető párizsi lap diplomáciai tudósítója. Valérie Trierweiler távolléte, - kapta a választ - nem állítja megoldhatatlan fejtörés elé az illetékeseket, noha a dilemma megoldása az ő gondjuk.
A francia államfőt három hölgy minisztere kíséri, közülük lehet választani, de szóba jöhet Christine Lagarde asszony is, a Nemzetközi Valutaalap francia főigazgatónője. A modern demokráciáknak nem okoz gondot, hogy leporolják a monarchiák elaggott maradványait.
Ami pedig a szigorúan vett francia politikát illeti, ez a brutális szakítás, legalább is a Le Figaro összeállítása szerint, azzal a kockázattal fenyeget, hogy 2017-ben befolyásolhatja Francois Hollande újraválasztását.
A női szavazók döntenek majd, és mint az elemzés hozzátette, ami történt "mély sebet üthetett, különösen a háziasszonyokban".
Kommentárok jelentek meg a tengerentúli vezető lapokban is. Steven Erlanger, aki a The New York Times párizsi tudósítója volt, a cikkében gúnyosan azt jegyezte meg, hogy a szakítás befolyásolja majd a Szajna-parti kabarékban az elnökről ábrázolt képeket.
Peter Gumbel pedig a Time magazinban azt a gyilkos megjegyzést engedte meg magának, hogy a politikust a First Ladyk sorsán keresztül is megítélik majd. "Ha megcsalta a párját - jegyezte meg Gumbel - úgy vélik, hajlamos a népet is becsapni".
A téma nem hagyhatta érzéketlenül a komoly Le Monde-ot sem. Újságírónője, Vanessa Schneider részletesen összefoglalta Valérie Tierweilernek az Élysée-palotában eltöltött húsz hónapját.
Szerinte a nehézségek már kezdetben megjelentek. A hölgy azt hitte, hogy Hollande választási győzelme egyszersmind az övé is.
A pillanatot meg akarta örökíteni, ezért amikor a diadal estéjén őnagysága ott állt magányosan az ünneplők gyűrűjében, jól hallhatóan odaszólt párjának, "most csókolj szájon".
A szocialisták vezetői úgy látták a helyszínen, hogy amikor az óvatlan fölszólítás elhangzott, Hollande arcán egyszerre észlelték a szomorúság és a harag jeleit, a pár viszonyában az első törést vélték fölfedezni.