Lázár János;Szabadság tér;emlékmű;Miniszterelnökség;német megszállás;

2014-02-04 10:04:00

Elnapolják a Szabadság téri emlékmű felállítását - Rogán cáfol

Bár hivatalosan egyelőre nem tudni, miről tárgyal a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtökön a zsidó szervezetekkel, a Népszava úgy értesült: "lefújhatják" a Szabadság térre tervezett emlékművet.

Érdemi társadalmi ellenállást váltott ki, hogy kormány a Szabadság térre kényszerítette volna a német megszállás emlékművét - szerecsenmosdató történelemfelfogásának szimbólumát. A szoborba öntött történelemhamisítás ellen nem csak a különböző zsidó szervezetek léptek fel egységesen (egy kivételével), de szinte az egész történész-politológus szakma, nem beszélve a társadalom jobbik érzésű részéről. A jelek szerint az Orbán-kormány így retirálni kényszerül, legalábbis a Népszava úgy tudja, hogy erről lesz azon a találkozón, melyre Lázár János invitálta a zsidó szervezeteket.

Hogy a meghátrálás mit jelent, az erősen kérdéses, hiszen az Orbán-kormány eddig foggal körömmel ragaszkodott elképzeléseihez, és semmilyen társadalmi nyomásnak nem engedett érdemben. Így megeshet, hogy most sem bontják el az emlékmű tervét, csupán a megvalósítás időpontját tolják ki. Azaz azt akarják elkerülni, hogy az emlékmű ellenében mozgósítani lehessen a választási kampány során. A hivatalos megfogalmazás szerint ez nyilvánvalóan úgy hangzik majd, hogy a kormány a választások zavartalan lebonyolítása érdekében csökkenteni kívánja a társadalmi feszültségeket.

Rogán cáfol

Cáfolta Rogán Antal a Népszabadság értesülését, amely szerint az április 6-ai parlamenti választásig biztos nem állítják fel a német megszállás emlékművét, azt mondta: ilyen szóba sem került, semmilyen formában", nem kapott ilyen tájékoztatást, a cikknek nincs alapja - írja a hír24.hu.

Rogán szerint valaki félrevezette az újságírót, vagy az történt, hogy ez megrendelésre született", hogy az internetes fórumokon vagy az esti híradókban például ne az MSZP-s Józsa István paksi megrendeléseiről legyen szó. Az V. kerületi polgármester arra a kérdésre, hogy tudomása szerint akkor március 19-én felavatják-e az emlékművet, azt válaszolta: "nem tudok arról, hogy bármi változott volna". Kormányzati körökből ugyanakkor arról tájékoztatták az InfoRádiót, hogy végleges döntés az emlékműről csütörtökön várható. 

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!