Fotó;Lendvai Ildikó;Herényi Károly;könyvbemutató;

2014-03-25 19:30:00

Csendes ulti tíz ülésben

Herényi Károly és Lendvai Ildikó Csendes ulti tíz ülésben című könyvét mutatták be az Örkény István Könyvesboltban.

2013 végén és 2014 legelején tíz alkalommal ültek le ők ketten, Herényi Károly és Lendvai Ildikó, ahogy korábban is szokták volt, egymással szembe, ezúttal beszélgetni. Ezeken az „üléseken” az új Magyarország történelmét, az elmúlt huszonöt év történéseit újkori történelmünk vitathatatlanul két meghatározó személyisége mondja el.

Két Magyarországon jól ismert politikus, akik csaknem húsz éven keresztül ellenfelekként álltak egymással szemben, homlokegyenest más ideológiai, politikai nézeteket vallva – most leültek egymással szembe egy asztal két oldalára, hogy szemtől szembe elmondják egymásnak, hogyan élték meg, hogyan gondolták akkor, és hogyan látják ma azt, amit akkor gondoltak és megéltek. A tíz találkozón számos anekdota is elhangzik, szellemesen dokumentálva a legbizalmasabb politika környezetét, amelynek befolyásos szereplői voltak.

A képre kattintva galéria nyílik!

FOTÓ: K 2 PRESS