Robert Fico;Szlovákia;elnökválasztás;Andrej Kiska;Jó Angyal;karitatív szervezet;

2014-03-31 07:40:00

Fico súlyos veresége

Minden véltnél súlyosabb vereséget szenvedett Robert Fico miniszterelnök a szlovák elnökválasztás második fordulójában. A vállalkozó Andrej Kiska lesz Szlovákia következő államfője. Meg kell szolgálnia majd a választói bizalmát.

Fico ugyan mindent bevetett a szlovák elnökválasztás két fordulója között, hatalmas óriásplakátokon még magyarul is megköszönte a választók támogatását, végül minden kísérlete kudarcba fulladt. Mindössze 40,63 százalékos eredményt ért el, ellenfele, Kiska viszont 59,36 százalékot kapott.

Szlovák elnökök

Michál Kovác (1930-) 1993-1998
Rudolf Schuster (1934-) 1999-2004
Ivan Gasparovic (1941-) 2004-2014
Andrej Kiska (1963-) 2014-

A miniszterelnök a két forduló között ugyan azt ígérte, a második forduló után meggondolja, szükség van-e rá a politikában, nem tűnik valószínűnek, hogy az ő szempontjából katasztrofálisan végződött elnökválasztás után lemondana a kormányfői tisztségről.

Fico az első eredmények beérkezése után hamar felfogta, semmilyen keresnivalója sem lehet. A pozsonyi eredmények ugyanis általában később érkeznek be, s nem számíthatott arra, hogy épp a vele szemben általában igen ellenséges fővárosban fordulna meg az eredmény. Ezért a kormányfő már akkor beismerte vereségét, s korrekt módon gratulált ellenfelének, amikor a szavazatok mindössze felét számlálták össze.

Az összkép végül lesújtó volt számára. Trencsén megye kivételével mindenhol Kiska győzött. Pozsony megyében a vállalkozó 72,6 százalékot kapott. Elsöprő diadalt aratott Kiska a déli járásokban, azokon a településeken, ahol jelentős magyar ajkú kisebbség él.

Fico pályafutásának legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Miközben pártja, a Smer 2006 óta rendre kiválóan szerepel a választásokon, úgy tűnik, most valami megtört. Talán a választók a kormánypárt megszorításai ellen tiltakoztak ily módon, s talán a Smer sok szavazója nem óhajtotta Ficót a kevesebb hatalommal felruházott államfői székben látni. Sokféle elmélet lehetséges, de a húsz százalékos, több mint 400 ezer szavazatnyi különbséget nem lehet könnyen megmagyarázni. 

Andrej Kiska győzelmi beszédében ígéretet tett arra, hogy minden szlovák államfője lesz. Célként fogalmazta meg, hogy a fiatalok Szlovákiában, s ne külföldön akarjanak boldogulni. "Vissza kívánom szerezni az elnöki hivatalba vetett bizalmat" - fogalmazott. Háláját fejezte ki a választóknak amiatt, hogy erős mandátumot kapott tőlük. Kiskát június 15-én iktatják be államfőnek.

Az elnökválasztás harmadik helyezettje, a két hete több mint 21 százalékot szerzett jobboldali Radoslav Procházka úgy vélte, Fico olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy mindezek után be kellene adnia lemondását.  Andrej Kiska, aki az első fordulóban még négy százalékkal végzett Fico mögött, 1963 februárjában született. A rendszerváltás után, 1990-től másfél évig az Egyesült Államokban dolgozott. 1996-ban alapította meg a Tatracredit, majd a Triangel és Quatro nevű cégét.

Magas kamatért adott hitelt olyan személyeknek, akik kérvényét elutasították a bankok. Emiatt is bírálta Fico, mondván, uzsorakamatot folyósított az embereknek, főleg azoknak, akik autót akartak vásárolni. 2005-ben aztán eladta ezeket a vállalkozásait, de Csehországban még részvényese maradt egy hasonló érdekeltségű cégnek.

2006-ban hívta életre a Jó Angyal nevű karitatív szervezetet azzal a céllal, hogy segítsen a súlyos anyagi helyzetbe került családoknak. Körülbelül négyezer családnak mintegy 10 millió eurót folyósított négy év alatt. A Jó Angyalt tartják ma a legsikeresebb szlovákiai karitatív szervezetnek. 2006-ban az "év menedzsere" lett. 2012-ben jelentette be indulását az államfőválasztáson. Fico azzal vádolta, hogy közel áll a szcientológia egyházhoz. Nős, négy gyermek apja.