Traian Basescu;Románia;bűnvádi eljárás;

2014-04-18 18:40:00

Mégsem lesz bűnvádi eljárás Basescu ellen

Nem indít bűnvádi eljárást a román legfőbb ügyészség Traian Basescu államfő ellen, akit egy szociáldemokrata szenátornak és férjének megzsarolása miatt jelentettek fel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint a vádhatóság eljárást indított az ügyben, de megállapította, hogy az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, ezért felfüggesztette az eljárás folytatását.

Basescu a hét elején egy televíziós interjúban jelentette ki, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor jobban tenné, ha polgármester férjének gyanús ügyeire figyelne, "mert megeshet, hogy este már nem találja otthon". Firea tagja annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak, amely Basescu lányának 290 hektáros telekvásárlását vizsgálja. Ioana Basescu egy román állami banktól felvett egymillió euró értékű hitelből vásárolta a telket.

Basescu ellen Firea külön tett feljelentést, a PSD 175 törvényhozója, Victor Ponta miniszterelnökkel az élen egy másik büntetőjogi keresetet is benyújtott az ügyészséghez.

A vádhatóság közlése szerint a két feljelentés ügyében egy vizsgálatot indítottak, de ennek folytatásában ideiglenes akadályt jelent Basescu mentelmi joga. A román alkotmány alapján az államelnök mentelmi joggal rendelkezik, és a parlament legalább kétharmados többséggel és csak hazaárulás vádja miatt kezdeményezhet ellene vizsgálatot.

Az utóbbi napokban a jobboldali Basescu és a baloldali Ponta között több éles szóváltás volt, amit politikai megfigyelők az idei romániai EP- és elnökválasztás számlájára írnak.