évforduló;Krasznahorkai László;Sátántangó;

2014-04-23 09:47:00

Húszéves a Sátántangó

1994. április 28-án mutatták be a magyarországi mozik Tarr Béla és Krasznahorkai László Sátántangó című filmjét. A Krasznahorkai azonos című regényéből készült monumentális, több mint hétórás fekete-fehér mű azóta klasszikussá, a hazai filmművészet egyik legjelentősebb darabjává érett. A bemutató huszadik évfordulóján a kivételes jelentőségű filmre az A38 Hajó rendezvénye úgy emlékezik, hogy két estén át a zeneszerző és főszereplő, Víg Mihály áll a közönség elé. 

Idén lesz húsz éve, hogy a hazai mozik bemutatták a Sátántangót, a magyar filmművészet monumentális alkotását. A jubileumhoz igazodva az A38 Hajó szerzői esttel tiszteleg Tarr Béla és Krasznahorkai László műve előtt: Víg Mihály, a film főszereplője és zeneszerzője, Tarr régi alkotótársa előadásában hangzik fel a Sátántangó zenéje április 27-én. 

Egy héttel később, május 4-én 20 órakor folytatásaként újabb program emlékeztet a nevezetes filmbemutatóra. A teljes, több mint hétórás film levetítésére nincs mód, de a televíziós felvétellel összekötött koncerten a filmből kiemelt részletek is láthatók majd.

A két est jelentősen különbözik egymástól: az első eseményen inkább a Sátántangó képei állnak a középpontban, a május 4-i rendezvényen a film szövegei játsszák a főszerepet.

Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekarok alapítójaként a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek. A filmmel aránylag hamar kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét.

Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanachban, majd jött a Kárhozat, majd a Sátántangó „főpróbájának” tekinthető Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó után Víg szerezte Tarr összes nagyjátékfilmjének, így a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló zenéjét is.

A Sátántangóban Víg játssza az egyik főszerepet, a széthullott alföldi tanyai közösségnek egyfajta reményt hozó „hamis prófétát”, Irimiást.

A Sátántangó köré az elmúlt húsz évben egész kultusz szövődött. Tarr emblematikus képi fogalmazásmódját, a szinte végtelenített hosszú felvételek lassú tempóját, a monokróm képi világot, különleges elbeszélőeszközeit a nyugat-európai és amerikai értelmiség és a filmrendezők egy része is osztatlan lelkesedéssel fogadta. Susan Sontagtól Ulrich Gregorig és Gus Van Santig sokan emelik korunk legjelentősebb alkotásai közé a filmet, kiemelve, hogy a Sátántangó alapvetően változtatta meg a filmnézéshez fűződő viszonyukat.