zsinagóga;Budapesti Fesztiválzenekar;3 település;

Vidéki zsinagógákban lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar

Három vidéki zsinagógában - Albertirsán, Keszthelyen és Mádon - ad ingyenes koncertet júniusban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).

Az együttes az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) karöltve rendezi meg a beszélgetésekkel egybekötött rövid hangversenyeket, amelyek célja, hogy a helyiekkel együtt felidézzék az egykor ott virágzó zsidó közösségi életet és a keresztény-zsidó együttélés emlékeit - mondta el Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az óbudai zsinagógában megrendezett hétfői sajtótájékoztatón.

A BFZ a "zene mindenkié" mottó jegyében a vidéki zsinagógák mellett idősek otthonaiba és keresztény templomokba is ellátogat júniusban.