- Miért vitte színre Tel-Avivban négy évvel ezelőtt Joshua Sobol Ghetto című darabját?
- Az egyik alkalommal éppen a tel-avivi Cameri Színház bejárata előtt álltam és jöttek ki az előadásról az emberek. Mindenki érezte a fenyegetettséget, jól hallottuk a fölöttünk elhúzó rakéták zaját. Elgondolkodtam azon, hogy bár jól érzékelhető volt, hogy bármikor bármilyen szörnyűség bekövetkezhet, mégis a nézők úgy döntöttek, ők márpedig színházba mennek. Ekkor döntöttem el, hogy megrendezem Joshua Sobolnak a nyolcvanas években született darabját, amely szintén arra mutat rá, hogy a színháznak a legborzalmasabb körülmények között is a van létjogosultsága. Azóta több százszor játszottuk már az előadást, nem csak Tel-Avivban, hanem vendégjátékokon is. A produkció Izraelben elnyerte a legjobb előadásnak, a legjobb díszletnek, a legjobb színésznek, illetve nem szeretnék szerénytelen lenni, de a legjobb rendezésnek járó elismerést is.
Omri Nitzan rendező 1950-ben született Tel-Avivban, A londoni Drama Centre-en végzett rendezés szakon. 1974 és 1979 között a Habima Színház házi rendezője. 1980 és 1985 között a haifai színház művészeti igazgatója volt, ezután 1991-ig a Habima Színház művészeti igazgatói teendőit látta el. 1991 és 1993 között a Jeruzsálem Fesztivál művészeti igazgatói posztját látta el. 1994-től a tel-avivi Cameri Színház művészeti igazgatója. Fontos klasszikus darabok színrevitele fűződik a nevéhez. Színre vitte többek között a Hamletet, A velencei kalmárt, a Tévedések vígjátékát, az Ahogy tetsziket, a Kurázsi mama és gyermekeit. A most a Vígszínházban látható Ghetto című darab premierje 2010 márciusában volt Tel-Avivban. Dolgozott az izraeli operában is, többek között a Szerelmi bájitalt, az Othellót, a Nabuccót és a Sámson és Delilát jegyezte rendezőként. Nagyon sok szakmai díjjal büszkélkedhet, legutóbb 2012-ben nyerte el a Kabaré színreviteléért az év legjobb rendezője díjat. 1997-ben pedig a színházi élet legkiemelkedőbb személyiségévé választották Izraelben.
- A temető nem színház, a sírunkon nem táncolunk, hangzik el a darabban, de mégiscsak felvetődik, hogy egy gettóban, ahová csaknem nyolcvanezer zsidót zsúfoltak össze, zártak be és többségüket a nácik később meg is ölték, miként működhet színház?
- Bertold Brecht az egyik versében azt a költői kérdést teszi fel, hogy a sötét időkben írjunk-e költeményt a fákról. Aztán a választ is megadja, igen, éppen a sötét időkben van erre a legnagyobb szükség. Joshua Sobol darabja az emberi szellemet, a lelket emeli fel és mutatja meg, hogy a legnagyobb megalázottság közepette is, miként lehet megtartani az emberi méltóságot.
- Ez jól hangzik és szeretnénk is elhinni, de ön tényleg hisz abban, hogy a művészet, a humánum segítségével túlléphetünk a gyűlölködésen, a szélsőséges eszméken?
A Ghettóban a vilniusi gettószínházban elhangzott dalok is helyet kaptak FOTÓ: CAMERI SZÍNHÁZ
- Muszáj ebben hinnünk, nem tehetünk mást. A Ghetto című darabban nagyon sok a dal, olyan eredeti dalok, amelyek ott születtek a vilniusi gettószínház működésének három éve alatt, ahol egyébként még kabarékat is játszottak. A dalok között van szomorú, vidám. A gettó lakói pontosan azokat a dolgokat kívánták színpadra vinni, amik az életükből kényszerűen hiányoztak. De ezekben a történetekben is megjelentek bizonyos életcélok, voltak bennük érzelmek. Az alkotók olyan dolgokra összpontosítottak, amelyek életben tartották őket. Ez hasonló, mint amikor az ember érzi, hogy egyre jobban süllyed bele a sárba, de mégis igyekszik magát a felszínen tartani. A vilniusi gettószínházat egyébként a darabban is szereplő valóságos személy, a jóképű, huszonkétéves, a gettót felügyelő Gestapo-főnök, Hans Kittel hozatta létre, aki maga is játszott szaxofonon, rajongtak érte a lányok. Aki szerepelt a színházban, munkaengedélyt kapott, és aki ilyen papírral rendelkezett, azt nem hurcolták el.
- A Budapesti Fesztiválzenekar két évvel ezelőtt mutatta be a Hans Krása Brundibar című gyerekoperát, amelyet a terezíni koncentrációs táborban sokszor eljátszottak. A produkció felhívta a figyelmet a sok tekintetben kirakatnak számító táborra. Josuha Sobol hogyan jutott információkhoz, dokumentumokhoz a vilniusi gettószínházról?
- Sobol 1980-ban megkereste Israel Segalt, a vilniusi gettószínház egykori vezetőjét és interjút készített vele. Segal először nem nagyon akart beszélni, aztán később mégis sok mindent elmondott. Ő már nem él. A másik autentikus forrás a gettó könyvtárosának, Herman Kruknak a naplója. Ez a hatszáz oldalas dokumentum könyv alakban is megjelent. Sobolt Kruk leszármazottjait is megkeresték. Mint ahogy egy szintén valóságos szereplőnek, a zsidótanács vezetőjének, Gensnek a lánya is megkereste Sobolt és elmondta neki, rendkívül pontos, ahogy az édesapját megjeleníti a darabban. Egyetlen pontatlanság van csak, nevezetesen, hogy az apja soha nem ivott üvegből, kizárólag csak pohárból. A darabban szerepel egy dal is, amelyet a magyarországi vendégjátékon tíz éves magyar lányokból és fiúkból álló kórus ad majd elő. Ezt a dalt a gettó egy túlélőjétől kaptuk. A túlélő tizenegy évesen került be a gettóba és ő írta ezt a dalt. Később neves zenész lett, zongoraművész, aki beutazta egész Európát.
- Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete elmondta, hogy a nagykövetség ötszáz diákot is meghív a Ghetto című előadásra a Vígszínházba, ezzel is szolgálva azt a szándékot, hogy tanuljunk a múltból. De Magyarországon is egyre népszerűbbek a szélsőséges eszmék, és ennek az irányzatnak erős parlamenti képviselete is van. Mit gondol, képesek vagyunk tanulni a múlt szörnyűségeiből?
- Magyarországon én vendég vagyok, nem ismerem a mai politikai viszonyokat és nem is szeretnék róluk véleményt mondani. Ám az tény, hogy a fasiszta, antiszemita eszmék bárhol, bármikor újra feléledhetnek és elterjedhetnek a világon. Bármelyikünkkel megtörténhet, hogy akikről azt gondoljuk, hogy mások, mint mi, azokat egyszer csak elkezdjük hibáztatni, bűnbaknak kikiáltani, netán üldözni. Óvatosnak kell lennünk, figyelnünk kell önmagunkat és ezt a hajlamot háttérbe kell szorítanunk önmagunkban.
