külképviseleti szavazás;EP-választás;választási eredmény;

2014-05-27 07:13:00

Már érkeznek a külképviseleti voksok

Már tegnap reggel megérkezett az első, a nap folyamán pedig több külképviseleti voksot tartalmazó urna is a Nemzeti Választási Irodába (NVI). Vasárnap - s az időeltolódás miatt néhol szombaton - 96 külképviseleten voksolhattak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik előzetesen névjegyzékbe vetették magukat. 

A külképviseleti névjegyzékbe 7567-en vetették fel magukat, közülük 6321-en el is mentek szavazni, vagyis a névjegyzékbe vettek 83,58 százaléka voksolt. Volt 19 olyan külképviselet is, ahol százszázalékos volt a részvétel.

Az urnáknak a jogszabály szerint csütörtök éjfélig kell megérkezniük, de a tervek szerint már szerda kora délután megjön az utolsó is, amelyet Ausztráliából várnak.

A külképviseletekről az NVI 104 urnát vár, vagyis túlnyomó többségüktől egyet, és csak néhány nagyobb létszámú külképviseletről (mint Brüsszelből, ahol 779-en vagy Londonból, ahol 494-en szavaztak) érkezik több.