X_Foci VB 2014;labdarúgó vb;Puskás Ferenc;Pelé;

2014-05-30 10:22:00

Pelé az első, Puskás a 21. a vb-örökranglistán

Pelé örök és kikezdhetetlen. A futball-történelem egyetlen háromszoros világbajnoka ma is minden idők legnagyobb játékosának számít. Így látták azok a „bírák” is, akiket a Guardian kért fel a vb-k történet legjobb 100 játékosának összeállítására.

A 40 főnyi „testületben” olyan futball-legendák voltak, mint a szintén világbajnok Lothar Matthäus, Zico, akit sokáig „fehér Peléként” emlegettek, továbbá neves sportújságírók és futball-szakértők a világ minden tájáról. (Magyar nem volt közöttük).

A listavezető tehát Pelé, aki 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben emelhette magasra a brazil csapattal a vb-trófeát, akkor még a Rimet Kupát. A második helyen Diego Maradona, 1986 argentin világbajnoka, a harmadik pedig Franz Beckenbauer, aki egy ezüst (1966), egy bronz (1970) után 1974-ben ért a csúcsra. Ráadásul az irányító-söprögető poszt legnagyobbja 1990-ben csapatfőnökként is részesült a világbajnoki dicsőségben.

A 4. helyezett újra egy brazil, Ronaldo, aki négy vb-t vett részt: az elsőn (1994) úgy lett világbajnok 18 évesen, hogy nem lépett pályára, a következőn (1998) ezüstérmes lett, 2002-ben már nemcsak aktívan lett vb-győztes, hanem 8 góljával gólkirály is, 2006 már nem róla szólt…5. lett Zinedine Zidane, a francia-kabil karmester 1998-as vb-diadalának és a döntőben szerzett két fejesgóljának köszönheti dicsőségét, a következő vb-t (2002) alighanem szívesen elfelejtené, miként a 2006-os ezüstéremre is kevesebben emlékeznek, mint ama bizonyos „lefejelésre.”..Johann Cruyff (6) az első a bekerültek közül, aki nem nyert világbajnokságot, annak ellenére, hogy a háromszoros aranylabdás holland egyértelműen az 1974-es vb legjobbja volt.

A 7. helyre került Lothar Matthäus, aki 5 vb-n vett részt, vb-győzelme, és két ezüstérme mellett ez is nyomhatott a latba. A 8. lett Gerd Müller, a német nemzet bombázója, 1970 gólkirálya 10 góllal, aki négy évvel később a hazai vb-n kevésbé tündökölt, de a döntőben a legjobbkor volt a legjobb helyen. A 9.  Garrincha, a tragikus sorsú brazil jobbszélső, minden idők legnagyobb cselezője, 1958 és 1962 hőse. Még 1966-ban is ott volt, játszott ellenünk is, de hozzá hasonlóan rövid életű Szepesi Gusztáv akkor már le tudta venni a pályáról. A Top 10-be még Michel Platini tudta magát beverekedni, pedig legjobb vb-eredménye  egy bronzérem volt 1986-ban. Igaz közben volt EB-győztes, és háromszoros Aranylabdás is, azóta pedig az UEFA mindenható főnöke.

A magyarok közül Puskás Ferenc került be a legmagasabb pozícióba (1954, 2. hely), de ott van Kocsis Sándor is, aki a svájci vb-n gólkirály lett 11 találattal (58.)