Franciaország;Le Pen;Nemzeti Front;EP-választás;szélsőjopbb;

2014-05-30 11:52:00

Fiatalok Le Pen ellen

Kezd magára találni a francia közélet a szélsőjobboldal vasárnapi győzelme után. Le Pen és a Nemzeti Front támogatottsága nem csak a politikát rengette meg, a civil szférát is sokkolta. 

Csütörtökön este Párizsban több mint négyezer, Lyonban ezer fiatal tüntetett a szélsőjobboldali pártok megerősödése ellen, de más vidéki városban is rendeztek tiltakozó megmozdulást.

A tüntetők azt skandálták: Le Pen, menj haza!. A fiatalok szerint fontos megmutatni, hogy bár a voksolók negyed a szélsőjobboldalt támogatta, ez még nem többség. A párizsi helyszínről sugárzott tudósításokban az egyik fiatal úgy fogalmazott, szeretnék, ha az emberek megértenék üzenetüket, azt, hogy lehet küzdeni egy rendszer ellen intelligens módon is. „Az Európa-ellenes, idegengyűlölő, félelemkeltő politikával szemben jelentős tömegek állnak. Az a helyzet, amely most előállt Franciaországban, számomra teljesen abszurdnak tűnik” - mondta a fiatal tüntető.

A szervezők azzal indokolták a megmozdulás szükségességét, hogy aggódnak a társadalom jobbra tolódása miatt. Úgy vélik, ezért nem maradhatnak csendben, meg kell mutatni, hogy Franciaországban is létezik egy ellentétes erő, mely másképpen gondolkodik.