Koszovó;parlamenti vita;Hashim Thaci;Koszovói Demokratikus Liga;Ramush Haradinaj;

2014-06-13 07:32:00

Ellenzékben a győztes kormányfő

Bár sorban harmadszor is Hashim Thaci demokrata pártja (PDK) nyerte meg a koszovói parlamenti választást, miután az ellenzék összefogott ellene, tömörülése ellenzékbe kényszerül. Ezzel elakadhat Koszovó és Szerbia megbékélésének folyamata.

Vasárnap ugyan még biztosnak látszott, hogy ismét Thaci alakíthat kormányt, ám a Koszovói Demokratikus Ligának (LDK) sikerült koalíciót kötnie két kisebb tömörüléssel, a Thaci pártjából kilépett képviselők által életre hívott Koszovói Kezdeményezéssel (NK) és a Ramush Haradinaj volt kormányfő által irányított Szövetség a Jövőért (AAK) nevű tömörüléssel.

A három párt a „remény kormányát” akarja megalakítani. Hírek szerint az új miniszterelnök Haradinaj lesz függetlenül attól, hogy pártja csak tíz százalékot szerzett az LDK 26 százalékával szemben. Cserében a Liga megkapná a parlament elnöki posztját.
Az új koalícióval kapcsolatban azonban akad egy bökkenő. Együttesen sincs meg a többségük a parlamentben. Ezért a nacionalista Vetevendosje (Önrendelkezés) támogatására lenne utalva.

Bár a 14 százalékot szerzett párt nem is zárkózna el az együttműködéstől, igen kiszámíthatatlan formációról van szó. Az egykori diákmozgalom számára mindenesetre óriási lehetőség, hogy a mérleg nyelvévé vált, ezzel jelentősen növelheti befolyását. Ez a fejlemény Szerbiát különös aggodalommal töltheti el, hiszen az albán sajtóban VV!-ként rövidített párt nem támogatta a megbékélési folyamatot Szerbiával.

Azt hiányolta, a hogy semmilyen előfeltételt sem támasztottak Belgrádnak. A párt táadásul az Albániával való egyesülést hiordeti. A VV! emellett élesen bírálta a koszovói privatizáció folyamatát, amely szerinte a velejéig korrupt módon zajlott.

Egyes feltételezések szerint még korai lenne teljesen leírni Hashim Thacit, s valójában az LDK csak jobb pozícióhoz akar jutni egy nagykoalícióban. Akár helytálló ez a feltételezés, akár nem, az biztos, hogy kemény hetekre számíthat Koszovó.