Alföldi Róbert;Eszenyi Enikő;Vígszínház;

2014-06-17 07:50:00

Alföldi újra rendez a Vígben

Kiemelkedően sikeresnek értékelte a Vígszínház idei évadát Eszenyi Enikő igazgató a hétfői évadzáró társulati ülésen, amelyen ismertette a jövő szezon bemutatóit is. Mint elmondta, a 2014/2015-ös évad a remekművek évada lesz. Eszenyi Enikő tájékoztatása szerint a színháznak az idei évadban 581 előadása és 352 ezer nézője volt, 20 ezerrel több a tavalyinál. A társulat 11 bemutatót tartott, amelyek közül 5 magyar dráma volt.

Az évad legsikeresebb előadása a Popfesztivál 40 volt, amelyet 39-szer játszottak és több mint 40 ezer ember látta a darabot.A Vígszínházban fellépett a szentpétervári Eifman Balett, Erwin Schrott, a tel-avivi Cameri Színház, a békéscsabai, a székesfehérvári társulat és kedden érkezik Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással.

Az igazgató elmondta: bár külső körülmények többször arra kényszerítették őket, hogy ne a közös munkával, ne az alkotással foglalkozzanak, a társulat mégis a művészi alkotómunkára koncentrált. Kiemelte: ez nem volt hiábavaló, a Vígszínház idei évada kiemelkedően sikeres volt. A jövő évadban 12 bemutatót terveznek. Az első premier október 11-én a Bulgakov A Mester és Margarita című regényéből készülő előadás lesz Michal Docekal rendezésében.

Eszenyi Enikő kiemelte: az évad elején két olyan nagyszínpadi bemutató lesz, amellyel az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeznek. Október 15-én tartják a magyarországi bemutatóját a prágai Nemzeti Színházzal és a Szlovák Nemzeti Színházzal koprodukcióban készült, Robert Wilson rendezte 1914 című előadásnak. A magyar dal napján Ha majd egyszer mindenki visszajön... címmel katonadalokból és korabeli írásokból készülő előadást mutatnak be.

Alföldi Róbert állítja színpadra december elején Shakespeare Julius Caesar című darabját, emellett jövő tavasszal újra a társulattal dolgozik Bodó Viktor és a Szputnyik Hajózási Társaság. A Pesti Színházban felújítják David Eldridge Az ünnep című művét Eszenyi Enikő rendezésében, a produkció szeptember 12-től látható.

Spiró György Kvartett című darabját Marton László állítja színpadra, az előadást először október 10-én játsszák. Goldoni Két úr szolgája című komédiáját Gothár Péter rendezésében láthatja a közönség, a darab bemutatóját december 5-én tartják. Molnár Ferenc A testőr című művét február 21-én tűzik műsorra Valló Péter rendezésében.

A Házi Színpadon három bemutatót teveznek. Elsőként Heather Raffo A vágy kilenc része című művét láthatja a közönség, a darabot - Paczolay Béla rendezésében - október 12-én mutatják be. Eszenyi Enikő - akinek mandátuma 2015 júniusában lejár - megerősítette, hogy újra pályázni fog a Vígszínház vezetésére.