Nicolas Sarkozy;Le Parisien;Francois Hollande;korrupciós ügy;2017-es elnökválasztások;

2014-07-07 07:38:00

Még nem lehet teljesen leírni Nicolas Sarkozyt

Nem lesz könnyű a visszatérés a 2017-es elnökválasztáson a múlt héten egy korrupciós ügy miatt vád alá helyezett Nicolas Sarkozy számára. A legfrissebb felmérések szerint a franciák 65 százaléka utasítja el az aktív politikai életbe való visszatérését. 

Ugyanakkor volt pártja, az UMP szavazóinál továbbra is ő a favorit: a konzervatív tömörülés táborának 72 százaléka reméli, hogy nem egészen három év múlva ő szállhat majd szembe a szocialisták jelöltjével. A baloldali szavazóknál viszont az elutasítottsága 94 százalék.

Bár Sarkozy a TF1 televízióban elhangzott nyilatkozatában vele szemben indított politikai hadjáratról beszélt, a francia közvélemény ezt nem így látja. A Le Parisienben közölt felmérés szerint ugyanis rendőrségi kihallgatásával, illetve vád alá helyezésével ugyanúgy bántak vele, mint az ország bármely más polgárával.

Az UMP szavazóinak azonban nyolcvan százaléka fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt. A felmérések megerősítik azt a hónapok óta jellemző trendet, hogy miközben az UMP szavazói körében Sarkozy továbbra is különleges népszerűségnek örvend, az összlakosság nem gondol vissza nosztalgiával elnökségének 2007-2012 közötti időszakára.

Ugyanakkor még így sem zárható ki teljesen a 2017-es elnökválasztáson való indulása. Ha jogi ügye addig húzódnak, nem ítélnék börtönbüntetésre, nem tiltanák el a közügyektől, esetleg felmentenék, az UMP indíthatja őt elnökjelöltként, s ha a szocialisták ismét Francois Hollande-ot jelölnék, úgy majdnem biztos lenne Sarkozy győzelme. A megkérdezettek 70 százaléka szerint Sarkozy visszatér 2017-ben.