Rendőri hangulatjelentés

Publikálás dátuma
2014.08.06 07:45
Az előadás ihletője és alanya, Gál Kristóf az egyik jelenetben, a háttérben Szandtner Anna FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Színészből rendőrré válni nem szokványos életút. Gál Kristóffal, az egykori legendás Máté Gábor osztály tagjával ez történt. Az osztálytársai pedig, Máté rendezésében, előadást csináltak az életéből a Jurányi Inkubátorházban.

Ezúttal Gál Kristóf volt a soros azokon a nyilvános osztálytalálkozókon, amelyeken évente egyszer a volt diákok összegyűlnek, és két hét próba, meg azt megelőző beszélgetések, személyes élmények alapján, laza szövésű, invencióval teli produkciót kerekítenek valamelyikük életéből. Ezt a kezdetektől a Zsámbéki Színházi Bázison tették, tavaly nyáron pedig már átköltöztek a Jurányi Inkubátorházba.

Ezek a produkciók azon kívül, hogy általában meglepő őszinteséggel festenek valakiről portrét, attól is igazán ütősek, hogy a volt osztály, és ezen keresztül az ország hangulatáról is érzékletes helyzetjelentést adnak. Az egyik legerősebb és leggunyorosabb jelenetben magyarkodás paródiát látunk. Állandóan pödrött, képzeletbeli bajusszal, mint nyelvet öltögető kabaré tréfaként adja Mészáros Máté, Dömötör András, több figurát domborítva.

Fikázva beszélnek sok mindenről, amikor a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról esik szó, megvetésüket köpéssel is nyomatékosítják. Sorolják, hogy mi mindenre nem tartanak igényt, például a színházi repertoáron, viszont két Csurka darab, ahogy ők mondják, Csurka Pista persze kívánatos. A közönség harsányan nevet.

De kevesebb a nevetés, mint általában szokott. Gyakran drámaiak a magánéleti részek. Annak taglalása, hogy Gál házassága egy sok áldozatot hozó bábszínésznővel válságba került. A válás határán vannak. Látunk is olyan szituációt, amelyikben a gyerekek és a feleség előtt Gál, akit ekkor Dömötör András személyesít meg, rendőrségi munkájáról beszél, véres ingben hazaérkezve.

Belelovallja magát az amúgy rémes gyilkossági történetbe. Mind nagyobb élvezettel meséli a családi asztalnál. Körülötte megrökönyödött, értetlen arcok. Gál láthatóan szereti ezt a munkát. Aztán amikor a főnöke telefonál, szinte katonásan haptákba vágva magát, neki is áradóan beszél a borzalmakról.

A feleségnek dilemma is, hogyan lehet egy rendőrt szeretni. Valamelyik estén, amikor a férje közeledni próbál hozzá, hangsúlyosan elhúzódik, kifakad. Közös, elidegenedett, rideg, hosszan elnyújtott fogmosásba torkollik feszültség levezetésként az este szeretkezés helyett. Az egymással való beszédképtelenség kínos csönddé válik.

Nem csak a házaspár, hanem nyilvánvalóan az egykori osztály tagjainak a kedve sem túl rózsás. Még a közszemlére tett osztálytalálkozók elején, az Éjféltájban mondta meg, hogy mi a baja című produkcióban arról beszéltek, hogy kikerülve a főiskoláról milyen sok csalódás érte őket a pályán a viszonylagos védettség után, de mindezt irigylésre méltó robbanékonysággal, az erőteljes keserűség ellenére, világmegváltó hevülettel tették.

A világmegváltó hevület láthatóan oda. Szinte tapintható a rezignáltság. Középpontba kerül a hogyan tovább dilemmája. A megfeneklettség állapota, és az ebből a helyzetből való kikecmergés kísérletei.  Gál helyzete is ellentmondásos. Nyolcgyerekes, nagyon vallásos családban nevelkedett, sok tekintetben elzárva az élettől.

Szemléletes, ahogy már fiatalemberként beóvatlankodik egy videótékába, ahol a Kovács Patrícia játszotta, meglepett, kicsit gépies, majd segítőkésszé váló nő ámul azon, hogy semmi híres filmet nem ismer. Mindent egyszerre akar pótolni. Ahogy a főiskola szabadabb életformájával sem volt könnyű szembesülnie. Majd egy idő után a színészet sem okozott neki örömet.

Érdekesség, hogy utolsó, nagy sikerű szerepében nyomozót játszott, ha nem is túl dicsőségeset, A párnaember című abszurdban. Képes volt hátborzongatóvá válni, rémségeket elegyített humorral. Van is egy olyan jelenet, amikor az egri színészek ehhez a darabhoz tanulmányútra mennek a rendőrségre. Már rég búcsúzkodnak a többiek, de ő még mindig újabb és újabb kérdéseket tesz fel, nem tud elszakadni.

Aztán láthatjuk, hogy egy vaskos kifejezéseket használó prostituáltat hallgat ki, és vallásos neveltetésével mennyire nehezére esik mindazt végig hallgatnia, ami történt. Közben próbál megértő, emberi lenni, és az is. Ahogy akkor is az, amikor egy olyan gyanúsítottal beszél, aki a kaposvári teátrumban volt díszítő. Kapásból megszaporodik közöttük a szó.

Valamennyire mindketten visszavágynak a színházi világba. Gál elszakadt, de még kicsit ott van. Rendőrségi szóvivőként sokat hasznosíthat abból, amit színészként tanult. A megfelelő beszédkészség, megjelenés, karizma, egyaránt kamatoztatható. Meg hát évente egyszer, a hosszúra nyúlt osztály-találkozóra, ismét színésszé válik.

A produkció végén gitárral a kezében ott áll velünk szemben, és egy dalban csaknem összegzi az eddigi életét. Megrendült és megkönnyebbült egyszerre. Lesi a hatást. Szembenéz velünk. És látja, hogy igencsak megérintett bennünket a története. Jövőre Dömötör Andrásról szól a produkció. Gál, ahogy eddig, minden bizonnyal abban is színre lép.

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Hosszú és Verrasztó is győzött Marseille-ben

Publikálás dátuma
2019.03.22 20:03

Fotó: AFP/DPPI/ Stephane Kempinaire
Hosszú Katinka 400, Verrasztó Dávid pedig 200 méter vegyesen diadalmaskodott.
Hosszú Katinka 400, Verrasztó Dávid pedig 200 méter vegyesen győzött a Golden Tour elnevezésű úszóverseny-sorozat marseille-i állomásának pénteki nyitónapján. A háromnapos viadal honlapjának beszámolója alapján a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 4:33.83 perces idővel, szezonbeli legjobb eredményével utasította maga mögé a mezőnyt. Ezzel az idővel a tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon – ahol ebben a számban nem állt rajthoz – aranyérmet nyert volna. Verrasztó Dávid ezúttal 200 méter vegyesen 2:01.29 perces idővel győzött, 200 méter pillangón pedig a dél-afrikai Chad le Clos mögött 1:59.22-vel második lett. 
Szerző