Francois Hollande 19-re húzott lapot

Publikálás dátuma
2014.08.28. 07:34
Hollande számára vágyálomnak tűnhet 2017-es újraválasztása FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
Francia lapértékelések szerint Francois Hollande több mint két éve tartó elnökségének legnagyobb rizikóját vállalta a legújabb, kedden végrehajtott kormányalakítással. Előidézheti ugyanis saját pártján, a szocialistákon belüli erodálását is. 

Francois Hollande nem sok szép pillanatot élhetett meg elnökségének eddigi időszaka alatt. 2012 májusában iktatták be egy olyan időszakban, amikor hazája gazdasága már kényes helyzetben volt. Részben éppen amiatt választották meg szűk többséggel elnöknek Nicolas Sarkozy ellenében, mert sokan úgy vélték, Sarko kiválóan tud beszélni, de válságkezelési képességei elsősorban külpolitikai kérdésekre korlátozódnak, a gazdaságélénkítéshez nem ért.

Nyomoznak Lagarde után
Formálisan is nyomozás indult Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója ellen. Igaz, vád alá egyelőre nem helyezték. Lagarde szerepét egy szövevényes, korrupciógyanús ügyben vizsgálják. Bernard Tapie egykori, börtönt is megjárt francia miniszter, az Adidas, illetve az Olympique Marseille focicsapata egykori tulajdonosa egykor azzal vádolta az állami kézben lévő Crédit Lyonnais bankot, hogy 1993-ban hatalmas összeggel maradt adósa az Adidas eladásakor. 2007-ben Lagarde közbelépett, s felállíttatott egy az üggyel foglalkozó bíróságot. A testület 2008-ban úgy döntött, hogy a Sarkozy barátjának tartott Tapie-t 248 millió eurós kártérítés illeti meg. Többen hatalommal való visszaéléssel, állami pénzek elherdálásával vádolták Lagarde-t, aki 2011 júliusában, a szexbotrányba keveredett Dominique Strauss-Kahn lemondása után került az IMF élére.

Hollande ezzel szemben biztató jövőképet vázolt fel a gazdasági növekedés felgyorsításával, a munkanélküliség csökkentésével. A baloldali szavazók imponálónak találták, hogy Angela Merkellel is összeakasztotta a bajszát, hiszen azt hangoztatta, a megszorítások politikája helyett a gazdaság élénkítésére kell helyezni a hangsúlyt.

A köztársasági elnök azonban már a kezdet kezdetén súlyos hibákat követett el. Félt a komolyabb reformlépésektől, láthatóan bizonytalan volt, amikor pedig, ha óvatosan is, elkezdett cselekedni, már túl késő volt, népszerűsége így egy-két hónappal megválasztása után zuhanni kezdett. Akkor ez még nem tűnt olyan aggasztónak, hiszen hívei azt remélték, az első gazdasági eredmények után visszanyeri népszerűségét, s 2017-ben újra esélyesként indulhat az elnökválasztáson.

Az eredmények azonban elmaradtak. Nagyrészt inkább kudarcok jellemezték

gazdaságpolitikáját. Az idei év elején aztán úgy látszott, szakít a tehetetlenség politikájával, aktív politikai szereplőként akart fellépni. Ám az eredmény ezúttal is elmaradt. Manuel Valls első kormányával sem tudott igazán a segítségére lenni, a munkanélküliség emelkedését a katalán gyökerekkel rendelkező politikus sem tudta megállapítani.

Hollande ugyanakkor mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsa az egyensúlyt a párt jobb- és balszárnya között. Ezzel elérte azt, hogy hiába az alacsony, egy vasárnapi felmérés szerint 17 százalékos népszerűségi indexe, legalább saját pártján belül megőrizte tekintélyét, senki sem tör a helyére.

Most azonban változhat a helyzet. Arnaud Montebourg-gal, Benoit Hamonnal és Aurélie Filippettivel a párt balszárnyához sorolt politikusok távoztak, akik nem biztos, hogy lojálisak maradnak a kormányhoz. A szocialista párton belül 30-40-re teszik a lehetséges lázadók számát, akik ellenzik a megszorításokat, s a Montebourg-féle "Merkel-ellenes" gazdaságpolitika hívei.

E honatyák még meleg pillanatokat okozhatnak az elnöknek. A szocialisták ugyanis csak egyfős többséggel rendelkeznek a parlamentben. Ha a jövő évi költségvetési javaslat elbukna a törvényhozásban, akkor Francois Hollande-nak új parlamenti választást kellene kiírnia. Nem kérdés, hogy ezen a szocialisták csúfos vereséget szenvednének ugyanúgy, mint a május végén megrendezett európai parlamenti voksoláson.

Hollande azt reméli, hogy a radikális baloldal 17 képviselője továbbra is támogatja a kormány munkáját. Ez azért is reális elképzelés részéről, mert a tömörülés egy illusztris személyisége, Sylvia Pinel képviseli a pártot a kabinetben. A köztársasági elnök arra is számíthat, hogy a konzervatív UMP sem sürgetne egy előrehozott választást: a belső konfliktusok még nem zárultak le a volt elnök, Nicolas Sarkozy pártjánál.

Semmi garancia sincs arra, hogy egy parlamenti voksolás más eredményt hozna, mint a májusi EP-voksolás, amelyet a jobboldali radikális Nemzeti Front (FN) nyert meg. Egy ilyen eredmény az UMP számára is megsemmisítő lenne.

Szerző

Titkosszolgálatok vetélkedése Prágában

Andrej Kiska szlovák elnök kikérné Moszkvától azt a levelet, amelyben néhány csehszlovák kommunista vezető 1968-ban a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását kérte. A közelmúltban napvilágra került dokumentumok szerint Moszkva nem bízott a Prágai Tavaszt követően hatalomba került csehszlovák vezetőkben sem.

Különleges kezdeményezéssel állt elő Andrej Kiska. A szlovák államfő nemrégiben bejelentette, el akarja kérni Moszkvától azt a levelet, amellyel 1968-ban behívták a Varsói Szerződés csapatait Csehszlovákiába és vérbe fojtották a Prágai Tavaszt. Erre pénteken, a Szlovák Nemzeti Felkelés 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen meg is lesz a lehetősége.

A besztercebányai megemlékezésen ugyanis részt vesz Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is. Ivan Gasparovic előző szlovák köztársasági elnök egyébként eredetileg Vlagyimir Putyinnak küldött meghívót.  Bár kevéssé valószínű, hogy az eseményen szóba kerül a levél ügye, a dokumentum ma is foglalkoztatja a cseh és szlovák közvéleményt.

Az emberek választ akarnak kapni olyan kérdésekre, amelyekre csak az orosz levéltárak titkos archívumainak megnyitását követően lenne lehetőség. A levél esetleges kiadása szóba került 2011-ben, amikor Iveta Radicová akkori miniszterelnök Vlagyimir Putyint fogadta Pozsonyban. Később azonban a bürokrácia útvesztőin elhalt a kezdeményezés.

A levelet 1968-ban Alois Indra, Drahomír Kolder, Olddich Svestka, Antonín Kapek és Vasil Bilak írta alá és Leonyid Iljics Brezsnyevnek címezték. A pozsonyi Sorea hotelban adták át a szovjet pártfőtitkárnak. A dokumentumban az "ellenforradalom" leverésére kérték a Kremlt.

A Prágai Tavasz, illetve a KGB, valamint a cseh titkosszolgálat, illetve az StB viszonyáról egy sor érdekes dokumentum került elő nemrégiben Cambridge-ben, a Mitrohin-archívum erre vonatkozó szövegeinek megnyitása után.

Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgozott a KGB külföldi hírszerzéséért felelős Első Főigazgatóságának (KHEF) levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra.

Mitrohin titokban külföldre készült, és több mint egy évtizeden keresztül szigorúan titkos aktákat jegyzetelt ki és másolt le. A dokumentumokat aztán naponta csempészte ki a levéltárból, és nyaralójának padlója alatt rejtette el. 1984-ig állt a KGB alkalmazásában. A brit titkosszolgálat segédkezett neki és családjának a szökésben, valamint a titkos szövegek kicsempészésében. Mitrohin 2004-ben halt meg.

Prokop Tomek történész, a kommunista titkosszolgálati akták cseh szakértője a frissen napvilágra került dokumentumokról a CTK hírügynökségnek elmondta, kiderül belőlük, hogy a KGB a Prágai Tavasz bukását követően sem bízott meg a csehszlovák vezetőkben. Olyannyira, hogy a szovjetek még keményebben ellenőrizték a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) vezetését 1968 után, mint azelőtt.

A KGB temérdek anyagot gyűjtött a legkonzervatívabb, a Moszkvához leghűségesebb vezetőkről is, így Gustav Husákról és Milous Jakesről, aki 1987-1989 között töltötte be a pártfőtitkári tisztséget.

A Mitrohin-feljegyzésekből egy 1973-as dokumentum is előkerül, amely kissé új megvilágításba helyezi a hetvenes-nyolcvanas évekbeli történéseket. Rávilágít ugyanis arra, hogy a csehszlovák kommunista vezetők még egymással szemben is igen bizalmatlanok voltak.

Jakes, a CSKP ellenőrző bizottságának elnöke ugyanis 1972 decemberében bírálta Husákot, a párt akkori főtitkárát, mert kemény intézkedéseket foganatosított a Központi Bizottságon belül, s elrendelte a grémium tagjai telefonjának lehallgatását. Prokop Tomek szerint a cseh levéltárakban egyetlen ezzel kapcsolatos dokumentum sem lelhető fel.

Az StB belső direktívája ugyanis kimondta, nem toborozhatnak tagokat a CSKP tagjai között. Ezért az StB archívuma a párt ügyeiről sem tartalmaz feljegyzéseket. A CSKP meg akarta akadályozni a titkosszolgálat politikai befolyásának növekedését. Sokan még jól emlékeztek az ötvenes évek kirakatpereire, amiben az StB ügynökei vezető szerepet játszottak.

A KGB sokszor kétkedéssel szemlélte a CSKP vezetésében zajló folyamatokat. Például azt, hogy a párt a hetvenes évek elején, a "normalizáció" időszakában meg akart szabadulni a kommunista internacionalistáktól. Igen sok a Husákra való utalás. Több dokumentum is megjegyzi, hogy idegrendszerét megtépázta az ötvenes években a börtönben eltöltött kilenc év.

Egy másik dokumentumban bírálják a CSKP-ben zajló "színvonaltalan" ideológiai munkát, amely "nem felel meg a kor igényeinek".  A KGB arról is beszámolt Moszkvának, Husák és csapata milyen leplezetlen érdeklődést mutatott a Prágai Tavasz vezéralakja, Alexander Dubcek iránt. Egy 1982-es sürgöny szerint a csehszlovák hatóságok öt ügynököt és technikust vonultattak fel a házi őrizetben élő politikus lakása közelében.

Egy feljegyzés szóvá teszi, hogy a csehszlovák kulturális minisztérium munkatársai 1978-ban szándékosan hagyták a szállodai szobában a szovjet kulturális tárca ajándékait, amely egyebek mellett Leonyid Brezsnyev minden bizonnyal lebilincselő életrajzát is tartalmazta.

A Mitrohin-archívum szerint a KGB és az StB között sem volt felhőtlen a viszony. Miközben a szovjet titkosszolgálat az StB minden információját megkapta, visszafelé már nem működött ilyen olajozottan az adatok továbbítása.

Szerző

Török szultán az elnöki palotában

Publikálás dátuma
2014.08.28. 07:31
Az ellenzék többször is maffiamódszerekkel vádolta Erdogant FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Törökországban új korszak kezdődik csütörtöktől. Recep Tayyip Erdogant elnökké "koronázzák", ezzel hazája "szultánjává", teljhatalmú urává válhat. Az sem zavarhatja különösebben, hogy az alkotmány szerint Törökország parlamentáris köztársaság marad, s az államfőnek - papíron legalábbis - nincsenek kiterjedt jogkörei. Kormányfőnek ugyanis a hozzá teljesen lojális Ahmet Davugoglu eddigi külügyminisztert nevezik ki. Erdogant mára megrészegítette a hatalom.

Ankara készen áll a nagy őrségváltásra. Több mint egy tucatnyi állam- és kormányfő jelezte részvételét a csütörtöki elnöki beiktatáson. Ezt követően Erdogan hivatalosan is kinevezi kormányfőnek Davutoglut, akit szerdán a kormánypárt, az AKP elnökének is kineveztek. Pénteken teszik közzé a kabinet tagjainak listáját, szombaton pedig az AKP rendkívüli ülésén ismertetik a kormány programját.

Bár Davutoglu környezete azt állítja, az új miniszterelnök nem lesz az államfő bábja, nehéz lenne elképzelni, hogy a miniszterelnök kész bármely kérdésben szembeszállni az államfővel. Nem is igazán neki való a miniszterelnöki tisztség. Bár a török diplomáciát öt évig irányította, sosem barátkozott meg igazán a tárcavezetéssel. Akadémikusnak tartja magát, miniszterként azonban "nem volt időm olvasni, gondolkodni, írni, tanulni, tűnődni és egyedül lenni".

Lehet, hogy Davutoglu kiváló gondolkodó, de külügyminiszterként megbukott. Kezdetben a szomszédokkal való teljes kiegyezés politikáját hirdette meg, ehhez képest ennek az ellenkezője történt. Különösen Szíriával vált kritikussá a viszony, igaz, ezt aligha lehet csak a külügyminiszter számlájára írni. Akkor került mélypontra a két állam viszonya, amikor napvilágra került egy hangfelvétel, amelyből egyértelműen kitűnt: Ankara okot keres arra, hogy megtámadhassa Damaszkuszt.

Davutoglu azonban különösebb gond nélkül élte túl ezeket a viharokat. Erdogan ugyanis mindig is nagyra értékelte lojalitását s azt, hogy a külpolitikát is messzemenően az ő szája íze szerint irányította: miközben egyebek mellett a kurdoknak tett engedményekkel Ankarát közelíteni próbálták az EU-hoz, stratégiai együttműködésre törekedtek ázsiai, illetve iszlám országokkal.

Irak Ankara egyik legfőbb külkereskedelmi partnere lett. Davutoglu azt hangoztatta, teljes gazdasági integrációra törekszik az észak-iraki kurd területekkel. Davutoglu Stratégiai mélység című könyvében azt írta, hazájának erőteljesebben ki kell állnia nemzetközi érdekeiért, nyitnia kell az iszlám világ felé. Úgy vélte, mivel Törökország minden szomszédjánál erősebb, ezért a közel-keleti politika alakításában is vezető szerepet kell vállalnia.

Ezzel együtt jelentősen romlott a török-izraeli viszony. Amint Erdogan egy ízben kifejtette, amíg ő hatalmon van, nem lesz közeledés "Izrael terrorállamához". Taner Yildiz energetikai miniszter ezt azzal toldotta meg, ha vezeték épülne Izrael és Törökország között, abban nem gáz folyna, hanem "az ártatlan gyermekek és anyák vére".

Davutoglu neooszmán álmait Erdogan nagyhatalmi fantazmagóriáival ötvözte. Egy a WikiLeaks-en megjelent amerikai diplomáciai értékelés szerint a török külpolitika ambíciói Rolls Royce-hoz hasonlíthatóak, miközben a lehetőségei egy Rover szintjét érik el.

Talán a Hürriyet világította meg legjobban azt, milyen munkamegosztás várható az elnök és a kormányfő között. Davutoglut ugyanis "oszmán Medvegyevnek" nevezte utalván arra, hogy Oroszországban azután is Putyin határozta meg hazája politikai arculatát, hogy Dmitrij Medvegyev ülhetett az államfői székbe.

Hogy Davutoglu tényleg jó választás volt-e, az már a jövő júniusi parlamenti választáson is kiderülhet. Bírálói szerint messze nem olyan jó szónok, mint Erdogan, aligha lesz képes úgy tűzbe hozni az embereket egy-egy beszédével, mint az elnök. Ugyanakkor az ellenzék szétforgácsolt, így az AKP győzelméhez aligha férhet majd kétség.

Erdogan a külpolitika irányításába továbbra is legalább annyira beleszól majd, mint a gazdaság jövőbeni irányvonalába. 2013 márciusi kormányfővé választása óta akadtak olyan évek, amikor a fél világ a szárnyaló török gazdaságot irigyelte. A két csúcsév 2004 és 2005-ös volt, amikor a GDP emelkedése elérte a 9,4, illetve a 8,4 százalékot. Erdogan e számokkal alapozta meg mai népszerűségét.

Sokan, különösen a kelet-törökországi, anatóliai végeken csodatévőnek, az új Törökország emblematikus alakjának tartották. Így hiába rázta meg kormányát botrányok sora, az embereket mintha már nem is érdekelné a török demokrácia sorsa, vakon követik vezetőjüket. A többséget nem foglalkoztatta a Gezi-parki tüntetések erőszakos leverése, a napvilágra került telefonbeszélgetések, amelyekből kiderült, Erdogan mennyire önkényesen vezeti országát.

Az emberek beletörődtek a média szabadságának korlátozásába, az igazságszolgáltatás befolyásolásába, s abba is, hogy a sorozatos jogsértések miatt feszültté vált a viszony a Nyugattal sőt, a régi szövetséges Egyesült Államokkal is a szíriai dzsihadistáknak nyújtott török támogatás miatt.

Pedig a csoda sem tarthat örökké. S ha a gazdaság felett felhők kezdenek gyülekezni, az előbb-utóbb Erdogan népszerűségére is kihat. A Bahcesir Egyetem független gazdaságkutató központja az idei évre 3,4-3,8 százalékos emelkedést jósol, ami az euróövezet országaihoz képest jelentős emelkedés ugyan, de egy felzárkózó állam számára nem feltétlenül az.

A nemzetközi válságokat, az ukrajnai, iraki és izraeli konfliktust a török gazdaság is megérzi, s bár Moszkvától jelentősebb megrendeléseket remél, miután a Kreml betiltotta az uniós mezőgazdasági termékek exportját, valószínűleg ennek ellenére tovább lassul a gazdaság bővülése.

Az embereket ennél azonban jobban foglalkoztatja az alapvető szükségleti cikkek ára. A hivatalos adatok is megerősítik, hogy drágultak az élelmiszerek, állítólag az idei szárazság miatt. Nihat Zeybekci gazdasági miniszter is elismerte, hogy az iraki válság nyomán az export 2,2 milliárd eurótól esik el.

Az iraki harcok miatt veszélybe került Törökország azon terve, amely szerint fokozatosan csökkenti Oroszországtól és Irántól való energiafüggőségét. Egyelőre azonban minden szépnek és jónak tűnik, s a törökök nagy része el is hiszi a kormány magát dicsőítő propagandáját.