Fidesz;SZDSZ;MDF;Molnár Gyula;A XI. kerület;

2014-10-02 11:12:00

Fideszes támogató az MSZP-s jelölt mögött

Sok meglepetést ígértem a kampányban, remélem hogy nem okoztam csalódást - írja Facebook bejegyzésében Molnár Gyula, a XI.  kerület szocialista polgármester-jelöltje,  majd némiképp rejtélyesen hozzáteszi: "ez az egyik, talán a legnagyobb". 

Újbuda megérett a változásra! Olyan vezetésre van szükség, amely már bebizonyította, hogy képes sikeresen vezetni a kerületet - olvasható egyebek mellett a plakáton, és ebben még nincs is semmi különös.

Abban ugyanakkor a mai Magyarországon mindenképpen, hogy a plakáton a szocialista jelölt mögé a kerületet 1998 és 2002 között irányító fideszes Juhos Katalin is beállt. És ahogy Molnár Gyula a Facebook bejegyzésében kiemeli: ez nem pusztán szimbolikus gesztus - noha annak sem lenne elhanyagolható - hanem  valódi együttműködés: "minden eddigi polgármester együtt Újbudáért! Ébresztő, Újbuda október 12-én!"