Románia;elnökválasztás;exit poll;

2014-11-02 22:24:00

Romániai elnökválasztás - Exit poll: Ponta és Johannis került a második fordulóba

Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök és Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje került a romániai elnökválasztás november 16-ai második fordulójába a vasárnapi voksolás lezárása után közzétett exit poll becslések szerint.

Több közvélemény-kutató cég készített exit pollt a román országos hírtelevíziók számára: ezek mindegyikénél Ponta végzett az élen a leadott voksok 38,2-41,5 százalékával, míg a második helyre került ACL-jelölt támogatottságát 31-32,1 százalék közöttire becsülik.

A harmadik helyért az exit polloknál nagy a "tolongás", de a közzétett becslésekből az valószínűsíthető, hogy a kormányfő szövetségese, Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök végzett a harmadik helyen 6 százalék körüli eredménnyel, míg a távozó Traian Basescu államfő által támogatott Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökét a szavazók 5-6 százaléka, Monica Macovei független jelöltet pedig a voksolók 4-6 százaléka támogatta.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a 14 jelölt közül a hatodik helyen szerepel az exit pollokban 3,5-4,3 százalék körüli eredménnyel, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjének országos támogatottsága a becslések szerint 0,5-0,7 százalékra tehető.

Dan Diaconescu médiamágnás eredményét - akinek populista pártja a 2012-es parlamenti választáson még 14 százalékot szerzett - 2 és 4 százalékra teszik a becslések, míg Teodor Melescanu független jelölt, aki a külföldi hírszerzés éléről mondott le, hogy megpályázza az elnöki tisztséget, valamivel több mint 1 százalékot szerzett.

A Romániától nyugatabbra lévő országokban helyi idő szerint 21 óráig folytatódik a szavazás. A külföldön berendezett csaknem 300 szavazóhelyiség közül többnél - főleg a nagy számú román vendégmunkást foglalkoztató országokban, illetve a Moldovai Köztársaságban - hatalmas sorok alakultak ki vasárnap: sok helyen órákig vártak az emberek hogy leadhassák voksukat.
Traian Basescu államfő és az ellenzék több vezetője Titus Corlatean lemondását követelte vasárnap este arra hivatkozva, hogy a külképviseletek nem készültek fel megfelelőképpen a voksolásra, és ezzel megfosztották a külföldön élő román állampolgárokat választójoguk gyakorlásának lehetőségétől.

A külföldi szavazókörzetekben román idő szerint 19 óráig 120 ezer polgár adta le voksát, országos szinten pedig a 18,3 millió állampolgár 48,9 százaléka szavazott.
Az első részeredményeket hétfőn teszi közzé az országos választási iroda.