Márta István: befogadtak Pécsett

Publikálás dátuma
2014.11.10 06:48
A Zsolnay negyed az elmúlt két esztendőben a kulturális turizmus egyik legjelentősebb városi tényezőjévé vált FOTÓ: NÉPSZAVA
Semmilyen politikai nyomás nem nehezedik az általam vezetett intézményre – mondja Márta István, az Új Színház volt igazgatója, aki két és fél éve irányítja a pécsi Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft-t. Márta szerint nem lehet célja a parttalan és öncélú konfrontálódás a tulajdonos önkormányzattal, de sok olyan gyakorlati, a működést érintő kérdés van, amelyben mégis vitatkozni kényszerül.

- Többen mondják, hogy végül is hálás lehet Tarlós Istvánnak amiatt, ami az Új Színházzal történt. Ennyire megtalálta a helyét Pécsen?

- Ha valakinek hálás lehetek, az Pécs városa, hogy lehetővé tette Magyarország legnagyobb „kulturális holdingjának” a vezetését. Itt a közművelődésen, az oktatáson, az örökségvédelmen át, a kortárs és „magas” művészetig olyan széles sávban dolgozunk, amely feladat alapjaiban más és jóval nagyobb, mint a színházigazgatás volt. Az Új Színházzal történtekre persze nincs mentség.

- Akkor a felelősség is jóval nagyobb?

- Lehet mondani. Pécs kisebb város, mint Budapest, a település kulturális, turisztikai és gazdasági életében tevékenyen résztvevők jól ismerik egymást. Mindenki tud mindenről mindent, jobban egymásra vagyunk utalva, mint a székesfővárosban.

- Azt lehetett önről tudni, hogy jó szervező, de mi az, amit meg kellett tanulnia az elmúlt időszakban?

- Elő kellett vennem azt a „képességemet”, ami különféle feladatok integrálását és koordinálását szolgálja, mégpedig folyamatosan és nagy formákban, egy még nem kipróbált szervezeti modell keretein belül. Itt nem néhány rendezvény lebonyolításáról van szó, nem egy művelődési ház vezetéséről, hanem egy nagyon új és állandó mozgásban lévő, lokális és regionális jelentőségű koncepciót kell folyamatosan megvalósítani. A város különböző pontjain lévő 72 ezer négyzetméteren csaknem 3000 kulturális, turisztikai és tudományos-oktatási rendezvénynek adtunk helyett 2013-ban. A világörökségi helyszíneinktől a Középkori Egyetem épületéig, a Zsolnay kiállításainkon és a kortárs Pécsi Galérián át, a Kodály Központig üzemeltetjük műemlék és újonnan épített helyeinket. Úgy élünk és lélegzünk, mint egy sokgyerekes család. Az évente hozzánk látogató több, mint 400 ezer vendég többsége pécsi, régióbeli és budapesti, de jelentősen nő a külföldiek száma is.

- Az üzemetetéshez hány munkatársra van szükség?

- Százhúsz kollégával dolgozom együtt, hat „igazgatóság” tartozik hozzám. A vezetők maximálisan „szabad kézzel” rendelkeznek, csak a különböző területek összehangolásánál, a szinergia adta lehetőségek kiaknázásában nem ismerek tréfát.

- Pécsen mekkora az igény a kortárs képzőművészetre, hiszen elég sok kiállítóhely tartozik önhöz?

- Pécsett jelenleg is kiemelkedően sok, tehetséges képző- és iparművész, szobrász és építész él. A hetvenes-nyolcvanas években volt egy nagy korszaka a pécsi képzőművészeknek, ennek az időszaknak a lenyomatai ma is jól fellelhetők a város különböző közterein, és helyein. Óriási szerencse, hogy itt, a Zsolnay Negyed öt hektáros területén, az egyik bérlőnk épp a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, ezen belül a zenei intézet, a szobrász, a festő és a keramikus tanszékek. Kiemelt feladatunknak tartjuk a fiatal művészek bemutatkozási lehetőségének elősegítését, miközben az idősebb nemzedéknek is helyet biztosítunk az m21-es galériánkban és a Széchenyi téri Pécsi Galériában. Amikor a vendégeink jegyet vásárolnak a Zsolnay Negyed öt állandó kiállítására, a munkatársaim minden alkalommal a figyelmükbe ajánlják az éppen aktuális kortárs művészeti látnivalóinkat. Most például – többek között - a horvát Uluhup csoport 3 tárlata, Szirtes János nagy, életmű kiállítása és Bencsik István erotikus szobrai tekinthetők meg.

- Ön 2012. február elsejétől a Zsolnay Örökség Kezelő NKft. ügyvezetője. Hogyan látja, működtethető ennyi kulturális intézmény a városban?

- Annak, hogy Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt – az összes előfordult anomália ellenére –, meghatározó és történelmi szerepű van és lesz a város és Dél-Magyarország életében. A „kultúra városában” alapvető a minőségi kultúrát szolgáltató intézményrendszer működtetése és kihasználása. Ez alatt a kultúra közvetítésével a hazai és külföldi vérkeringésben való részvételre és a gazdasági innovációt elősegítő, megújuló városmarketingre gondolok.

- Kiket szeretnének leginkább megszólítani?

- Fő célcsoportunknak a családokat és a fiatalokat tekintjük. A négy „évszakos” és tematikus fesztiváljainkat is elsősorban nekik ajánljuk. A gyerekek és szüleik a nyár végi Szamárfül Fesztiválon harminc helyszínen alkothattak, illetve különböző kézműves technikákat próbálhattak ki kedvükre. Télen a Hóbagoly Fesztiválunk a könyvre és a mesére épít majd. A sorozat házigazdája Lackfi János lesz, a díszvendég pedig Csukás István. Tavasszal a harmadik - „összművészeti” - Zsolnay Fesztiválunkat a PTTE HÖOK-kal közösen szerveztük, 3 nap alatt 24 ezer látogatót csábítva ide.

- Mielőtt ön Pécsre érkezett, arról volt szó, hogy a Zsolnay Negyed egy része egyfajta inkubátorházként működik majd. Azóta - úgy tudom - ez lekerült a napirendről. A különböző fesztiválok és események szervezésén túl kialakult-e a negyed hosszú távú művészeti koncepciója?

- Nyilvánvalóvá vált, hogy a 2010-es elképzeléseken módosítani kell. Egyrészt változott a gazdasági környezet, másrészt arról a koncepcióról, amely az íróasztal mellett még működőképesnek látszott, a gyakorlatban kiderült, hogy néhány esetben korrigálásra szorul. Az inkubátorházat tekintve hamar kiderült, hogy az abban a formában és úgy nem tud működni. A helyi kreatív ipar – a tervezettnél kisebb mértékben, de - jelen van. Szó volt egy szinkronstúdió létrehozásáról is, de erre sem igény, sem lehetőség sincs. Viszont az elmúlt két esztendőben erőteljesen ráálltunk a múzeum- és művészetpedagógiai foglalkozásokra, nemzetközi kerámia szimpóziumunk is van már, workshopoknak, konferenciáknak adunk helyet.

- Ezekre a tematikus programokra van saját stábja?

- A múzeumpedagógiai foglalkozásokat állandó munkatársaink vezetik. Egyébként nem csak a Zsolnay Negyedben tartunk ilyeneket, hanem a Cella Septichorában is, ahol például a IV. századi temetkezési szokásokból kiindulva mutatjuk be a gyerekeknek a római kort. A munkatársaim feladatköre nincs szigorúan elhatárolva egymástól. Az infopultos kolléga például, ha szükséges, akkor több nyelven „idegenvezet”, vagy az üzemeltetési igazgatónk éppenséggel protokolláris feladatokat lát el.

- A kormány mind több esetben kiderült, szívesen központosít, összevon, hozzányúl működő struktúrákhoz. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. is egyfajta megaszervezetté nőtte ki magát, nincsenek ennek hátrányai?

- Úgy gondolom, ha kellő szabadsággal és invencióval rendelkeznek a különböző területek vezetői, akkor ez nem jelent problémát. Persze alapfeltétel, hogy a vezetőtársaim jó szakemberek legyenek, fel tudják venni a kellő tempót és legyen áttekintésük az országos és európai trendeket illetően. Többek között Pat Mathenyt, Al Di Meolát, Tommy Emmanuelt a Kodály Központba hozni, nem egyszerű feladat. A szervezeti összevonás már csak azért is hasznos lépésnek bizonyult, mert például több gazdasági hivatal helyett egy kezeli a pénzügyi adminisztrációt. A marketing-kommunikáció esetében is jól ki tudjuk használni a programjaink többszínűségét. Tény, hogy az elmúlt két esztendőben a kulturális turizmus egyik legjelentősebb városi tényezőjévé váltunk.

- Akkor tovább bővülnek, vagy most már megáll ez a folyamat?

- A további bővülés nem a programok, vagy a helyszínek számában jelenik meg, hanem egy megújuló – a püspökséggel és részben az egyetemmel - egyeztetett városmarketing adta lehetőségekben.

- Gondolom ön is profitálhat abból, hogy a pécsi Hoppál Péter lett az EMMI kulturális államtitkára…

- Hoppál Péter korábban parlamenti képviselő és pécsi városatya is volt. Örülünk, hogy most államtitkár lett, de ez nem jelenti azt, hogy Pécs mostantól kezdve bármilyen kivételezésben részesülne. Az esetleges előnyünk másokkal szemben az lehet, hogy Hoppál Péter - aki karvezetőként nem csak a kultúra jó ismerője, de, mint volt pécsi kulturális bizottsági elnök - ismeri a város minden, ez irányú működését. A kormányzat részéről fontos koncepcionális elemnek látszik a kulturális decentralizáció, amellyel száz százalékosan egyetértek. Valahai „pestiként” érzékelem, hogy milyen plusz munkával, energiával jár a „vidékiség”. Messzemenőkig támogatnám, mint intézményvezető, de mint a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke is, hogy az erőteljes és minőségi kultúrával rendelkező városok összefogjanak, és a kihasználják a kulturális turizmusban rejlő gazdaságélénkítő szerepet. A decentralizációs irány egyik fontos jele, hogy az idén tavasszal a Filharmónia Magyarország központja Pécs lett.

- Ez indokolt lépés volt?

- Tény, hogy Pécsett rendkívül gazdag a zenei élet, a pécsi Pannon Filharmonikusok remek zenekar, az egyetemen nagyon komoly zenei képzés folyik, sa pécsi filharmónia nagyon jól működő régiós központ volt eddig is.

- A Zsolnay Negyed mekkora állami támogatást kap évente?

- A kormányzattól évi ötszáz milliót kapunk, négyszáz milliót ad a város és hatszáz millió forintot kell magunknak megtermelni.

- Önt befogadták Pécsett, otthonra lelt?

- Úgy érzem befogadtak. Pécshez egyébként is szorosa szálak fűztek már korábban is. Rendeztem a színházban, zenéket komponáltam különböző előadásokhoz, a Pécsi Országos Színházi Találkozóval kapcsolatban is voltak korábban itt feladataim. De ha egy kicsit visszamegyünk az időben, még az autóstoppos, csavargós koromban a barátaimmal sportot űztünk abból, hogy ki ér előbb Miskolcról Sopronba. Képzelje el, végül valahogy mindig Pécsre érkeztünk meg! Egyszer nagyon későre járt és nem volt hol laknunk. Valahogy bejutottunk a Lővey Gimnáziumba, ahol a szertárban aludtunk. Ezek az élmények kitörölhetetlenek.

- Mesélte, hogy keramikus felesége a Zsolnay Negyedben, a Kézműves Boltok utcájában nemrégiben nyitott egy kis kerámia festődét. Nem gondolja, hogy ezért majd támadások érik?

- Nem. Ugyanannyi bérleti díjat, közös költséget és rezsit fizet, mint a többiek.

- Ön jó viszonyban van Pécs fideszes polgármesterével. A különböző döntéseiben menyire tudja érvényesíteni a szakmaiságot, vagy a politikára is figyelnie kell?

- Szerencsére semmilyen politikai nyomás nem nehezedik az általam vezetett intézményre. Nyilvánvaló, hogy nem lehet célom a parttalan és öncélú konfrontálódás a tulajdonos önkormányzattal. Sok kérdés van, amelyben vitatkozni kényszerülünk egymással, de ezek főleg olyan gyakorlati kérdések, amelyek a működést érintik.

- Abba sem szólnak bele, hogy ki lépjen fel a Zsolnay Negyedben?

- Nem.

- Ön a például a Krétakört is el tudná hozni Pécsre?

- El is hoztam, a Párt című előadásukkal jártak nálunk.

- A családjával jelenleg Pécsett él, meddig tervezi az itt létet?

- Addig, amíg a város és a munkatársaim bíznak bennem és ameddig nem válik rutinná a munkám.

Elhunyt Kautzky József színművész

Publikálás dátuma
2019.02.20 18:56

Shutterstock
Szerdán, 92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színművész - közölte a család az MTI-vel.
Kautzky József 1927. január 15-én született Soroksáron, 1946 és 1948 között végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1949-ben a debreceni Csokonai Színház, 1949-től a pécsi Nemzeti Színház, 1952-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1958 és 1996 között a Jókai Színház, a Petőfi, a Thália, az Arizona, a Művész, valamint a Thália Színház tagja volt, ahonnan végül elköszönt a színpadtól. Akkor is hű volt az épülethez, amikor az nevet és direktort váltott többször is. Láthattuk őt főszerepekben, és jellegzetes orgánumát, humorát, iróniáját karakter szerepekben is kamatoztatta. Sokat filmezett is az ötvenes évektől évtizedeken keresztül, de szerepelt tévéjátékokban és népszerű sorozatban is, például a Szomszédokban. Művészetének elismeréseként 1983-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Főbb szerepei: Ágh Miklós (Molnár: A hattyú); Szigligeti: Liliomfi; Vak jós (Euripidész: Bacchánsnők); Kacsóh Pongrácz (Kellér: Bal négyes páholy); Biberach (Katona: Bánk bán); Rozsos Henrik (Karinthy: Házszentelő); Arkagyij Afranius (Bulgakov: A Mester és Margarita); Omar Gaffney (Chase: Barátom, Harvey); Pap (Vian: Mindenkit megnyúzunk); Sir Colenso Ridgeon (Shaw: Segítség! Orvos!); Candy (Steinbeck: Egerek és emberek); Weller Martin (Coburn: Kopogós römi); Számos filmben is játszott, szerepelt egyebek mellett az Egy pikoló világos (1955); Két vallomás (1957); Fekete szem éjszakája (1958); Alba Regia (1961); Legenda a vonaton (1962); Meztelen diplomata (1963); Törékeny boldogság (1965 tv); A tizedes meg a többiek (1965); A veréb is madár (1968); Az örökös (1969); A kormányzó (1969 tv); Érik a fény (1970); Az utolsó ítélet (1970 tv); Ártatlan gyilkosok (1973); Hét tonna dollár (1973); A cárné összeesküvése (1976 tv); Bűnügy lélekelemzéssel (1978 tv); Égigérő fű (1979); A sóder (1980 tv); Két férfi az ágy alatt (1983 tv); Halál (1983 tv); Kaviár és lencse (1984 tv); Szomszédok (1987-1999 teleregény); A templom egere (1998 tv); Hóesés a Vízivárosban (2004 tv). 
Frissítve: 2019.02.20 20:26

Van Dyck olcsóbb volt Munkácsynál

Publikálás dátuma
2019.02.20 11:00
Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere (j2) és Baán László főigazgató (j) nézi a múzeum birtokába került Van Dyck-festm
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye.
Kedd délelőtt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós királyi gyermekek portréiból álló kamaratárlatot nyitott a Szépművészetiben annak alkalmából, hogy a magyar kormány a múzeum részére megvásárolta az élvonalbeli flamand barokk festő, Anthonis Van Dyck egyik utolsó, befejezett művét, Stuart Mária Henrietta esküvői portréját. A Szépművészeti Múzeum elmúlt száz évében ez eddig a legnagyobb értékű műtárgy vásárlás. A festményt a Christie’s december 6-i árverésén Londonban vették meg 5,85 millió angol fontért, mintegy 2,1 milliárd forintért – azaz a mű jelentősen olcsóbb volt, mint Munkácsy Mihály Golgotája, amelyért a Miniszterelnökség idén januárban 10 millió dollárt, mintegy 2,8 milliárd forintot fizetett. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja 6 millió dollárt ajánlott a képért akkori tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek, de ő 9 milliót kért. Azóta is rejtély, a Miniszterelnökség hogyan jutott kilencről tízre.) A Van Dyck-képnek – így tárlatnak is – némi bizarr színezetet ad, hogy I. Károly angol király legidősebb lánya, Stuart Mária Henrietta éppen kilencéves volt, mikor házasságot kötött az akkor tizennégy éves II. Orániai Vilmos herceggel, a független Hollandia későbbi kormányzójával. Igaz, a szövetségkötéseket megpecsételő gyermekházasságok akkoriban nem voltak szokatlanok, és minden bizonnyal a művet nem a tematikája miatt méltatta a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotásaként az emberminiszter. A Szépművészeti kamaratárlatán tíz gyermekportré látható, többek között Baltazár Károly infáns − Stuart Mária Henrietta unokatestvére – portréja Diego Velázqueztől. Az ötéves trónörökös vadászként, puskával a kezében állt modellt a spanyol udvar festőjének. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műtárgy a 2004-ben megjelent Van Dyck-monográfiában és a holland művészettörténeti kutatóintézet nyilvántartásában is egyértelműen a művész saját kezű, kimagasló színvonalú alkotásaként szerepel. A szakirodalom a portré három ismert változata közül a szóban forgó képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak – emlékeztet a magyar múzeum közleménye. A portré egyik ismert változata egyébként a Christie’s árverése előtt egy nappal, a Sotheby’s árverésén tűnt fel Londonban, és 790 ezer angol fontért, mintegy 284,4 millió forintért kelt el. Igaz, a festmény szerzőjeként Van Dyck műhelyét, nem pedig magát a festőt tüntették fel – a reprodukciók alapján utóbbi kép sötétebb tónusú, ám a kompozíció ugyanaz, a méret is majdnem azonos. „Nagyjából ez a különbség árban, hogy egy művész saját kezű alkotásáról van-e szó, vagy csupán a műhelyéből került ki” – nyilatkozta lapunknak Martos Gábor művészettörténész, aki a Papageno portálon épp kedden indított blogjában arról írt: Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte: a két festmény között – mindkettőt láttam – jelentős a minőségbeli különbség mind a kidolgozottságát, mind a színeit tekintve” – mondta lapunknak Martos Gábor. A Christie’s árverésén egyébként 5-8 millió angol fontra tették a Szépművészetinek megvásárolt festmény becsértékét, az 5,85 millió fontos vételár reálisnak mondható.  

Győrből a Szépművészetibe

Mint arról korábban többször beszámoltunk, egy decemberi döntés nyomán 250 ezer euróért, mintegy 80 millió forintért vásárolta meg Sébastien Bourdon Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát Váczy Péter történész, művészettörténész örökösétől, Röszler Balázs Károlytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja Bourdon festménye 1994-től 2017-ig a győri Városi Művészeti Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – volt látható, a kollekció egyik legbecsesebb darabjaként. A kép most nem a győri múzeumba, hanem a Szépművészeti Régi Képtárába került tartós letétbe. Az MNB-től kérdeztük, miért. − Az Értéktár program Tanácsadó Testületének ajánlása nyomán az MNB Igazgatóságának döntése értelmében − a festmény minősége és annak ritkasága indokolta, hogy a kép a budapesti múzeumba került – válaszolták megkeresésünkre. A témát egyébként a francia barokk művész többször megfestette, e képet pedig 1999-ben kiállították Montpellierben, a művész szülővárosának múzeumában is, a művész első teljes életmű-kiállításán.

Frissítve: 2019.02.20 11:00