Manchester United;Louis van Gaal;angol labdarúgó-bajnokság;Sky Sports;vörös ördögök;Mame Biram Diouf;

Megállíthatatlanok a vörös ördögök

Sorozatban negyedik mérkőzését is megnyerte a Manchester United. A vörös ördögök azonban saját maguk számára tették nehézzé a mérkőzést otthon, a Stoke City ellen: a vendégek támadója, Mame Biram Diouf ugyanis a lefújás előtti pillanatokban kétszer is egyenlíthetett volna.

Az United hálóőre, De Gea azonban megmentette a 3 pontot a Rooneyék számára. A MU a Louis Van Gaal irányítása alatt kiváló formába került Fellaini fejesével szerzett vezetést, de még a 39. percben egyenlítettek a vendégek N’Zozi révén.

A második félidőben Mata szabadrúgásgólja nyomán szerezték meg a hazaiak a győztes találatot.

Van Gaal a napokban csatlakozott a Southampton szakvezetőjéhez, Ronald Koemanhoz abban a kérdésben, hogy az angol bajnokság nem éppen családbarát a karácsonyi ünnepek táján, hiszen fordulót rendeznek december 20-án, 26-án, 28-án, és január elsején.

A tréner a Stoke elleni diadalt követően azt közölte, játékosai okkal-joggal ünnepelhetnek majd a karácsonyi partin az újabb diadal után.

Addig persze azért vár néhány megmérettetés a vörös ördögökre, hiszen már jövő hétfőn a harmadik helyezett Southampton otthonába kell látogatniuk.

„Az első félidőben nem voltunk elég agresszívek, rosszul helyezkedtünk, így nem is voltam elégedett a szünetben” – közölte a Sky Sportsnak a holland szakember.

Bár az eredménynek örül, s annak is, hogy a lefújást jelentő hármas sípszóig sikerült megőrizni az előnyt, elégedetlen volt a találkozó utolsó öt percében látottakkal.

„Erre semmi szükség sem volt. A Hull City elleni játékunk tetszett az előző, hétvégi játéknapon, de ma lehettünk volna ennél sokkal jobbak is” – közölte. Ugyanakkor hozzátette, ez volt a negyedik győzelmük egymás után, ami „rendkívül fontos”.

A MU megerősítette negyedik helyét a tabellán, de ott lohol mögötte a West Ham. A londoniak szintén 2-1-re nyertek a West Brom otthonában.

A WBA, Gera Zoltán egykori csapata egyre közeledik a kiesőhelyek felé, ez volt az együttes sorozatban negyedik veresége a Premier League-ben.

Sam Allardyce tanítványai viszont folytatják remek szereplésüket. A mostani győzelem azért is volt igen értékes, mert az edző nem számíthatott sem Enner Valencia, sem Sakho játékára. Allardyce a győzelmet követően óva intette játékosait attól, hogy nagyon sokáig ünnepeltessék magukat.

A szurkolók mindenesetre a lefújást követően már megelőlegezték a bajnoki címet az együttesnek. Allardyce azonban a Sky Sportnak elmondta, megelégedne egy Európa Ligás helyezéssel is, ehhez azonban tartani kell a jó formát.

Angol bajnokság 14. forduló. Keddi mérkőzések. Burnley-Newcastle 1-1, Leicester- Liverpool 1-3, Manchester United-Stoke 2-1, Swansea-QPR 2-0, Crystal Palace-Aston Villa 0-1, West Brom-West Ham 1-2.