Szijjártó Péter;Lázár János;Orbán Viktor;Simon Gábor;Vida Ildikó;Habony Árpád;Giró-Szász András;André Goodfriend;az év emberei;

2015-01-01 21:35:00

A 2014-es év emberei Magyarországon

Magyarországon az év emberei 2014-ben egyértelműen a három választáson győztes kormánypártok politikusai közül kerültek ki. Nem is elsősorban előbbi jó eredményük, hanem - mint a miniszterelnök esetében - a vélhetően éppen emiatt elveszített realitásérzékük tette őket a tavalyi év kimagasló közszereplőivé. Gyors karrierjük és még gyorsabb gazdagodásuk jól mutatja, mi a "siker" titka ma. Simon Gábor példája pedig azt, hogy mekkorát lehet bukni a csúcsról.

ORBÁN VIKTOR

A tavalyi év embere itthon egyértelműen Orbán Viktor volt. A pártelnök-miniszterelnök három választást nyert 2014-ben: az országgyűlésit újabb kétharmaddal, az európai parlamentit (EP) hatalmas fölénnyel, és az önkormányzati választásokon is tarolt a Fidesz-KDNP. Győzelmei annak ellenére imponálóak, hogy a kormánypártok minősített többségüknek köszönhetően úgy írták át a választási törvényeket, hogy a pálya mindig a javukra lejtett - legyen szó töredékszavazat-számításról vagy a fővárosi közgyűlés megválasztásának új szabályairól.

Mindez még nem tenné Orbánt az év emberévé, utóbbihoz az is kellett, hogy - vélhetően a győztes választások mámorában - a pártelnök-miniszterelnök elveszítette politikai realitásérzékét. Úgy érezhette, itthoni felhatalmazása arra is lehetőséget ad neki, hogy nemzetközileg is ő "fújja" a passzátszelet. Erre leginkább tusnádfürdői beszédéből következtethettünk, amelyben egyfajta sajátos magyar - harmadik - utat hirdetett meg: "Az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz." Erre a politikára - amely a civil szervezetek vegzálását kormányzati szintre emelte és amely a keleti nyitás célállamaiban találta meg a követendő társadalmi-gazdasági utat - adhatott választ az Egyesült Államok az úgynevezett kitiltási botránnyal, illetve John McCain republikánus szenátor, amikor egyenesen "újfasiszta diktátornak" nevezte a miniszterelnököt.

A politikai arányérzék elveszítését jól jelezte az is, hogy a kormányfő - bár annak is vannak nyomai, hogy megpróbált politikáján fordítani - nem értett szövetségeseink üzenetéből és beleállt az illiberális álláspontba. Talán ennek köszönhető, hogy a tavalyi év végén már olyan bornírt ötletekkel igyekezett rövid idő alatt bezuhanó saját és pártja népszerűségét javítani, mint a drogteszt, a vasárnapi zárva tartás vagy a kiterjesztett útdíj. Ezek azonban várhatóan nem hozzák meg a várt sikert, az Orbán-rendszer ellen rendezett tüntetések inkább azt mutatják, a kormányfő elszámította magát. Mindenesetre a 2014-es év Orbán számára megmutatta, hogy a legnagyobb sikert csak egy hajszál választja el a bukástól.

SZIJJÁRTÓ PÉTER

Mindenképpen az év emberei közé tartozik az újdonsült külgazdasági és külügyminiszter, aki ezzel a posztjával vélhetően pályafutása csúcsára ért. A még mindig csak 36 éves politikus, a Fidesz volt kommunikációs igazgatója 2010-ben a miniszterelnök személyes szóvivője, majd 2012-ben a keleti nyitás felelőse lett. A Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolataiért felelős államtitkáraként egyszerre nyolc kormányközi bizottságot is vezetett. Munkája annyira sikeres lehetett, hogy tavaly az új kormányban előbb összevont külgazdasági és külügyi államtitkár, majd Navracsics Tibor uniós biztossá jelölése után miniszter lett. Sikereit jelzi, hogy néhány hónap alatt szétverte a magyar diplomáciai kart, a nagykövetek jó részét leváltotta és eközben nem hagyta cserben a Dunakeszi Kinizsi futballcsapatát sem, ahonnan új kollégái jó része kikerült. Hogy mennyire fontos számára a külügyminiszterség, azt jól jelzi, hogy az egyik magyarázat szerint azért volt szüksége egy 167 millió forint értékű luxusingatlanra - az addigi 3 lakóingatlana mellé - Dunakeszin, hogy ott méltó körülmények - úszómedence stb. - között fogadhassa külföldi vendégeit. Persze az új miniszter nem saját pénzéből, hanem milliomos szülei segítségével vásárolt be.

LÁZÁR JÁNOS

Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter sem veti meg a családi összefogással vásárolt ingatlanokat, Lázár János inkább a külföldi luxusutakat, a milliós karórákat, meg a lézerblokkolókat szereti. A Fidesz-frakcióvezetőből előbb államtitkárrá, majd miniszterré avanzsált hódmezővásárhelyi ex-polgármester ma Orbán legbelsőbb bizalmasa, egyesek szerint utód-jelöltje - mások szerint a kormányfőt leváltani igyekvők vezére. Hogy tavaly ő is a csúcsra ért, mi sem jelzi ékesebben, minthogy az uniós források és a közigazgatás felügyeletétől a településfejlesztésen és a műemlékvédelmen át, egészen a régészetig terjed miniszteri hatásköre. A hvg.hu júniusi összeállítása szerint a Miniszterelnökség vezetéséhez mintegy 2400 milliárd forint és 104 hatáskör társul, amely azóta jó néhány újabbal is bővült, mint például az uniós diplomácia. Távozó Fidesz-alelnökként arra is jut ideje, hogy pártjának tévúton járó veteránjait visszaterelgesse a nyájba.

HABONY ÁRPÁD

Lehet, hogy lesz még jobb éve is a fideszes politikusok és a kormány nem hivatalos tanácsadójának, de rosszabb biztosan nem sok volt. Ha hinni lehet a meg nem erősített információknak, az Egyesült Államokból soha nem kitiltott, fizetési listákon nem szereplő Habonyhoz köthető a rezsicsökkentéstől a drogtesztig számtalan kormányzati kommunikációs offenzíva, ötlet. Az egyébként nyugdíjasok hasba rúgásáról is ismert "szakember" idén már azt is megengedhette magának, hogy a fényképes parlamenti belépőjéhez színben is jól illő Gucci-táskáját nyilvánosan, a szociális ellátások megvágása ellen tüntetők között lóbálja meg. Addig biztosan nem szól be a kormányfő és Rogán Antal bizalmasának senki, amíg át nem világítják - ez máig nem történt meg. Mivel kendó-bajnok is volt, ezt Habony ellenére nyilván nem lesz könnyű megtenni.

GIRÓ-SZÁSZ ANDRÁS

A Századvég egykori politológusa is tavaly futott be igazán, hiába volt már az előző ciklusban is kormányszóvivő. Sőt, hirtelen vagyona is abból származik, hogy a kabinet alkalmazottja volt. 2011-ben, amikor szóvivő lett, eladta ugyanis a 2006-ban alapított cége, a Strategopolis Kft. többségi tulajdonát. Majd amikor a tavalyi áprilisi választások után leköszönt a posztról, visszavásárolta a vállalkozásban lévő - korábbinál kisebb, 61 százalékos - tulajdonrészét. Mivel november 1-től a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára lett, ezért ismét kivált a Strategopolis Kft.-ből, így az egyébként kormányzati megrendelésekkel kistafírozott cég - Giró-Szász vagyonbevallása szerint - 750 millió forinttal tartozik neki. Van még mintegy 100 millió megtakarítása, meg egy jachtja is a 200 négyzetméteres balatoni nyaralója mellett. Azt viszont általában kikéri magának, hogy szállodája is lenne, hiszen még csak épül a Dorottya utcában az a hotel, amelyben sógora révén - mondhatnánk családilag - 10 százalékban érdekelt.

Összefoglalónk a következő oldalon folytatódik, nézze meg, kiket választottunk még az év embereinek 2014-ben!