Terrortámadás - Franciaország 10 ezer katonát mozgósít

Franciaország 10 ezer katonát mozgósít kedd estétől az "ország érzékeny pontjainak" biztosítására a párizsi terrortámadásokat követően Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter tájékoztatása szerint.

"Francois Hollande államfő felkérte a hadsereget, hogy vegyen részt az ország érzékeny pontjainak a védelmében" - fogalmazott hétfőn a tárcavezető az elnöki hivatalban tartott belbiztonsági válságtanácskozást követően. Le Drian szerint "az óriási terrorfenyegettség" mértékéhez megfelelően "valóságos belföldi mozgósítás" kezdődik.

"Ez az első alkalom, hogy az erőinknek ekkora méretű mozgósítására kerül sor az ország teljes területén" - hangsúlyozta a miniszter. Elmondta, hogy a mobilizálás már hétfő reggel megkezdődött, "s az erők nagy professzionalizmusának és nagyon gyors reagálásának köszönhetően folytatódni fog, (a hadsereg) ezzel is hozzájárul" Franciaország biztonságának szavatolásához. Arra az újságírói kérdésre, hogy mik számítanak az "ország érzékeny pontjainak", a miniszter azt válaszolta, hogy azt jobb nem nyilvánosságra hozni.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, hogy a 717 zsidó iskola és vallási hely védelmére már hétfőn közel 5 ezer rendőrt és csendőrt rendel ki, akikhez a következő 48 órában a katonák is csatlakoznak. A belügyminiszter ezt annak a kóser boltnak a közelében jelentette be, ahol Amedy Coulibaly, az egyik dzsihadista a pénteki túszejtés során megölte négy zsidó túszát. Néhány perccel korábban Manuel Valls kormányfő a BFM hírtelevízióban azt mondta, hogy az "üldözés folytatódik", mert a rendőrség feltételezése szerint a három megölt terroristának valószínűleg voltak tettestársaik.

Francois Hollande francia államfő péntek esti beszédében éberségre kérte honfitársait, mert szerinte nem ért véget a terrorfenyegetettség Franciaországban azzal, hogy a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban pénteken egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő, előző nap pedig egy rendőrnővel végző iszlamista fegyverest.

A három napig tartó merényletekben 17-en haltak meg és húszan sebesültek meg. A támadássorozat óriási összefogást váltott ki az országban: vasárnap közel 4 millióan vettek részt a terrorizmus elleni felvonulásokon, ekkora méretű megmozdulás még soha nem volt Franciaországban.

Szerző
2015.01.12 13:06

Meghalt egy 16 éves magyar cserkészlány Kaliforniában

Publikálás dátuma
2018.11.20 16:16

Fotó: AFP/ JOSH EDELSON
Teljesen leégett egy ház Orindában, a San Francisco-i cserkészcsapat fiatal őrsvezetője életét vesztette.
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség hétfőn a Facebook-oldalán közölte, hogy vasárnap hajnalban tűzvészben vesztette életét a San Francisco-i cserkészcsapat fiatal őrsvezetője a kaliforniai Orindában. A bejegyzésben azt írták, a tragédia következményében a ház teljesen leégett, a család baráti köre gyűjtést szervez.
Az ABC News azt írja, a tűzoltóknak csak hosszú idő után sikerült eloltaniuk a tüzet. A 16 éves lány életét vesztette, két ember és egy tűzoltó égési sérüléseket szenvedett. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.
2018.11.20 16:16

Akadozik a Facebook

Publikálás dátuma
2018.11.20 15:25

Fotó: AFP/ JUSTIN TALLIS
Az Instagrammal is problémák vannak.
Világszerte fennakadásokat tapasztalhatnak a Facebook-felhasználók: az Egyesült Államokból és Európából (Magyarországról is) sokan jelezték, hogy egyáltalán nem tudják betölteni a közösségi oldalt. A Messenger többnyire működik. Az Instagram felhasználói is arra panaszkodnak, hogy nem töltődik be az oldal, az alkalmazással viszont úgy tűnik, nincs probléma.
2018.11.20 15:25
Frissítve: 2018.11.20 15:25