rendőrségi feljelentés;földművelésügyi minisztérium;Tengerdi Győző;

2015-01-26 06:12:00

Személycserék és feljelentés a veszprémi erdőgazdaságnál

Pénzügyi szabálytalanságok gyanúja miatt több feljelentést tettek a Veszprémi Erdőgazdasági Zrt.-nél, és számos embernek felmondtak. A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint az azóta lemondott vezérigazgató, Tengerdi Győző január 13-án jelezte a minisztériumnak, hogy pénzügyi szabálytalanságok gyanúja merült fel a társaságnál, ezért a minisztérium és a társaság azonnali, teljes körű belső vizsgálatot indított.

A január 19-én lezárult vizsgálat eredménye alapján január 20-án feljelentést tettek a rendőrségen. A veol.hu úgy tudja, a napokkal ezelőtt, viharos gyorsasággal távozott gazdasági vezérigazgató-helyettest a rendőrség őrizetbe vette. Korábbi munkahelyén 2003-2010-ig terjedő időszakban összesen 603 856 093 forintot tulajdonított el a törvényszéki vádirat szerint. A vád különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt S.V.K. ellen folyamatban lévő bűnügyben született.

Január 20-án Tengerdi Győző kezdeményezte a minisztériumnál saját megbízatásának megszüntetését, amit a tárca elfogadott. A tárca Pál Lajost, a Verga Zrt. addigi termelési vezérigazgató-helyettesét bízta meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával szerdán.

Az állami földekért felelős államtitkár azonnali feladatként szabta ki az új cégvezetőnek, hogy kezdeményezze a társaságnál az összes pénzügyekkel és könyvvizsgálással foglalkozó dolgozó munkaviszonyának, szerződésének megszüntetését, ami pénteken megtörtént. A szaktárca közleménye szerint miután a társaságnál pénzügyi szabálytalanságok gyanúja merült fel, Tengerdi Győző felmentette pozíciójából Sashalmi Viktóriát, a korábbi gazdasági vezérigazgató-helyettest.

A nyilvános cégadatok szerint a Veszprémi Erdőgazdasági Zrt. árbevétele 2013-ban mintegy 2,3 milliárd forint volt, 400 millióval több az előző évinél, ennek csaknem egyharmada exportból származott. 2013-ban 31 millió forint üzemi nyereséget ért el a társaság, szemben a megelőző év csaknem 154 milliós üzemi eredményével, adózott profitja 110 millió forint volt, az egy évvel korábbi 234 millió forint után.