Félresöpört vígjátéki hulla

Hulla nem feltétlenül szokott vígjátékban végig a színen fekete lepellel letakarva heverni. Márpedig a Gothár Péter által rendezett Két úr szolgájában egészen az előadás végéig baloldalt, a színpad elején ott tanyázik a Pesti Színházban.

Goldoni egyik legismertebb vígjátékában ugyanis egy fiatalember párbajban megöl egy másik fiatalembert, akit pedig egy üzletember hozzá akar kényszeríteni a lányához. Ő viszont egy másik srácba szerelmes, és miután megjön a halálhír, azt hiszik, már semmi nem áll boldogságuk útjába. De érkezik egy határozott pasas, aki bizony azt állítja, hogy ő az, akit halottnak hittek, de valójában él, pedig csak a tényleg meghalt bátyja húga férfiruhában, és a szerelmét kajtatja, aki, mivel a párbajban megölte a lány testvérét, elmenekült.

A darab végén aztán persze mindenki boldog lesz, ahogy ez egy vígjátékhoz illik, suba subához, guba gubához, de, hogy ennek egy halott az ára, akit éppen, amikor már minden elrendeződött, eltakarítanak az útból, hogy ne is emlékezzen rá senki, abba nem szoktak belegondolni.

Gothár viszont belegondol. És ettől sötétebb tónusú lesz ez a Két úr szolgája előadás, mint amilyet megszoktunk. Nem az a végig nevettető, temérdek rohangászással, mulattató félreértéssel, helyzetkomikumok garmadájával teli bohóság, mint ahogy megszoktuk. Gyerekkorom egyik nagy élménye volt a József Attila Színházban ez a darab, amiben Bodrogi Gyula a címszerepben úgy mókázott, ahogy csak belefért.

Energiát nem kímélve, százezerszer végig nyargalta a színt, eszelősen leleményes fickót adott, aki a legtébolyultabb helyzetből is kellő fifikával kivágja magát, hogy aztán újabb és újabb nyakatekert szituációba bonyolódjon, kétségbeessen, akár szórakoztatóan elgyávuljon, netán még remegjen is, majd megint és megint talpára álljon, és elkápráztasson bennünket azzal, hogy milyen furfangosan agyafúrt. Bodrogi könnyed volt és fölöttébb sármos, eszelősen komédiázott, bátran használt erős színeket, fenemód hatásos volt, maradandó élményt jelentett.

Mészáros Máté egészen más. Ő érzékelteti a szerepben, hogy azért ez kemény meló, esze ágában nem lenne neki virtusból két urat szolgálni, de rászorul a pénzre, nem olyan könnyű a megélhetés. És, hogy mennyire nem könnyű, azt mutatja majd az is, ami a darab leghíresebb jelenete után történik.

Truffaldino, a szolga, ekkor a két úrnak egyszerre két irányba viszi ki az ebédet, és persze mindent összekavar, nem oda hordja az ételeket, ahová rendelték, siettében, kapkodó idegességében leejt dolgokat, miközben, hogy azért nagy legyen a kontraszt, szinte akrobatikus ügyességgel lavíroz. Ez fergetegesen mulatságos, ahogy egyébként most is. Csak utána megjelenik három hajléktalan, lepukkant ember, akik aprólékos gondossággal szedegetik fel a földről a legkisebb ételmaradékokat is. Megfáradt arccal konstatálják, hogy nekik is jutott valami.

Mondanom sem kell, hogy ilyet nem írt Goldoni, ezzel Gothár aktualizál. Megmutatja, hogy az éhenkórász szolgánál vannak lejjebb lévők, akiknek már munkájuk sincs, gürizésre sincs módjuk, hogy egyáltalán ne haljanak éhen, alázatosan összeszedegetik, amire másnak már nincs szüksége.

Lehet-e ezt csinálni egy Goldoni vígjátékban? Lehetni éppen lehet, hiszen a jeles szerző a maga vagy százhúsz darabjában szintén nem tett lakatot a szájára, nagyhangú kritikusnak számított. A Pesti Színház előadásában ez a társadalomkritikusság azonban nem vonul végig a produkción, inkább csak ötletszerű, ahogy sok minden. Az előadásban is érződnek a próbák ötletelései, „agymenései”. Kitüremkednek elvarratlan szálak.

A Török Tamara által fordított, de Gothár, Varró Dániel, Vinnai András által is jegyezett magyar szöveg hol tele van friss szófordulatokkal, hol kimódoltan nyakatekertnek tűnik, ahogy az előadás szintén tartalmaz elementáris elemeket ugyanúgy, mint fáradtnak hatókat. Ehhez jönnek még főleg Mozart operákból ária részletek, persze más, a témához passzított szöveggel, különböző szintű énektudással elővezetve.

Vannak, akik eléggé kiakadnak, de a többség jól szórakozik. Gothár nyitható-csukható színes ajtókból mediterrán hangulatú, de azért kissé kopottas teret tervezett, Tihanyi Ildi jelmezei valamennyire hajaznak a korabeli viseletekre, de azért inkább maiak. Réti Adrienn a férfi álruhában érkező, határozottnak mutatkozni igyekvő, epekedő szerelmes.

Lengyel Tamás a tőle elszakíthatatlan, de bátyját megölő párja. Mit mondjak, mindketten meglehetősen hamar túlteszik magukat az erőszakos halálon. Gonda Kata és Molnár Áron a másik szerelmes pár. És Truffaldino meg a Bata Éva által játszott Smeraldina a harmadik. Lukács Sándor, Kerekes József két buzgólkodó és olykor értetlenkedő apa. Orosz Ákos az itt-ott sertepertélő vendég. Kopek Janka és Adányi Alex afféle mindenesekként, kellő odaadással tüsténkednek több jelenetben.

A hullámzó produkcióban remek ötletek kergetik egymást pihentagyúakkal. A közönség kisebbik része fintorog, nagyobbik része lelkesen tapsol az előadás után.