Hirdetések;Chelsea;angol labdarúgó-bajnokság;Southampton;Chris Smalling;

2015-02-13 06:56:00

Smalling, a United hőse

A Southampton döntetlenje volt az egyetlen meglepetés az angol labdarúgó bajnokság hétközi, 25. fordulójában. A Chelsea szenvedett, míg a Manchester City könnyed győzelmet aratott a Stoke City felett. A városi rivális United 3-1-re legyőzte az utolsó előtti Burnleyt. A „vörös ördögök” hátvédje, Chris Smalling duplázott, ezzel történelmet írt a Premier League-ben.

Chris Smalling volt szerda este a Manchester United hőse, aki csereként beállva duplázni tudott. Az angol hátvéd a térdsérülést szenvedő honfitársát, Phil Jonest váltotta az ötödik percben, és nem is tétlenkedett: az első labdaérintéséből betalált. A vezetés azonban nem tartott sokáig, a 12. percben egyenlíteni tudott a Burnley.

Az első félidő hosszabbításában Smalling ismét fejjel volt eredményes, ezzel pedig a brit lett az első Premier League játékos, aki az első félidőben csereként pályára lépve kétszer is betalált. A vezetés ugyan a Unitedé volt, de finoman fogalmazva sem uralta a játékot. Az első játékrészben csupán háromszor lőtt kapura, igaz ebből kettő gól, míg ellenfele tízszer próbálkozott. A végeredményt Robin van Persie állította be, a holland büntetőből volt eredményes. A Southampton döntetlenjének köszönhetően (0-0 a West Ham ellen ) a rekordbajnok vörös ördögök feljöttek a harmadik helyre a tabellán.

Louis van Gaal, a Manchester United, vezetőedzője - érthető módon - a drukkereket emelte ki. „Ma este fantasztikus szurkolókat láttam a stadionban, akik akkor is támogatták a csapatot, amikor az nem játszott éppen szépen az első félidőben. Soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót a korábbi csapataimnál, úgyhogy nagyon boldog voltam” - mondta a holland szakvezető.

Van Gaal a két sérültre, Phil Jonesra és Daley Blindre is kitért. „Jones sérülése kapcsán még várnunk kell, és majd meglátjuk. Azt gondolom, hogy nem lehet egyszerű eset, mert nagyon csalódott volt, amikor beszéltem vele” – fogalmazott a vezetőedző. Blind viszont vélhetően pályára lép hétfő este az FA Kupában a Preston ellen.

A hétközi forduló rangadóján, a Chelsea-Everton összecsapáson a végére maradt a csattanó. A londoniak brazil középpályása, Willian a 89. percben szerezte meg csapatának a győzelmet. „Gratulálok az egész csapatnak, mert nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg. Az Everton nagyon erős együttes, az utolsó pillanatig küzdenünk kellett, hogy megnyerjük a mérkőzést”- fogalmazott Willian.

A Chelsea-vel ellentétben a Manchester City kis túlzással meg sem izzadt a Stoke ellen. Manuel Pellegrini alakulata 4-1-re legyőzte a „fazekasokat”, így négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után ismét győzelmet ünnepelhetett a csapat.

A 25. forduló áldozatot is szedett. Szerda este menesztették posztjáról Paul Lambertet, az Aston Villa vezetőedzőjét. A menedzser azután távozott posztjáról, hogy kedd este 2-0-ra kikapott a Hull City vendégeként. A birminghami alakulat legutóbbi tíz mérkőzésén nyeretlen maradt, ezek közül hetet elveszített, így a kieső, 18. helyen áll a Premier League-ben.

Premier League, 25. forduló
Chelsea-Everton 1-0
Manchester United-Burnley 3-1
Southampton-West Ham 0-0
Stoke-Manchester City 1-4
Crystal Palace-Newcastle 1-1
West Bromwich-Swansea 2-0