Lázár János;Gőgös Zoltán;Hortobágy;földbérleti pályázatok;

2015-02-18 06:23:00

Perre mehetnek a hortobágyi gazdák

Hiába kérdezte Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a parlamentben, hogy milyen lépéseket tesz a kormány a kétes hortobágyi földbérlet pályázatok ügyében, nem kapott érdemleges választ. Gőgös a kérdést az után tette fel, hogy Harangozó Gáborral, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnökével betekinthetett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálati anyagába, amit eddig nem hoztak nyilvánosságra.

A dokumentumok szerint a szerződések majd' egyharmadát meg sem lehetett volna kötni, sok cég kifejezetten csak a földbérletre alakult, több esetben hibásak voltak az állattartásra vonatkozó adatszolgáltatások.

Orbán Viktor tavaly év elején azt ígérte, amíg a kehi vizsgálatok le nem zárulnak, nem lehet új szerződéseket kötni. Ennek ellenére a szerződéskötések zavartalanul folytatódtak.

A miniszterelnök helyett Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől kapott a szakpolitikus egy szerinte semmit mondó választ, amelyben elismerte, a Kehi korrekt vizsgálatot folytatott. Ennél azonban sokkal fontosabb kérdés, hogy azok a gazdák, akik évtizedek óta legeltetnek a Hortobágyon és most még debreceni és budapesti lakosokkal szemben is veszítettek, hova tegyék áprilisban a több ezer juhot, szarvasmarhát, mert nem nyertek egyetlen négyzetméter legelőt sem - jegyezte meg a szakpolitikus, aki úgy vélte felháborító, hogy akár 50 kacsával is lehetett 60 hektár legelőt nyerni. Az sem közömbös, mi lesz a természetvédelemmel, a tájfenntartó gazdálkodással, különösen, hogy idén nem indul agrárkörnyezet-gazdálkodási program (akg).

Gőgös Zoltán szerint helyszíni szemle után le kellene ülni a tisztességes nyerteseknek és a gazdáknak újra kellene osztani a területet. Pályázatra sem lenne szükség, hiszen az állam mindenkitől ugyanakkora bérleti díjat szedhetne be, veszteség nem érné. Addig pedig a vesztes gazdáknak polgári peres úton kell érvényt szerezni az igazuknak, hiszen a Kehi anyagaiból kiviláglott, hogy sok esetben törvénytelenül kötött a Hortobágyi Nemzeti Park földbérleti szerződést. A hortobágyi földbérlet ügyek akár a strasbourgi nemzetközi bíróságig is eljuthatnak - vélte Gőgös Zoltán. Az ellenzéki politikus azt is közölte a Népszavával, hogy folyamatosan teszik föl továbbra is a kérdéseiket a miniszterelnöknek és az illetékes kormánytagoknak, s ezek a kérdések, illetve válaszok szó szerinti jegyzőkönyvei fölhasználhatók a földbérletek miatt perekben is. Ígéretet kaptak a körzet fideszes országgyűlési képviselőjétől, Vitányi Istvántól is, hogy segít a helyi gazdáknak.

Az MSZP agrárpolitikusa jövő héten hétfőn ismét azonnali kérdést intéz ebben az ügyben, de már a miniszterelnökhöz.