Silvio Berlusconi;felmentés;prostitúció;Giorgio Napolitano;Ruby-ügy;

2015-03-12 06:34:00

Véget ért Berlusconi rémálma

Bár jogerősen is felmentették a Ruby-ügyben Silvio Berlusconit, ez azonban nem jelenti azt, hogy még nem gyűlhet meg a baja az igazságszolgáltatással. Ennek azonban már nincs jelentősége, valószínűtlen, hogy még egyszer újra az olasz politika meghatározó személyiségévé váljon.

„Boldog vagyok, véget ért egy rémálom” – jelentette ki telefonon a volt olasz miniszterelnök azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság kilenc órányi tanácskozást követően úgy határozott, Berlusconi nem bűnös fiatalkorú prostitúcióra való kényszerítésének vádjában. Arcorei villájában várta a döntést, s itt tudta meg, hogy véglegesen felmentették. Mint mondta, az egész folyamat teljesen igazságtalan volt.

A Ruby-ügy már régóta húzódott. 2010-ben még miniszterelnökként hívta fel a rendőrséget, hogy engedjék szabadon a lopás miatt őrizetbe vett Karima El Marougot, Rubyt, mondván, Hoszni Mubarak akkori egyiptomi elnök unokahúgáról van szó. Hogy az azóta már férjhez ment lánynak nem is voltak egyiptomi felmenői, hanem marokkói gyökerekkel rendelkezett, senkit sem érdekelt.

A Ruby-per 2012-ben kezdődött, s nemzetközileg is nagy feltűnést keltett. A tévék és lapok gyakori szereplőivé váltak a ledér bunga bunga lányok, akik különféle módon szórakoztatták a médiacézárt, aki egykor hazája egyik leggazdagabb embere volt. A bírák szerint Berlusconi „testi szolgáltatásaiért” fizetett a lánynak, arról nem is beszélve, hogy visszaélt hivatalával, s nyomást gyakorolt a rendőrségre.

A bírósági eljárás tetemes részét az a nem éppen épületes vita jellemezte, hogy volt-e testi kapcsolat Berlusconi és Ruby között, vagy köztük testi kapcsolat, amint azt az ügyészség állítja, vagy sem. A két főszereplő nem tudta meggyőzni a bírákat igazáról, mert 2013-ban első fokon hét éves letöltendő börtönbüntetésre és a közügyektől való élete végéig szóló eltiltásra ítélték Berlusconit.

Másodfokon ugyanakkor felmentették, a döntő szót azonban a legfelsőbb bíróság mondta ki. Az eljárás finisében már nem kettejük viszonya, hanem az a kérdés került, tudomása volt-e Berlusconinak arról, hogy a lány kiskorú. Eduardo Scardaccione államügyész nem tartotta hihetőnek, hogy a volt kormányfő még csak nem is sejtett semmit Ruby nem éppen meglett koráról. Ügyvédje, Franco Coppi erre azzal tromfolt vissza, hogy semmi sem bizonyítja ennek az ellenkezőjét.

Végül a védőnek adtak igazat. Nemcsak az ügyvédek, hanem Berlusconi pártja, a Forza Italia képviselői is ünnepelték főnökük felmentését. Az utóbbi napokban két jó hír is érte Berlusconit, egyrészt a felmentés, másrészt pénteken véget ért szociális munkája, így előző, adócsalással kapcsolatos 2013 augusztusában kirótt büntetését is letöltötte.

A Ruby-ügy azonban még mindig nem ért teljesen véget. Ezúttal azt próbálják bizonyítani a milánói bírák, hogy Berlusconi megvette a tanúkat a perben. A lány például jelentős összegeket kapott a médiamágnástól az elmúlt hónapokban, s olyan nagylábon él, amely bevallott jövedelméből aligha lenne finanszírozható.

Az is érdekes, hogy tavaly novemberben másodfokon három éves börtönbüntetésre ítélt Nicole Minetti, aki a lányokat szervezte be Berlusconi számára, havi 15 ezer eurónyi juttatást kap Berlusconitól. Nem mellékes, hogy ő volt a Ruby-per koronatanúja. Ha a bíráknak sikerül újabb bizonyítékokra szert tenni, ismét per indulhat Berlusconi ellen.

Akár lesz újabb eljárás, akár nem, az már az olasz belpolitikai életet nem befolyásolhatja számottevően nem utolsósorban azért, mert a médiacézár idén szeptemberben ünnepli 79. születésnapját. Bár Itáliában szeretik a meglett politikusokat, a januárban az államfői tisztségről lemondott Giorgio Napolitano júniusban lesz a 90, a kormányfői tisztség azért mégiscsak más. Arról nem is beszélve, hogy az olasz belpolitikában az utóbbi évben másik bohóc váltotta fel Berlusconit, méghozzá az Öt Csillag Mozgalom (M5S) öntörvényű vezetője, Beppe Grillo. Ráadásul a mindössze 10-15 százalékos népszerűségnek örvendő Forza Italiában is egyre többen szabadulnának meg Berlusconitól.

A médiacézár vagyona is sokat apadt az eltelt években. Már nem igazgathatja úgy a törvényeket, hogy az neki jó legyen. Kereskedelmi csatornáira persze számíthat, de hogy már ő sem a régi, az az AC Milannak az olasz bajnokságban nyújtott egészen gyatra teljesítménye is ékes bizonyítéka. A csapat a 10. helyen vesztegel a Serie A-ban. Az együttes mintegy 250 milliós adósságot halmozott fel, A tetemes lyukat nem saját vagyonából, hanem egy thaiföldi befektető bevonásával próbálja betömködni.