Ciprasz egyezséget remél

Publikálás dátuma
2015.03.17. 06:36
Februárban a görög tőzsdemutató esett a legnagyobb mértékben Európában FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MILOS BICANSKI
Görögország nem térhet vissza a megszorítások politikájához, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy már a csütörtökön és pénteken esedékes uniós csúcstalálkozón megállapodás születhet a reformokról – közölte Alekszisz Ciprasz miniszterelnök az Etnosz című lapnak adott interjújában.

A kormányfő úgy fogalmazott, egy tisztességes megállapodás alapja csak az lehet, ha deklarálják: nem lehet ragaszkodni a megszorításokhoz. Ciprasz ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy nem születik megegyezés, ez esetben „alternatív” megoldáshoz kell folyamodni. Nem említette, esetleg orosz tőke bevonására gondol-e.

Athén tegnap 584 milló eurós hitelrészletet fizetett vissza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) – jelentette be Gabriel Szakellaridisz, a jegybank elnöke. Athénnak emellett még egy hitelrészletet kell visszafizetnie az IMF számára, szintén több százmillió euró értékben. Az országnak mindemellett 1,6 milliárdhoz kellene jutnia a nemzetközi piacokról, hogy pótolja a kifutó államkötvényeket.

A jegybank elnöke azt is hozzátette, hogy az elsődleges többlet az év első két hónapjában 503 millió euró körüli volt, ami az előirányzottnak mintegy az egyharmada. (Sajátos módon később az athéni pénzügyminisztérium 1,2 milliárd euróról beszélt.) Aggasztó jel, hogy a tőzsde 13 százalékkal esett az előző hónapban, ez a legrosszabb eredmény Európában – írta a Bloomberg.

Ezek az adatok is azokat a híreket támaszthatják alá, amelyek szerint az ország lassan, de biztosan, kezd kifogyni a tartalékaiból. Ciprasz ugyanakkor egy másik megnyilatkozásában cáfolta, hogy likviditási problémák fenyegetnék hazáját. Állítása szerint a béreket és a nyugdíjakat gond nélkül ki tudják egyenlíteni. Janisz Varufakisz pénzügyminiszter ugyanakkor „jelentéktelen likviditási gondokról” tett említést az ARD egy televíziós másorában.

Előzőleg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung írta: a görög kormány attól tart, hogy március végére teljesen kifogy a pénz az államkasszából. A lap szerint Ciprasz ezért azt követelte, hogy Athén férhessen hozzá az EKB hiteleihez a görög államkötvények felhasználásával.

Komoly csorba eshet Varufakisz szavahihetőségén. A német ARD előkerített egy a YouTube-n is elérhető videofelvételt, amely 2013-ból származik. A jelenlegi görög pénzügyminiszter egy zágrábi előadását mutatja. Arról beszélt, hogy a kilencvenes években még ellenezte a közös európai valuta létrehozását, de ha már megalakult az euróövezet, akkor el kell fogadni. Úgy vélte, hogy a válság kitörése után az egész euróövezet csődbe ment volna, ha Athén kiesik belőle.

Ezért szerinte az lett volna a megoldás, hogy Görögország bejelenti a csődöt, majd „bemutatja középső ujját Berlinnek” (ennek illusztrálásaképpen be is mutatta a hallgatóság előtt), hogy egye meg azt, amit főzött. Varufakisz a felvétel bemutatása után azt állította, hamisítványról van szó, miközben nagyon is úgy fest, hogy eredeti, amint ezt tegnap az ARD is megerősítette. Ha azt mondja, valóban ő beszélt, s már megbánta, alighanem senki nem tesz neki szemrehányást. Ám az ügy elég kínos, ráadásul néhány nappal azután történt, hogy napvilágra kerültek a Paris Match felvételei, amelyekből kiderült, milyen fényűzésben él.

Bár Sigmar Gabriel gazdasági miniszter, a német SPD elnöke eddig mérsékeltebb hangon beszélt Görögországról, mint a CDU politikusai, ő is kezdi elveszteni a türelmét Panosz Kammenosz németellenes megnyilvánulásai kapcsán. Mint mondta, nem érti a Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel szembeni sorozatos támadásokat. Kammenosz a Bild napilapnak adott interjújában azt állította, a németek „sorozatosan beavatkoznak” Görögország ügyeibe, Schäuble pedig pszichikai hadviselést folytat Athénnal szemben.

Szerző

Nyitott a verseny Izraelben

Publikálás dátuma
2015.03.17. 06:34
Hétvégi kampányrendezvény – Netanjahu hívei is szép számban vonultak utcára FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ILIA YEFIMOVICH
A mai izraeli előrehozott parlamenti választás tétje nagyobb, mint az, hogy ki alakít kormányt Jeruzsálemben. Arról is szól, lesz-e előrelépés vagy legalábbis próbálkozás az izraeli-palesztin békefolyamatban, megszűnik-e a zsidó állam egyre nyilvánvalóbb nemzetközi diplomáciai elszigeteltsége, vissza tudja-e szerzi az izraeli kormányzat korábbi nemzetközi támogatottságát? Az erőviszonyok kiegyensúlyozottak, de magas a bizonytalanok aránya, a koalíciós lehetőségek pedig nyitottak.

Bár a tavaly alakult ellenzéki balközép koalíciónak, a Cionista Tábornak néhány mandátumos előnyt jósolnak a felmérések, ez még nem elég Netanjahu negyedik kormánya felállásának megakadályozásához. Az ellenzék mégis bízik a kormányváltásban. És nem alaptalanul. Az erőviszonyok fokozatosan alakultak át, a Cipi Livni és a Jichák Herzog vezette, a Hatnua és a Munkapárt szövetségre lépése nyomán tavaly decemberben alakult Cionista Tábor elnevezésű formáció javára.

A becsült mandátummegoszlás
Jobboldal - 47
Likud -21
Zsidó Otthon -11
Jiszráel Béjtenu -6
Kulanu 9
Balközép - 41
Cionista Tábor 25
Jesz Atid- 11
Merecz – 5
Vallási pártok -18-19
Sasz – 9/7
Tóra Egyesült Judaizmusa 7/6
JHI – 4
Egyesült Arab Lista – 12/13

A pénteki felmérések legtöbbje a Cionista Tábornak 25, a Benjamin Netanjahu vezette, jelenleg is a kormány fő erejét adó Likudnak pedig 21 mandátumot prognosztizálnak. Kisebb, nagyobb eltérések vannak a felmérések között, de a Cionista Tábor mindegyikben 24-26 között, a Likud pedig 21-23 között mozog.

A verseny nem csak ezért nem tekinthető még lefutottnak, hanem ezért is, mert több oknál fogva kiszámíthatatlan a majdani koalíció felállása. Abban egyetértés mutatkozik az izraeli médiában, hogy az alakíthat majd kormányt, akinek sikerült megszereznie a Likudból kivált és Moshe Káhlon vezetésével ugyancsak tavaly decemberben megalakult Kulanu párt támogatását.

Nem lesz Likud-kormány a Kulanu nélkül, ismerte be maga Netanjahu is, de tény, hogy a Cionista Tábornak sincs sok esélye Káhlon nélkül. A jobboldali pártok összesen 47 mandátumra esélyesek, a balközép formációk pedig 41-re. Az ultraortodox vallási pártok 18-19 mandátumra számíthatnak, ők alapvetően a Likud potenciális koalíciós partnereinek számítanak, de ez sem kőbe vésett dolog

Izraelben, hiszen amikor tavaly decemberben összeomlott Netanjahu kormánya Livni és magyar származású Jair Lapid kirúgásával, azaz a Hatnua és a Jesz Atid párt kiválásával, a két vallási párt, a Sasz és a Tóra Egyesült Judaizmusa nem lépett a két centrista párt helyére, inkább az előrehozott választást támogatta.

Döntésük mögött az áll, hogy Netanjahu harmadik kormányába nem vonta be őket, majd e két év alatt több, számukra kedvezőtlen döntést hozott, így került napirendre a katonai kötelezettség kiterjesztése az ultraortodoxok közösségekre is. Léteznek máris olyan koalíciós találgatások, amelyek a Tóra Egyesült Judaizmusa 6-7 mandátumát eleve a balközéphez számolják.

A 120 tagú knesszetben 61 mandátum kell a kormányalakításhoz. Amennyiben az Egyesült Arab Lista akár koalíciós tagként, akár külső parlamenti támogatást biztosítva a Cionista Tábor mellé áll, mint ahogy ezt eleve feltételezi minden elemző, akkor az ultraortodoxok 6-7 mandátuma elegendő is lenne a balközép kormány felállításához. Ám az arabok támogatása sem vehető készpénznek, az ultraortodoxoké még annyira sem, főképp abban az esetben, ha a kommunista pártot is magába foglaló arab szövetség is Livniék mellé áll.

Az arabok támogatása azért kétséges, mert a Hatnua – Munkapárt koalíció nevében is vállalta a cionizmust, és bár a kétállami megoldás érdekében hajlandók a nagyobb zsidó telepek kivételével lemondani a megszállt területeken létrejött telepekről, Jeruzsálemet ők is a zsidó állam örökös fővárosának tekintik.

Mindeddig az arab pártok külön-külön indultak és soha nem léptek be egyetlen koalícióba sem, Izrael állam palesztin politikájának bírálatára szorítkozott tevékenységük. Az arab szavazók láthatóan nem voltak elégedettek azzal, hogy képviselőik nem foglalkoznak a mindennapi élet problémáival, így a szavazókedv is korlátozott volt, a külön-külön induló pártok egy része be sem jutott a knesszetbe, vagy ha igen csupán 2-4 mandátumot szerezve. Az egyesült Arab Lista létrehozása premiernek számít és hozzájárult az izraeli arabok választási hajlandóságának emeléséhez is, legalábbis ezt mutatja a lista potenciális 12-13 mandátumos támogatottsága.

A Cionista Tábor azonban jelentős engedményt is tett az izraeli arab lakosság felé azzal, hogy jelezte, nem ragaszkodik a nemzetállami meghatározáshoz, ami Netanjahu politikájának változatlanul alapköve és támogatja a kétállami megoldást, amely a Likudon belül nem örvend nagy népszerűségnek. Az is közrejátszhat a majdani koalíció létrejöttében, hogy a Netanjahu-kabinet széthullásához vezető út egyik jelentős momentuma épp a Likud által kidolgozott nemzetiségi törvény volt. Ezt a jogszabályt nem támogatta Livni és Lapid pártja, mert álláspontjuk szerint elfogadása esetén csorbult volna Izrael arab állampolgárainak jogegyenlősége, az arab nyelv kikerült volna Izrael hivatalos nyelvei közül.

A mérleg nyelve mégis a Kulanu lehet. Mose Kahlon korábban a Likud képviselője volt, többször volt miniszter, legutóbb a Netanjahu-kormány kommunikációs ügyekért felelős miniszteri tisztségét töltötte be. Népszerűségét a kommunikációs törvénynek köszönheti, amely a mobil szolgáltatók kartellje ellen fellépést jelentette, ennek köszönhetően jelentősen csökkentek a telekommunikáció költségei. A párt meghirdetett célja is a fogyasztók, a kisemberek védelme a monopóliumokkal szemben.

A felmérések szerint akár 8-9 mandátumot is kaphat. Nem véletlen, hogy Netanjahu felajánlotta Kahlonnak a pénzügyminiszterséget és azt ígérte, hogy hajlandó őt kinevezni az általa alakítandó kormányba függetlenül attól, hány mandátumot kap. Khalon azonban egyelőre elutasította – már kétszer – az ajánlatot és emlékeztette Netanjahut, hogy a legutóbbi választások előtt is odaígérte neki a pénzügyminisztériumot és a telekhatóság igazgatóságát is, de nem tartotta be ígéretét. Hogy mit lép majd Khalon, egyelőre titok, mert elvben nem zárta ki, hogy pártja akár a Likuddal, akár a balközép Cionista Táborral lépjen koalícióba.

Így minden nyitott maradt, és a legtöbb elemző arra tippel, hogy ha a Cionista Tábornak sikerül a mintegy 15 százaléknyi bizonytalan szavazóból nagyobb hányadot megnyerni és növelnie előnyét a Likuddal szemben, akkor számíthat a Kulanu támogatására és kormányt alakíthat. Izraelben kormányváltó hangulatról számol be az ellenzéki sajtó. Vélhetően így érzi Benjamin Netanjahu is, aki nemzetközi összeesküvésről beszél, azt állította, hogy a baloldali támogatók, illetve a bel- és külföldi média összefogottazért, hogy Livniéket juttassák hatalomba, s ehhez "törvénytelen eszközöket" is felhasználnak. Netanjahu szerint a baloldal külföldi anyagi támogatást kap, amit tiltanak az izraeli törvények.

A negyedik miniszterelnöki mandátumának megszerzésére készülő Netanjahu kizárta, Herczog nem vetette el az eseteleges nagykoalíció, nemzeti egységkormány lehetőségét.

Hogyan alakulhat az izraeli-palesztin viszony? Egy szereplő biztosan kiesik. Tony Blair volt brit kormányfő a The Financial Times szerint lemond a közel-keleti kvartett különleges megbízottja tisztségéből, mert mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió elégedetlen eddigi eredményeivel. A brit politikus azonban nem szeretne teljesen kivonulni az izraeli-palesztin béketárgyalásokat segítő kvartett munkájából.

Blair szombaton az egyiptomi Sharm el-Sheikben tárgyalt John Kerry amerikai külügyminiszterrel. Korábban egyeztetett már Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével is, aki az FT értesülései szerint a kvartett reformját sürgeti, valamint azt, hogy az Unió alakítson ki egyértelműbb álláspontot Izrael „magatartásával” szemben.

A kvartett, amelynek tagjai az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország, állítólag már rég elégedetlen Blairrel, aki 2007 óta, kormányfői megbízatásának befejezése után George W. Bush amerikai elnök javaslatára került a kvartett élére. Nagy-Britannia iraki háborús szerepvállalása, Blair személyes kiállása az iraki beavatkozás mellett, kezdettől vörös posztóvá tették a brit politikust a palesztinok szemében. Mindezt tetőzi, hogy Blairnek számos személyes üzleti, diplomáciai és karitatív érdekeltsége is van a régióban.

A Financial Times úgy tudja, a kvartett átalakításának és Blair szerepének kérdése még nyitott, az izraeli választások után, még ezen a héten azonban vélhetően erre is pont kerül. Hogy miként, az még nem dőlt el. Kerry ugyanis annak a híve, hogy Blair valamilyen formában továbbra is legyen jelen a kvartettben, de ezt nem mindenki látja így washingtoni körökben. Mogherini azonban, állítólag, máris a Blair utáni korszakot tervezi és új különmegbízott kinevezésére készül.

Brüsszel 2012 óta már nem finanszírozza Blair irodáját, a kvartett legutóbbi, februári Münchenben szervezett külügyminiszteri szintű egyeztetésére, amelyet Mogherini kezdeményezésére hívtak össze, már meg sem hívták a volt brit miniszterelnököt. Hivatalos indoklás szerint azért nem, mert nem szerepeltek a különmegbízott mandátumával összefüggő kérdések a napirenden.

A közel-keleti kvartettet 2002-ben hozták létre, de az utóbbi két évben marginalizálódott. Washington, John Kerry külügyminiszter személyében saját kezébe vett a béketárgyalások koordinálását. Ez a kezdeményezés is kudarcba fulladt tavaly, augusztusban pedig sor került az újabb gázai háborúra, az Erős Szikla hadműveletre.

Ahány lista, annyi kártya
Izraelben a 120 knesszet-mandátumot egyetlen országos választókerületben osztják szét úgy, hogy a listák nyomán kiosztott helyek száma arányos a rájuk szavazó választópolgárok számával. Csak a viszonylag alacsony választási küszöb – amelyet két lépcsőben 1 százalékról 2-re, most pedig 3,25 százalékra emeltek – az egyetlen korlát a választáson induló listák számára. Az Ideiglenes Állami Tanács határozatát a Knesszet helyek számáról az a történelmi tény indokolja, hogy a Nagy Gyűlés, amelyet a zsidók a Második Nemzetközösség idején (i.e. 530 és i.sz. 70 között) választottak meg, 120 tagot számlált.
A választók egy zárt pártlistára szavaznak, és nem egy bizonyos jelöltre, nincsenek időközi választások, a lemondás vagy elhalálozás miatt megüresedő helyeket a pártlistán a korábbi tagot követő személy tölti be. Az izraeli általános választásokat négyévente tartják, hacsak a Knesszet vagy miniszterelnök nem dönt a választások előre hozataláról, mint most is. A knesszet ugyanakkor dönthet arról is, hogy meghosszabbítja terminusát a négy éven túl is, ehhez legalább 80 szavazat kell, vagy ha különleges körülmények akadályozzák a választások időben történő megtartását.
Utóbbira 1973-ban volt példa, amikor a Jóm Kippúri háború miatt a választásokat elhalasztották.Az izraeli többpártrendszer az izraeli társadalmat még a palesztinai zsidóság, a Jisúv, a brit mandátum (1920-1948) idejéből örökölt öt alapvető törésvonal mentén osztja fel. Választóvonal van az úgynevezett galambok és héják között (ez az izraeli-arab konfliktus iránti beállítottságot, és a megszállt területeken lévő telepek ügyét jeleníti meg,), az arabok és zsidók között, a vallásosak és a világiak között, a kulturális-etnikai hovatartozás szerint (áskenázi és szefárdi zsidók), valamint a társadalmi osztályok alapján.
Az alacsony bejutási küszöb eredményeként 10-15 lista nyer képviseletet. A 2015-ös, 20. Knesszet-választásokon 26 listára 5 881 696 választásra jogosult adhatja le voksát a 10150 választóhelyen, amelyből 196 kórházakban, 57 pedig börtönökben található. A szavazás módja: a választásra jogosult 27 féle "kártya" közül azt teszi a borítékba, amelyikre szavaz; 26 a pártlisták betűjelét tartalmazza, míg az üres kártyával protesztszavazatot lehet leadni. Választhat minden 18. életévét betöltött izraeli állampolgár, és választhatók a 21. életévüket betöltöttek.A választások mindig keddre eső napja munkaszünet, a választó körzetükön kívül tartózkodnak a közlekedés ingyenesen áll rendelkezésre a szavazókörzetükbe történő eljutáshoz.
Bonta Miklós



Szerző
Frissítve: 2015.03.16. 22:22

Hollande elnök a tűzvonalban

Publikálás dátuma
2015.03.17. 06:32
Hollande elnök kitart Manuel Valls (balra) mellett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT
Vészjelzésnek tekintette szinte az egész francia politikai élet a Challenges című párizsi hetilap múlt csütörtöki számában megjelent államfői interjút, amelyben Francois Hollande elszántan kijelentette, történjék bármi, a megyei önkormányzati választások március végi két fordulója után, nem váltja le Manuel Valls miniszterelnököt. Még a szocialisták esetleges súlyos kudarca esetén sem. A megnyugtatásnak szánt mondatok annak szóltak, hogy az előrejelzések szerint a kormányon lévő baloldal a jelenleg uralt 61-ből akár 20-40 megyét is veszíthet.

A gyászos hangulatot igyekezett oszlatni az Élysée-palota ura. Hollande pontosan úgy fogalmazott, hogy „szó sem lehet, sem az irányvonal megváltoztatásáról, sem Manuel Valls kormányfő menesztéséről. Miért is módosítanék – kérdezte -, ha világos, hogy a jelenlegi politika most kezdi megérlelni a gyümölcsét, ha így cselekednék, nem értené meg az ország”.

Hozzáfűzte, Valls miniszterelnök „értékes energiákkal rendelkezik, kezdeményező egyéniség, bízom a lojalitásában, a népszerűsége védelmemre szolgál”. Színigaz, ismerte be az államfő ugyanakkor, hogy nehéz csaták várnak a kabinetjére. Mégis, szerinte inkább azon kell töprengeni, hogy a szerény kormánytöbbséget szélesítsék, és ne zsugorítsák. Igaz - ismerte el, a tragédia esélye sem zárható ki, mert a szélsőjobboldali Nemzeti Front vészesen közeledik a hatalomhoz, tehát a kormánybázist gyarapítani kell, de semmiképpen sem a politikai irányzat rovására. Az Élysée-palota értékelése szerint a munkanélküliség enyhítése máris észlelhető, az országot ki kell rángatni a hanyatlásból, a gondokból. Minden választási vereség után nem meneszthetnek kormányfőt.

A sajtó többsége, beleértve még az inkább a kormányzatot támogató orgánumok kommentárjait is, nem értenek egyet ezzel az erősen hangsúlyozott hivatalos optimizmussal. A Le Monde vezető belpolitikai elemzője, Gérard Courtois mindössze néhány nap különbséggel két nagy kommentárt is közölt a véleménye szerint kétségtelenül veszélyes viszonyokról. Az elsőben még kérdőjellel morfondírozott azon, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) csakugyan kulcshelyzetben van-e?

Marine Le Pen, az elnöke gyűjtögeti a támogató pontokat, erőhelyzetbe tornászta föl magát. A megyei választások gyors közeledtével, (jövő vasárnap lesz az első forduló, rá egy hétre a következő), megállíthatatlanul gyarapodik várható szavazóinak a tábora. Az egyik közvéleménykutató intézet február közepén még azt jövendölte, hogy a Nemzeti Front végezhet az élen, akár 25 százalékos eredménnyel. A magát mérsékeltnek hirdető jobboldal, a Nicolas Sarkozy-fémjelezte UMP 24 százalékot szerezhet, a szocialisták viszont csupán harmadikként érhetnek célba 22 százalékkal.

Ahogy közeledik azonban a voksolás időpontja, úgy mondják mind többen, hogy a Nemzeti Frontra adnák a voksukat. A Le Parisien március elején közzétett felmérése szerint ugyanis a szélsőjobb 33 százalékban reménykedhet, az UMP 27-ben, míg a szocialisták mindössze 19-ben. Igaz, „csak” megyei önkormányzati választásokról van szó, nem parlamentiről. Ugyanakkor ne feledjük, Madame Le Pen már a 2017-ben esedékes elnökválasztásra sandít, arra, hogy már az első fordulóban az élen végezzen.

Ez persze még nem elegendő az államfői szék megkaparintására. Apja, Jean-Marie Le Pen is tudna mesélni elnökválasztási élményeiről: 2002-ben nagy meglepetésre bekerült a második fordulóba, a hivatalban lévő Jacques Chirac azonban a szocialista szavazók segítségével az Elysée palotában maradhatott.

Veszélyt jelent az is, hogy folyamatosan gyarapodik a bizonytalan szavazók száma, összességében elérte már a 29 százalékot, a fiatalság körében azonban meghaladta a harmincat is, a munkás ifjaknál az ijesztő 47 százalékot. Kétes helyzet azért is, mert Sarkozy március elején a Le Figaróban azzal ijesztgetett, hogy aki már az első fordulóban a nemzeti Frontra szavazna, az végeredményben a baloldal győzelmét hozná.

A Le Monde elemzője, Courtois egy másik cikkében úgy vélte, ezek a nyilatkozatok, belpolitikai folyamatok, illetve a politikától elfordulók növekvő száma késztették Hollande elnököt arra, hogy a mai szocialista kormányzásnak széleskörű Nemzeti Front-ellenes „kereszteshadjáratot” kell folytatnia. A Le Parisien-ben publikált elnöki álláspont szerint „kollektív kudarcnak számítana, ha Franciaország első pártja a szélsőjobboldal lenne. A Front szavazóit ki kell ragadni környezetükből, szólni hozzájuk, meggyőzni őket”.

Ehhez Valls miniszterelnök azt fűzte hozzá, hogy az „általános elszunnyadás végzetes veszély volna”, mert arra ösztökélné Marine Le Pent, hogy ne csupán 2022-ben, majd pedig később 2027-ben reménykedjék az államfő választási diadalban, hanem netán már a következő 2017-esben is. Courtois ebből azt a következtetést vonta le: a szocialista stratégia egyértelműen azt eredményezheti, hogy országos méretűvé növeli a március végén esedékes megyei önkormányzati választások tétjét. A kormány számára létszükséglet, hogy a legteljesebben mozgósítsa a gyakran demoralizált, elkényelmesedett, a tartózkodástól megkísértett baloldali szavazókat.

Ez az oka annak is, hogy Valls kormányfő fönntartások nélkül állt oda a harcos köztársasági elnök mögé, nagytermekbe összeverbuvált gyűlésekre toborozta a szocialisták követőit, drámai szavakkal mozgósította őket, a „terrorista veszedelem” ellen, két hónappal a Charlie Hebdo szerkesztőségében és a párizsi kóser élelmiszerüzletben elkövetett vérengzések után. Nem egyszerűen megyei önkormányzati választásokról van szó, fejtegette Valls, hanem annak a megakadályozásáról, hogy a Nemzeti Front az ország első számú pártjává nőhesse ki magát.

A nagyszabású mozgósítással alapjában egyetértenek is a szocialisták mérsékeltebb vezetői, mint például Martine Aubry, Lille nagytekintélyű polgármestere, Jacques Delors, az Európai Bizottság hajdani elnökének a lánya. Mint fogalmazott, „a veszedelem elől nem menekülni kell, hanem elszántan szembenézni vele, mert a politikai bátorság a félelem meghaladása”, és ő maga is – tette hozzá – vállalja a reá eső kockázatot. Ez a hirtelen magasba szökött harci láz annak is a következménye, hogy az előrejelzések szerint könnyen megtörténhet: a Szocialista Párt a szélsőjobboldal és a mérsékelt konzervatívok mögé, a harmadik helyre szorulhat vissza.

A szocialisták ezért úgy gondolkodnak, a mesét kell követni, s a farkas veszélyével ijesztgetni. Akadnak, akik azzal bírálják a miniszterelnöknek szerintük túlméretezett harciasságát, mivel a Nemzeti Front kemény ostorozásával Marine Le Pent a politikai küzdelem „első vonalába” varázsolja. „És? – válaszol kérdéssel erre a gyanúsításra, a szélsőjobb máris a viták középpontjába került, a szondázások nagy esélyese, a riadóztatás tehát teljesen indokolt.

A széleskörű sajtóvisszhang arra utal, hogy kivált az egészen szorosan érintett vidéki lapok nagy része nem ért egyet ezzel a lázasra hevített politikai légkörrel. Nem mintha lebecsülnék a megyei választások jelentőségét, azt ellenben kimutatják, mint köztük a Paris Normandie is, hogy a kormány gyönge eredményei legalább annyira növelik a bizonytalanságot, mint az ellenzéknek egyáltalán nem tartózkodó bírálatai.

Hollande elnök szintén a 2017-es választásra gondol. Bár papíron még messze van a voksolás. a hárta lévő hónapok száma már kevesebb a huszonnégynél. Így indokolt a sietség, csak az a kérdés, nem elkésett-e máris? Sem Franciaország mai belső állapota, sem ingadozó nemzetközi teljesítménye nem ad sok okot a nyugodtságra. Hogyne volna tehát annyira indokolt az Élysée-palota közvetlen beavatkozása is a feszültségbe! Alig két hét, és az urnák várják a szavazókat.

Szerző