A Teátrumi Társaság megfontolást kér

A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) arra kéri a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyétől visszalépő színházakat, hogy fontolják meg döntésüket.

Az Örkény István Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság és a STEREO Akt társulata korábban azt közölte, hogy a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadásaikat játszani fogják a POSZT-on, de a versenyben nem vesznek részt.

A 15. POSZT versenyprogramjába az Örkény Színház Mohácsi János rendezte E föld befogad avagy SZÁMODRA HELY, valamint a Bagossy László rendezte Hamlet című előadását válogatták be. A STEREO Akt a Boross Martin rendezésében bemutatott Felülről az ibolyát, a Szputnyik Hajózási Társaság pedig A heilbronni Katica című, Kovács D. Dániel rendezte produkcióval képviselteti magát a versenyprogramban.

Az Örkény Színház társulata azért döntött úgy, hogy visszalép a versenytől, mert nem értenek egyet azzal, hogy a POSZT szakmai zsűrijének összeállításakor az MTT indoklás nélkül visszautasította a kritikuscéh delegáltját, és nem értenek egyet azzal sem, hogy a Magyar Színházi Társaság (MSZT) ezt szó nélkül tudomásul vette. Tiltakozásul az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból is.

A Magyar Teátrumi Társaság a három színháznak címzett levelében emlékeztet arra, hogy a POSZT lebonyolításáért egy nonprofit kft. felel, amelynek többségi tulajdonosa Pécs városa, a két kisebbségi tulajdonos, egyenlő arányban a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.

A POSZT működéséért gazdaságilag, jogilag, szakmailag és morálisan is a tulajdonosok vállalják a felelősséget. Mint írják, a három tulajdonos megállapodásának megfelelően bizonyos szakmai kérdésekben a két szakmai tulajdonos dönt. Ilyen kérdés a válogatók személyének kiválasztása, a zsűri felkérése, a díszvendég meghívása, az off-program fő irányainak meghatározása.

Kiemelik: a válogatást a két szakmai tulajdonos által megbízott két válogató végezte, és döntésüket a tulajdonosok változtatás nélkül elfogadták. "Egyébként az ő kiválasztásuk és megbízásuk is hasonló körülmények között zajlott le, mint a zsűri tagjainak felkérése" - emlékeztetnek.

"Úgy látjuk, hogy a helyzet, amely a POSZT körül most kialakult, nem az együttműködés, hanem a széthúzás irányába hat. Nekünk nem ez a célunk" - írják, hozzátéve, hogy az elmúlt években a két társaság rengeteg energiát fektetett abba, hogy a POSZT kapcsán - és más ügyekben is - kompromisszumra törekedve döntsön.

Szerző
Frissítve: 2015.04.15. 23:03

Közelkép - Pilinszky menedéke

Jópár éve koszorúzták meg Pilinszky János lakóhelyét a Hajós utcában. Én kaptam kézbe az Irodalomtörténeti Intézet koszorúját. Csakhogy elfelejtették feltenni rá azt a kis drótocskát, amely a rögzítésre szolgált. Zavartan tébláboltam, aztán a koszorút a falhoz támasztottam, gondolván arra: a költő amúgy is a modern magyar líra talpköve és támasza.

Az ünnepség után unokaöccsével, Kovács Péterrel és feleségével, Kovalovszky Mártával valamelyik eszpresszóban üldögéltünk. A művészettörténész házaspár Székesfehérváron egyre-másra rendezett kiállításokat, az ország minden részéből utaztak érdeklődők, hogy lássák például Csontváry képeit.

Pilinszkyvel volt szerencsém együtt dolgozni az Új Embernél. Már akkor élő legenda, az egyik legnagyobb élő lírikus volt, én a kiadóhivatal legeslegutolsó anyagmozgatója, de mindig lekötelezően, kedvesen beszélgetett velem, jóllehet érezni lehetett, hogy valahol az adott valóság fölött lebeg. Akkor mondtam először Kovács Péternek, írja meg emlékeit. Fejét rázta, még túl közeliek. Aztán levelekkel bombáztam, s végül nekiveselkedett. Most megírta, hogyan telt az élet „Pilinszky közelében”. (Ez a Vigilia kiadásában megjelent könyv címe.)

Pilinszky egész életében riadtan szemlélte a valóságot. Ám ott volt mögötte a biztonságos háttér, a család. Unokaöccse emlékezéseiből egyértelművé válik, hogy ez a kis közösség volt a szerető otthon, itt talált rá azokra a bensőséges érzésekre, amelyek hiányát nála érzékletesebben kevés író fejezte ki. Ha belemélyedünk lírájába, mindig érzünk valami tiszta gyermeki rácsodálkozást. Ezt az érzést hozta magával a családból, s őrizte a sikerek közben is. Kovács Péter a család történetébe szövi bele sajátját is, a háttérből azonban mindig felvillan a költő arca, csodálkozó mosolyával.

A címlapképen négyen üldögélnek Balatonfüreden, Lipták Gábor kertjében. A költő, Szigeti Endre, a tiszta szívű újságíró, Kovalovszky Márta és Kovács Péter. Nem csodálnám, ha Pilinszky szárnyra kapott és elvitorlázott volna az égi magasok felé.

Szerző

Kapcsolódó

Emmából Gemma lett

Emmából Gemma lett

Publikálás dátuma
2015.04.16. 07:45
Gemma Arterton és Fabrice Luchini a Gemma Bovery című francia romantikus vígjáték főszerepeiben FORRÁS: MOZINET
Egy irodalombolond vidéki pék a főszereplője a Gemma Bovery című francia vígjátéknak, amelyben a nagyszerű Fabrice Luchini alakítja a szomszédjában Flaubert-hősnőt gyanító szép lelkületű pékmestert.

Anne Fontaine francia író-rendező új filmjében Flaubert-rel és Tolsztojjal incselkedik. Ez annyira szokatlan - hisz ki gondol napjainkban az ilyen klasszikus óriásokkal?! -, hogy ettől egyfajta időtlen bájt kap az egyébként meglehetősen szerényke kis romantikus meskete az angol szomszédasszony pikáns szerelmi kalandjairól. És ezt a bájt csak felerősíti egyfajta ódon, nemes ízzel az, hogy a főszereplő Fabrice Luchini kivételesen remek színész, ahogy arra emlékezhetünk a nem régi A házban című Ozon-filmből, vagy kicsit korábban látott másik nagyszerű alakításából, a Szerelem a hatodikon című rendhagyó romantikus mozidarab főszerepében.

Luchini és a klasszikusok remekül összepasszolnak, ez a tény azután nagyrészt elfedi, hogy Anne Fontaine-nek – aki Atom Egoyannak is volt forgatókönyvírója a Chloé – a kísértés iskolája című jellegzetes Egoyan-rejtélyben -, csak az ötlet erejéig sikerült használnia Falubert-t, Tolsztojt meg pláne, hisz utóbbiból irodalmi asszociációként inkább csak bohózati csattanó lesz a végén.

A Gemma Bovery című film, mint a címből eleve sejthető, Gustave Flaubert híres regénye, a Madame Bovary hősnőjének nevével (Emma Bovary) és részben történetével játszik. Ehhez az ötlethez a forgatókönyvet is jegyző rendező nagyon ügyesen vesz egy fiatalságán már túllépett, de romantikus lelkületét mélyen megőrző kisvárosi pékmestert, aki rajongásig szereti a környező táj, Normadia nagy szülöttjét, Flaubert-t.

Az ő szemén és érzelmein keresztül látjuk a kisvárosi szerelmi történetet. Amikor tehát a szemközti kis udvarházat megveszi egy angol házaspár, melynek nőtagját úgy hívják, hogy Gemma Bovery, az őszülő férfiú nem tehet más, fülig szerelmes lesz már a név hallatán a férjénél jóval fiatalabb ifjú nőbe.

Ahogy a 19. század derekán született regény, a Bovaryné a kimúló romantika szatírájának mintapéldánya volt, Fontaine filmje lehetett volna mondjuk a filmes újromantika szatírája, vagy legalábbis ironikus vígjátéki újrafogalmazása a hamis érzelmek iskolájának. Flaubert regénye persze rendkívül gazdagon mutatta meg a tizenkilencedik századi francia kisváros társadalmát a hazugságaival együtt.

Ez a filmvígjáték csak a felszínen mutatja a párhuzamokat, a környezetről, a kisvárosi világról, az emberekről és kapcsolatokról, sőt, magáról a szerelmi ügyekben érdekelt ifjú hölgyről szinte semmi mondandója nincs. Marad tehát a puszta hasonlóság az itt naivnak mutatkozó, ám kellőképpen kikapós fiatal nő szerelmi kalandjaiban.

Talán ha a film nem erőltetné a mindenáron való párhuzamot, nem lenne olyan természetellenes, ami a filmbeli szerelmi légyottokat illeti. Mert itt is, akárcsak az irodalmi modell Emma életében, Gemma történetében is két csábító bukkan fel, és Gemma egyiknek sem tud ellenállni. Csakhogy a mindent hitelesítő körülmények hiányoznak. A mi Gemmánk (a kedves arcú Gemma Arterton) csak amolyan szokásos „kötelező francia filmes fordulat” gyanánt keveredik erotikus kalandokba, sem az életére, sem az érzelmeire, sem a házasságára nézve nincs semmiféle mélyen átélt következménye a pikáns félrelépéseknek.

A merő néző-szórakoztató szándékú szexjelenetek akár még vérszegénynek is mondhatók, egy eltört sevrés-i porcellán drámáját kivéve. Itt nincs nyoma sem egy kis butuska vidéki nő nagyravágyó álmodozásának, sem pedig egy szürke házassággal szembeni szabadulási kísérletnek. Itt csak egy kikapós nő szerelmi kalandjai történnek.

Amitől mégis fel-felcsillog a filmben a lélek, az érzelmek tragikomikus drámája, egy álomvilág végzetes nevetségessége, azt Fabrice Luchini játéka közvetíti az őszülő pékmester, az illatos croissant-ok kisvárosi művésze alakjában. Luchini egyrészt visszahozza ábrándos sóvárgásában a romantika ősi értelmezését, szárnyakat adó erejét, másrészt tragikomikus avíttságát. Figurája megható és nevetséges az irodalom és a szerelem iránti mély rajongásában, az érdek nélkül táplált vágyában. Szeretnivaló és taszító egyszerre a mindent leleplező kíváncsiságával.

Az ő karakterformálása viszi az életet és a művészetet a filmbe. De a befejezés ízlésficamával az ő rendkívül színészi intelligenciája sem tud mit kezdeni. Gemma halála egy kriminek álcázott bohózat, a gyász mesterkélt sötétjét nem igazán oldja fel egy újabb irodalmi hősnő beiktatása. Az Anna Karenina érkezésére utaló utolsó jelenet véglegesen elviszi bohózatba a befejezést. Tolsztoj kibírja, még a néző is, de a remek Luchini többet érdemelt volna.

(Gemma Bovary ***)

Szerző