Nemzetközi Valutaalap;Wolfgang Schäuble;Göörgország;Alekszisz Ciprasz;

2015-05-13 07:34:00

A Valutaalap fizetett Athén helyett

Tegnap kifizette a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) járó mintegy 750 millió eurós hitelt Görögország. Athéni illetékesek már hétfőn jelezték, hogy a kormánypárt, a Sziriza baloldali radikálisainak követelései ellenére ki akarják egyenlíteni a számlát, arra azonban csak kedden derült fény, hogy – kissé abszurd módon – épp a görög kormány rendkívüli IMF-tartalékából fizettek ki 650 millió eurót.

A kormány egyik illetékese szerint a betétet „néhány héten belül” feltöltik. A tranzakciót az IMF is engedélyezte. Mindenesetre ez a kényszermegoldás is azt igazolja, hogy egyre nagyobb a baj Görögországban.

Ismét élesen bírálta a görög kormányt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Kifejtette, hogy a januárban hatalomra került, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök által fémjelzett kabinet több tekintetben is rossz lépéseket tett. Elismerte, bár mióta új tárgyalóküldöttséget neveztek ki Cipraszék, a megbeszélések hangulata javult, tartalmi előrelépés azonban nem történt.

Az athéni SKAI televízió kommentátora szerint senki sem bízik benne, hogy júniusban lezárulnának a tárgyalások a hosszú távú megoldásról. A megbeszélések augusztusig is elhúzódhatnak. S mind valószínűbbnek tűnik, hogy egy esetleges megállapodásról népszavazást rendeznek Görögországban.

Janisz Varufakisz pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, a referendum kiírása nem prioritás a kormány számára, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne napirenden a kérdés. A pénzügyi tárcavezető elismerte, hogy néhány hét múlva csődbe mehet Görögország.