irodalom;Spiró György;Ünnepi Könyvhét;

2015-06-08 16:21:00

Spiró György regénye a könyvhét favoritja

A visszajelzések alapján Spiró György új regénye aratta a legnagyobb közönségsikert a hétfőn záródó 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren - mondta el Zentai Péter László, a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

Hozzátette: az Ünnepi Könyvhét az elmúlt évtizedben talán soha nem volt kitéve akkora konkurenciának, mint idén, ennek ellenére a rendezvény megőrizte olvasóközönségét, és azt a lüktető, jó hangulatot, amely eddig is jellemezte.

Bár a könyvhét elsősorban az igényes magyar szépirodalomról szól, még így is érezhető volt a rendezvényen, hogy a magyar könyvpiac fellendült az elmúlt két évben - hangsúlyozta Zentai Péter László. Mint fogalmazott, a kiadók visszajelzései alapján sok standnál már vasárnap, zárás előtt egy nappal sikerült elérni, vagy meghaladni a 2014-es rendezvény alatt eladott kötetek számát, pedig ebből a szempontból a tavalyi könyvhét is sikeresnek számított.

"Lenyűgözően gazdag és pazar volt az idei lírai termés" - emelte ki a MKKE igazgatója, külön is megemlékezve Rakovszky Zsuzsa, Ágh István és Juhász Ferenc új versesköteteiről, valamint a Magvető gondozásában elinduló Pilinszky János-életműsorozatról. Hozzátette: teljesen egyedülálló, hogy idén 13 Kossuth-díjas személynek jelent meg verseskötete a seregszemlére.

Zentai Péter László elmondta: a legnagyobb olvasói érdeklődést a kiadói visszajelzések alapján Spiró György új regénye, a Diavolina váltotta ki, a Vörösmarty téren két és fél nap alatt több mint 500 példány fogyott el a kötetből. "Spiró György már régen bezsebelte a szakma és az irodalom elismeréseit, de örülök neki, hogy most megtapasztalhatta, milyen amikor az emberek órákon át állnak hozzá sorban dedikációért" - fogalmazott.

Zentai Péter László örömtelinek nevezte, hogy idén először a négy legnagyobb magyar írószervezet - a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör - szervezte az Oroszlános kútnál álló színpad programját, és a már ismert írókon és költőkön túl számos fiatal pályakezdő irodalmárt sikerült így bemutatni a közönségnek.
"A könyvhét a kortárs irodalom és könyvkiadás közös ünnepe, ezért hagyományaiban gyökerezik a fiatal írók és költők elindítása" - mondta el az igazgató, aki reméli, jövőre is sikerül folytatni az együttműködést a négy írótársasággal.

Az idei könyvhétre 329 új kiadvány jelent, a budapesti Vörösmarty téren idén 147 pavilonban több mint kétszáz magyarországi és határon túli kiadó várta az érdeklődőket. Új kötettel jelentkezett Áfra János, Baranyi Ferenc, Krusovszky Dénes, Tornai József, valamint az érdeklődők olyan újdonságokat vehettek kézbe, mint Forgách András Valami fiatal szélhámos című könyve, Nemere István Őrült regénye, Schein Gábor Svéd című regénye, Sándor Iván A tiszaeszlári per és 2015 című könyve, Silingi Terézia Ómama nyaklánca, Marno János Hideghullám, Marsall László A világba ágazó ember, Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra, Fehér György Utazás Parkinzóniában és Farkas Arnold Levente Anyám teste című kötete, illetve a Noran Libro kiadó Hazám című antológiája.