Lázár embereinek kezében a fejlesztések

Díjazás, juttatások és titkárság segítsége nélkül fognak dolgozni a megyei fejlesztési projektek megvalósításán a Lázár János által kinevezett miniszteri biztosok. A Miniszterelnökséget vezető miniszter 19, vagyis megyénként egy-egy biztost nevezett ki, akik e hónap elsejétől év végéig, november 30-ig töltik be tisztségüket.

Lázár irányítása alatt a feladatuk az lesz, hogy a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok képviselőivel együttműködve koordinálják a projekt-előkészítő és a projektmenedzsment-struktúra kialakítását. A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítások szerint ezen kívül közreműködnek a feladatokhoz szükséges humánerőforrás-kapacitás mennyiségi és minőségi felmérésében, a követelmények meghatározásában, ellátják a humánerőforrás képzésével és oktatásával összefüggő koordinatív feladatokat is. Irányítják továbbá a megyei kedvezményezettek számára szükséges megyei szintű képzések és workshopok megrendezését, és kapcsolatot tartanak a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárságának koordinációs feladatot ellátó szervezeti egységeivel és az irányító hatóságok vezetőivel, vagyis mondhatni, hogy igazi teljhatalommal fognak bírni a fejlesztések felett.

Szerző

Theresa May már biztosra menne

Publikálás dátuma
2019.03.22 22:02

Fotó: AFP/ TOLGA AKMEN
A brit miniszterelnök utalást tett arra, hogy többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról.
A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához. Theresa May péntek este közzétett levelében az MTI összefoglalója szerint tájékoztatta az alsóházi képviselőket az EU-csúcsértekezletről, amelyen döntés született a Brexit halasztásáról. A halasztás hossza attól függ, hogy a londoni alsóház a jövő héten elfogadja-e az EU-val tavaly novemberben elért Brexit-megállapodást. May levelének megfogalmazása szerint azonban „ha úgy tűnik, hogy nincs elégséges támogatás az egyezmény jövő heti újbóli beterjesztéséhez”, vagy ha a ház ismét elveti a megállapodást, akkor kérhető a Brexit további halasztása a megállapodás életbe lépésének elmaradása esetére meghatározott április 12-i határidőn túl, de ebben az esetben az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.
A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019. március 29. helyett 2019. május 22. lesz az új határidő, amennyiben a londoni alsóház jövő héten elfogadja a kétszer már leszavazott kiválási szerződést. Újabb elutasítás esetén pedig a szigetország április 12-ig továbbra is az Európai Unió tagja maradna, de eddig jeleznie kellene, hogy mik a szándékai a továbbiakban.

Jövő vasárnaptól változik a repülőtéri buszok menetrendje

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:55
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vasárnapi forgalom kiugróan magas, így a járatok sűrítéséről döntöttek.
Az eddiginél sűrűbben, tízpercenként jár március 31-től vasárnap napközben a repülőtéri 100E járat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mint írják, a járat kihasználtságáról szóló adatok szerint az utasok száma továbbra is dinamikusan növekszik, a vasárnapi forgalom pedig kiugróan magas a hét többi napjához képest is. „A BKK 2019. március 31-től vasárnap napközben sűríti a 100E repülőtéri autóbusz menetrendjét, így a legforgalmasabb utazási időszakokban, 7 és 19 óra között tízpercenként indulva biztosít közvetlen eljutást a belváros és a repülőtér között. A BKK továbbra is figyelemmel kíséri az autóbusz kihasználtságának alakulását és szükség esetén mentesítő autóbuszokat állít forgalomba” – olvasható a közleményben.