Crystal Palace;Chelsea;Jose Mourinho;

2015-08-31 07:54:00

Még hibátlan a City

A meglepetések napját tartották a Premier League-ben. José Mourinho, a Chelsea trénere biztosan nem így tervezte századik hazai bajnokiját. Bár a Crystal Palace jól kezdte a szezont, hiszen három meccséből kettőt is megnyert, arra azért senki sem számított, hogy a pontgyűjtést épp a Stamford Bridge-n folytatja. 

Ráadásul senki sem vitathatja, hogy az együttes megérdemelte a diadalt az ismételten rendkívül ötlettelenül, lassan futballozó kékek ellen. Alan Pardew, a „Kristálypalota” edzője a találkozó után kifejtette, már az öltözőben érezte, hogy a játékosok elhiszik azt, képesek a nagy bravúrra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az öntörvényű Mourinho is nagyon elismerően beszélt a meccs előtt az ellenfélről. A Palace-t egy tekintélyes klubnak nevezte nagyszerű szurkolókkal és gazdag múlttal. A vendégdrukkereknek annyira tetszett ez a megnyilatkozás, hogy azt énekelték a meccsen, „Mourinho Palace drukker”.

Ezúttal azonban aligha örült a vendégek győzelmének. Sako Bakary a 65. percben a Palace-nak szerzett vezetést, ám Falcao a 79. percben még egyenlíteni tudott. Mindössze két perc elteltével azonban Ward Joel megszerezte a vendégek győztes gólját (1-2). A Chelsea négy meccsből négy pontot szerzett. Egyelőre nincs edzőkérdés a csapatnál, de a tulajdonos, Roman Abramovics türelme sem véges. Otthon kapott ki a Liverpool a West Hamtól. A kelet-londoniak trénere, a horvát Slaven Bilic valamit nagyon tud, mert már két nagycsapat skalpját szerezte meg idegenben: az első fordulóban még az Arsenal ellen nyert. Igaz, a WHU mindkét hazai meccsét elvesztette.

A Manchester City továbbra is megállíthatatlan. Az együttes ezúttal a Watfordot fektette két vállra 2-0 arányban. Manuel Pellegrini csapata eddig még gólt sem kapott a Premier League-ben. A tréner szerint Samir Nasri beállítása hozta meg az áttörést, akit Jesus Navas helyére hozott be, Davis Silva ezután a jobb oldalon folytatta, Sterling pedig középen rohamozta a kaput Agueróval. Ezután rögvest hatékonyabb is lett a támadójáték. A City legközelebb szeptember 12-én, épp a Crystal Palace vendégeként lép pályára.

Premier League, 4. forduló

Newcastle-Arsenal 0-1, Aston Villa-Sunderland 2-2, Bournemouth-Leicester 1-1, Chelsea-Crystal Palace 1-2, Liverpool-West Ham 0-3, Manchester City-Watford 2-0, Stoke-West Brom 0-1, Tottenham-Everton 0-0, Southampton-Norwich 3-0, Swansea-Manchester United 2-1.