Ferenc pápa;amerikai kongresszus;fundamentalizmus;

Ferenc pápa történelmi beszéde

Mindenféle fundamentalizmus elutasítását sürgette Ferenc pápa az amerikai kongresszusban elhangzott tegnapi történelmi jelentőségű beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy akár vallási, akár más gyökerű fundamentalizmussal szembe kell szállni, de a szélsőség elleni harc sohasem mehet az emberi szabadságjogok rovására.

Az AFP hírügynökség tudósítása szerint az angolul beszélő Ferenc pápa arra kérte az amerikai törvényhozókat, hogy ne féljenek a bevándorlóktól, utasítsák el "az ellenséges gondolkodást" a bevándorlással szemben, és ne ismételjék meg a múlt "hibáit és bűneit". Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokat is bevándorlók alapították. A maga is olasz bevándorló család gyermekeként született 78 éves egyházfő azt hangsúlyozta, hogy a bevándorlókkal emberséges, igazságos és testvéries módon kell bánni.

A halálbüntetés világszintű eltörlésére szólított fel, de az eutanázia és az abortusz engedélyezésének kérdésében úgy fogalmazott, hogy "fejlődése minden szakaszában oltalmazni kell az emberi életet". Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki beszédet tartott az amerikai törvényhozásban.