6.oldal;Hirdetések;BKV-per;blognéző;

2015-09-29 08:20:00

A bíróval, a vádlottakkal és saját magával is kicseszett a BKV-per ügyésze

Elfújtuk az ünnepi gyertyákat: pontosan 100. alkalommal ült össze múlt héten a Kecskeméti Törvényszék a BKV-per tárgyalása alkalmából. A három és fél éve tartó per kerek évfordulójára különleges meglepetést tartogatott Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség (ügyésze - a szerk.). Egy olyan vádmódosítást nyújtott be, amivel nem csak a vádlottakat, (...) saját magát is megszívatta. (...) Úgy tűnik, az ügyészségnek három és fél évre volt szüksége ahhoz, hogy pontosan megfogalmazza a vádiratot. (Illetve 6 évre, ha beleszámoljuk azt is, hogy 2009-ben indult el a BKV-ügy nyomozása.) Ez már egyébként 7. vádiratmódosítás. (...) A tizenhat oldalas vádmódosítás ráadásul a vádlottak többségét érinti. Érthetetlen, hogy miért a bizonyítási eljárás utolsó napjaiban kerítettek erre sort, amikor már a perbeszédek időpontjai is ki voltak tűzve, és miért nem az ezt megelőző 99 tárgyalási nap valamelyikén. Bizonyos vádpontokban az ügyészség kiterjesztette a vádat. Ez azt jelenti, hogy a vádlottaknak részben új vádakkal szemben kell védekezniük. Ráadásul mivel az ügyészség ismét pongyolán fogalmazta meg a vádiratot, a vádlottak azt sem tudhatják, mivel vádolják őket pontosan a módosított vádiratban. (...) Nem csoda, ha lassan úgy érezzük, hogy ennek a pernek soha sem lesz vége.