Az európai menekültválság miatt ismételten előtérbe került Franciaországban a Nemzeti Front. A nagy kérdés az, hogyan hat majd ez a párt népszerűségére, tovább emelkedik-e a közkedveltségi mutatója a menekülteket elutasító álláspontjával, vagy sem. A Le Monde elemzésében ezt a kérdést vette szemügyre. A kommentár központi gondolata, hogy a francia szélsőjobboldal hadjáratot indított a döntően Afrikából, de Ázsiából is érkezettek befogadása ellen. A Nemzeti Front politikája középpontjába Angela Merkelt állította, legalábbis oly módon, hogy Marine Le Pen szerint őt kell a jelenlegi válság első számú felelősévé tenni. A párt múlt csütörtökön tüntetést szervezett a párizsi német nagykövetség elé, azzal a jelszóval, „fékezzük meg az áradatot”.
Marine Le Pen elsőszámú bűnösként a berlini kancellárt nevezte meg, aki a 800 000 menekültnek fölkínált befogási ajánlatával, „igába hajtja az Unió egészét. Németország halálos demográfiai tevékenységével arra törekszik, hogy lenyomja a béreket, rabszolgákat toborozzon gazdaságának. Csapást akar mérni Európára, diktátumát reánk kívánja erőltetni” - mondta az FN elnöke, a párt nyári egyetemén elhangzott szónoklatában. Mi a megoldás Marine Le Pen szerint? Nos, ő abban látja a gyógymódot, hogy Vlagyimir Putyin Oroszországával kell szövetséget kötni, s véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy a Berlin-Párizs tengely legyen az uniós kezdeményezések motorja. Ebben a törekvésében addig megy, ha ő maga és mozgalma egyszer netán kormányzat közeli pozícióba kerülhetne, ebben a szellemben kísérelné meg átalakítani a Szajna-parti külpolitikát.
Ezt nevezhetjük Marine Le Pen „európai hitvallásának”. Néhány hét óta azonban új törekvéseinek ad hangot a belső francia viszonyok átalakításában is. Hónapokon át attól is hangos volt az ottani politika, hogy a „leány” nyílt harcot hirdetett atyja, a Nemzeti Front megteremtője, Jean-Marie Le Pen végső trónfosztásáért. Marine Le Pen az ifjabb nemzedék segédletével választatta meg magát pártelnökké, és azt hirdette, vége a nyers antiszemitizmusnak, az Izraelt támadó hangnemnek, a politikai erő „újjászületik”, demokratizálódik, véget vet a fasisztoid megbélyegzésekre alkalmat adó túlkapásoknak. Ennek egyetlen módja, kitaszítani a pártvezetésből a 87 esztendős apát, megfosztani díszelnöki sarzsijától is, távol tartani minden szervezeti és szellemi befolyástól. A készséges hívek meg is szavazták az előterjesztett döntést, Jean-Marie Le Pen éppen saját táborában lett „leprás”, ami krónikus beteggé tette a szélsőjobboldalt.
Szeptemberben aztán váratlan fordulat következett be kettejük vitájában. Marine szeptember elején békejobbot kínált föl a családfőnek: visszakaphatja díszelnökségét, elismerik érdemeit, mindössze egyetlen föltételnek kell eleget tennie - hangoztatta. Ez pedig az, hogy nem vehet részt a tömörülés különféle fórumain, és ezzel elismeri, hogy a Nemzeti Front egyetlen és kizárólagos főnöke Marine Le Pen. Az ajánlat nyomán bensőséges tárgyalások kezdődtek, a megenyhült agg nem zárkózott el teljesen a fölkínált lehetőség elől, a pártban bizonyos megkönnyebbülés volt észlelhető. Az eufória tartott is néhány napig, amíg az öregúr zsémbesen meg nem nyilatkozott. „Igen, találkoztunk – erősítette meg -, de minden jelentős eredmény nélkül, közeledésnek egyelőre semmi jele”.
A kommentárok szerint az ideiglenes alkudozásból mindkét fél húzott parányi hasznot. A csaknem féléves hadiállapot után az átmeneti csönd jótékonyan hatott. A helyzet azonban ezt követően újfent fagyossá vált. Igaz, az öreg valamivel kevésbé harcias, ő is kiutat keres, azt vallja, a viszálykodásnál mindig kellemesebb egy rossz alkudozás. A viszonyok megmerevedésében szerepe lehetett annak is, hogy Marine Le Pen rádöbbenhetett: a békülékeny gesztus kétségeket ébreszthet törekvései iránt, azaz sokan kevésbé hiszik el neki azt, hogy valóban a párt átalakítását, megfiatalítását, a szélsőjobbot szalonképesebbé tételét tűzte ki célként. Igaz, kétségek mindig is voltak ebben a tekintetben.
Vihart kavart egy filozófus véleménye
Időközben más gondok is felmerültek a Nemzeti Front háza táján. A konzervatív Le Figaróban, Michel Onfray, eddig baloldalinak ismert filozófus tollából, a következő, valószínűleg eleve provokatívnak szánt címmel jelent meg írás: „Marine, ha hallgatnál rám…” Nagyon régen volt már ilyen fölhorkanás a politikai, a gondolkodó, a közéletet befolyásolni igyekvő „tojásfejűek” háza táján. Úgyszólván nincs egyetlen napilap, heti értelmiségi magazin, folyóirat, amely ne tartotta volna elengedhetetlennek megszólalni, kifejteni jobbára a tudóst elmarasztaló véleményét.
A legtöbben Onfray-t nem haboznak akár még „árulónak” is minősíteni, amiért egyáltalán megszólította a Front „frontasszonyát”, ezzel a politika balszárnyán zavart és kavarodást keltett. Kimondva, kimondatlanul, a filozófust sokan vagy “megkergültnek” tartják, jó esetben elnézőn úgy vélik, hogy meghibbant.Onfray valójában csupán arra vállalkozott, hogy szócsöve lesz a fordulatnak. Az igazi elindítója egy másik baloldaliként ismert férfiú, közgazdász, Jacques Sapir, a véletlen műve csak, hogy ő a „Baloldali Front” egyik hangadója.
Eredetileg ő adott interjút a Figarónak, amelyben azt fogalmazta meg, nem szabad figyelmen kívül hagyni, egyebek között azokat a jobboldali véleményeket, amelyek valamennyire hasonlítanak Marine Le Penék nézeteire. Nevezetesen arra, hogy nem föltétlenül az „európai”, liberálisnak tartott elképzelések a célra vezetők az euró elfogadásában, a migrációs hullám visszaszorításában, megfontolandók lehetnek az úgynevezett „szuverenisták” elképzelései is. Azoké, akik nacionalista megfontolásból elsősorban nemzeti keretekben vélik megoldhatónak a nemzetközi menekült áradat lefékezését.
Sapir álláspontjának első kifejtésére Marine Le Pen azzal reagált, hogy „Franciaországban végre megmoccant valami. Örvendek annak, hogy én vagyok e reménység elindítója, és bizakodom benne, ennek nyomán végre kikászálódhassunk a pokolból”. Onfray végül maga került az ellentámadók pergőtüzébe. Sapir a másik oldalon rejtélyesen úgy nyilatkozott, „azért mert Hitler Nietschére hivatkozott, nem jelenti azt, hogy Nietsche maga is hitlerista volt”.
Az utóbbi napokban újabb meglepő fordulat következett be. Bertrand Dutheil de la Rochelle, egy lepenista hangadó, fölszólította az október végére, a párizsi Mutualité terembe toborzott jeles baloldali gondolkodókat, köztük Régis Debray-t, Jean-François Kahnt és másokat, hogy keressék velük a párbeszédet. A Nemzeti Front kulcsemberei óvatosabbak. „Ha a balosok készek – vallják – nekünk felesleges igyekeznünk, legyünk mi a türelmesebbek”.
A Le Monde volt ugyancsak az, amely szóvá tette, hogy „egyes értelmiségiek, úgy látszik hajlamosak különféle kalandra”. A Nouvel Obs ellenben, amely talán még kendőzetlenebbül baloldali az objektív Le Monde-nál, Michel Onfray védőügyvédjéül csapott föl. A filozófus – írta - „nem ördög, csupán korunk eszméinek tolmácsolója”. Annyi tény, hogy Európa e kritikus napjaiban, legalábbis francia földön, Marine Le Pennek eddig sikerült pokoli ideológiai kavarodást kiprovokálnia.
