Népszava Anno;Göncz Árpád;

2015-10-07 12:00:00

Köztársaságunk elnöke: Göncz Árpád

Az ország megtalálta Elnökét! Írástudó lett a Magyar Köztársaság elnöke. Beszédéről még tizennyolc éves korában is felismerték az erdélyit. A Népszava Anno Göncz Árpád előtt tiszteleg.

A rendkívüli nyári ülésszak méltó záróakkordjaként tegnap délelőtt ünnepi ülést tartott az Országgyűlés, amelyen a törvényhozók köztársasági elnökké választották Göncz Árpádot. Az államfő a jelölés és a szavazás eredményének ismeretében maga mögött tudhatja valamennyi parlamenti párt és a törvényhozók egységes támogatását. Göncz Árpád, megválasztását követően, a történelmi lobogókkal feldíszített ülésteremben tette le az elnöki esküt, majd a szónoki emelvényről szólt a képviselőkhöz, az országhoz. Az ünnepi ülést követően a köztársasági elnök-választás alkalmából díszszemlét tartottak a Kossuth téren, ahol az államfő a parancsnoki jelentéseket fogadva ellépett a díszszázad előtt, majd a Parlamentbe visszatérve megtartotta első sajtótájékoztatóját.

Az Elnök talajmintái

Az ország megtalálta Elnökét! Írástudó lett a Magyar Köztársaság elnöke. Az írástudás pedig műveltséget, igazságérzetet és felelősségtudatot föltételez elsősorban! Göncz Árpád első szavai szerint, ha mást nem is, a politika stílusát meg tudja határozni. Ez azt jelenti, hogy meg is teszi. Mit tudunk Göncz Árpádról? Író, műfordító és elveiért börtönt járt, meghurcolt ember. A Bibó István-per másodrendű vádlottja volt, elkészülve a halálos ítéletre, ami végül is „csak” életfogytiglani börtönbüntetés lett. Mindezeket ő maga mondta el nemrég Bertha Bulcsúnak és olvashatjuk az írók, színészek, börtönök című, az Új Idő Könyvek sorozatban megjelent kötetben. Onnét idézzük Göncz Árpád szavait: „Magyarország elszakított részeinek három szegletéből jött a családom, édesapám Csáktornyái, ott is éltek a Zrínyi-várban, édesapám dél-erdélyi, a feleségem családja felvidéki és kassai, így mibennünk a történelmi Magyarország egyesült. Mikor az én egyetemista koromban antropológiai méréseket végeztek, a professzor feltette rám a mércét és azt mondta, hogy itt kiskun, feltette keresztben, és azt mondta, hogy bácskai. Nem tudta kideríteni, hogy én tulajdonképpen honnan is jöttem és honnan nem.

Én már Budapesten születtem, a nyelvemet édesanyámtól örököltem, mert beszédemről még tizennyolc éves koromban is felismerték az erdélyit. Tájélményem talán a Balaton környéke, mert ötéves koromtól kezdve évekig jártunk Balatonberénybe, tehát számomra Balatonberény volt a vidék. 1950 után mint talajvédelmi agronómus jártam az országot, és talajmintákat vettünk, így Magyarországot körülbelül egy méter húsz mélységig ismerem.”

Aligha volt ilyen elnöke bármelyik országnak! Ismeri hazája talaját, de íróként ismeri a nemzet „talaját” is.

Minden bizonnyal időtlen mélységekig! Ezért hisz a nemzetben, ezért reménykedik. Ahogy fogalmazott: jövő-képünk van, csak holnap-képünk nincs! Pontos, feszes fogalmazás. Aligha rögtönzött! Volt ideje átgondolni mindezt. Az, hogy erős vagy gyönge elnök lesz, miként mondta, tőlünk is függ! Mindannyiunktól. Az viszont, hogy a holnap-képről, jövő-képről beszélt, azt mutatja, hogy van ma-képe! Minden további tett szempontjából ez a legfontosabb! Mert ez az az alap, ahonnét el lehet indulni, a holnapba, a jövőbe! Kívánjuk, hogy hitében, munkálkodásában segítsék őt is a nemzetből való talajminták.

Népszava 1990. augusztus 4.

A protokollt is tanulni kell

Vaclav Hável után, immár nálunk is drámaíró az ideiglenes köztársasági elnök. A szabad demokrata, dr. Göncz Árpád nagyot nevet a párhuzamon.

— Nem gondolja, hogy az írók nemzetközi összeesküvéséről van szó? Mármint arról, hogy a drámaírók ily módon próbálják kezükbe ragadni a hatalmat? — ironizál a kérdésemen.

— Önt eddig íróként, műfordítóként ismerte a közönség, ha jól tudom, a televízióból ismert sorozatnak, a Tövismadaraknak is a fordítója. Az élete azonban ettől a naptól nagyon meg fog változni. Nem sajnálja?

— Ügy tűnik, valóban nem sok időm lesz írásra, hiszen nagyon nehéz feladatot vállaltam, de nem sajnálom. Amennyiben, mint írót kérdez, úgy azt mondom, az élményszerzés időszaka következik számomra. Tisztában vagyok vele, hogy korábbi munkámat, egyelőre, akaratlanul is háttérbe kell majd szorítanom.

— Váratlanul érte a felkérés?

— Nagyon, hiszen körülbelül egy hete kértek fel, hogy vállaljam el a jelöltséget; az Országgyűlés elnöki posztját. Nagyon nehéz hetem volt, hiszen a tárgyalások végén már eldőlt, hogy az Országgyűlés elnöke lesz az ideiglenes köztársasági elnök is. S ez teljes életforma-változást jelent majd, de ha megbíznak az emberben, az elől nem lehet kitérni.

— Mi lesz az első feladata?

— Vendégül kell látnom a walesi herceget és feleségét, s ez egy két-három napos elnöknek, aki ráadásul nem nagyon járatos a protokollban, nem lesz egyszerű.

Népszava 1990. május 3.