Orbán-kormány;Parlament;gyermekszegénység;

2015-11-09 15:40:00

Orbán szerint nem igaz, hogy Magyarországon egy gyerek éhezik

A miniszterelnök az Országgyűlés mai ülésén - amikor a kabinetet kérdezhetik a képviselők - egy kérdésre válaszolva kijelentette:  az elmúlt 25 évben messze a Fidesz-KDNP-kormány tett a legtöbbet a gyermekszegénység ellen.

Orbán Viktor a válaszában azt is leszögezte:  Magyarország ma egy olyan egyedülálló európai ország, ahol a gyermekek 90 százaléka óvodás korától, azaz hároméves korától naponta négyszer az állam pénzén enni kap, tehát nem éhezhet, függetlenül a szülei anyagi helyzetétől.

MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Valóban, a nyomornak nincs pártszíne - ismerte el a kormányfő - de szerinte a megoldásnak igenis vanMíg 2010-ben 28 milliárd forintot fordítottak gyermekétkeztetésre, addig az idei költségvetésben ez az összeg 72 milliárd forint - közölte a miniszterelnök. És míg 2015-ig 92 ezer gyermek kapott ingyenes ellátást, addig idén szeptember 1-jétől 318 ezer.

Megetették volna a honatyákat a szocialisták
Tojáslevest és zöldborsófőzeléket kóstoltatott a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita az országgyűlési képviselőkkel hétfőn a Parlamentben. Az ellenzéki politikusok célja az volt az akcióval, hogy a képviselők megtapasztalják, milyen is valójában a sokat bírált menzareform. Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja fogalmazott: céljuk, hogy a képviselők megtapasztalják, milyen hatása van azoknak a törvényeknek, jogszabályoknak, amiket hoznak. Heringes Anita országgyűlési képviselő elmondta, attól a képviselőtől, akinek ízlik a menü, azt fogják kérni, írja alá kezdeményezésüket, hogy a parlamenti menzán is a menzareform receptjei szerint főzzenek.A Parlament főlépcsőjének tetején tartott "ételkóstolón" a KDNP-s Firtl Mátyás a főzelékről úgy nyilatkozott, kitűnő, a levest nem minősítette. Ugyancsak megkóstolta a szocialista képviselők főztjét az LMP-s Ikotity István és Sallai R. Benedek, aki a levesről azt mondta, nagyon rossz.

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője az MTA kutatását idézte, miszerint Magyarországon mintegy 50 ezer tartósan éhező gyermek van. Beszélt arról is, hogy a gyermekéhezés felszámolása közös nemzeti ügy, egyetértett abban Orbán Viktorral, hogy nem pártpolitikai kérdés, inkább nemzeti, társadalmi minimum, amiért mindenki felelős. A szocialista pártvezető szerint egyre több a szegény gyermek, a szülők egyre kevésbé képesek a családot eltartani. Arra szólított fel, segítsenek közösen az érintett gyermekeken. Azt kérte, vegye az Országgyűlés napirendjére a gyermekéhezés ügyét, ne azt nézzék, honnan jön a javaslat, hanem azt, hogy a valóságról szól.

Csinálják Önök, csak csinálja valaki!
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek írt nyílt levelet a PM társelnöke, Szabó Tímea. A politikus ebben egyebek mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy több tízezer csecsemő a születésétől három éves koráig nem jár semmilyen intézménybe, így nem jut érdemi segítséghez még védőnői segítséggel sem. "És akkor még nem beszéltünk a várandós anyákról, az étkeztetés megoldatlan logisztikai nehézségekről, az önkormányzatok kínlódásáról." Szabó Tímea a levélben azt kéri: november 16-án, amikor az Országgyűlés plenáris ülésen tárgyalja a Nemzeti Minimum javaslatot, támogassák azt. (...) Adják be azt sajátjukként, és én támogatni fogom - így a PM-es politikus. Vonuljanak úgy be a történelembe, mint akik tényleg megoldották az gyermekéhezés problémáját, és nem rácsaptak a segítséget nyújtó kézre. Mennyire menő lenne, ha pont önök mondhatnák el, hogy a kormányzásuk alatt felszámolták a gyermekéhezést Magyarországon, nem? Mert, hogy ezt a nemzeti szégyent nagyon sürgősen fel kell számolni. Nem 2017-ben. Most - zárja a nyílt levelet Szabó Tímea, a PM társelnöke, országgyűlési képviselő.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára válaszában Ferge Zsuzsa szociológust idézte, aki szűk egy éve azt mondta  nem volt olyan kormány Európában, amely annyira magára hagyta volna a válság veszteseit, mint a szocialisták 2008-ban. Szerinte ma 241 ezerrel kevesebben vannak a szegénység kockázatának kitéve, mint pár éve. Úgy fogalmazott: költségvetési maximumot szeretnének adni, ennek jegyében 29 milliárdról 58 milliárdra, jövőre pedig több mint 71 milliárdra nő a gyermekétkeztetés támogatása.

Ez történt még: 

Sallai R. Benedek (LMP) a földügyek kapcsán kérdezett, szerinte ugyanis  az a néhány család, amelyet megerősítenek, talán túlságosan is megerősödik. Felszólította  a kormányt, változtassa meg álláspontját és ne valósítsa meg a nemzetárulást. Nagy István államtitkár válaszában azt mondta: a gazdák szeretnének földhöz jutni, ezt hallotta meg a kormány, és ezt ülteti át a gyakorlatba. Szerinte szükséges és elodázhatatlan az állami földek 20 százalékának értékesítése, így segítik a gazdákat a termelésben. Majd költői kérdésként - némi teátrális felhanggal - hozzátette:  Van-e átláthatóbb, tisztább folyamat, mint azok a feltételek, amelyeket a földárverésekre meghatároztak?

Az MSZP-s Legény Zsolt is a földügyekről kérdezett, felszólalásában botrányosnak nevezte az állami földek eladását, amellyel szerinte nem a kisvállalkozásokat támogatja a kormány, hanem a saját klientúráját építi. Az ellenzéki politikus azt kérdezte, hogy pontosan hányan szereztek aranykalászosgazda-képesítést, amellyel földművesek lettek. Nagy István FM-államtitkár vádaskodásnak nevezte Legény Zsolt szavait, amelyeket visszautasított. Egyúttal közölte: a tárca nem vezet nyilvántartást az ilyen gazdatanfolyamok résztvevőiről.

Gúr Nándor (MSZP) az egészségügyi ellátórendszer csődjeként beszélt az egri Markhot Ferenc Kórházról, jelezve:  az orvosok tömeges távozása miatt zuhan az ellátás színvonala. Hiányzik a megbecsülés és rosszak a munkakörülmények nemcsak ott, hanem más észak-kelet magyarországi kórházakban is - tette hozzá. Azt kérdezte, meddig hagyják, hogy orvosok, ápolók elhagyják az országot. Rétvári Bence azt felelte: ezen intézmények működésére rányomta a bélyegét, hogy a szocialisták közreműködésével a HospInvest betette a lábát, távoztak a szakorvosok, eladták a műszereket. 

Ikotity István (LMP) kérdése előtt felidézte:  a közelmúltbeli hírek szerint több háromezresnél nagyobb lakosságú település önkormányzata is visszakéri az iskolája működtetésének feladatát, mert különben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nagyobb hozzájárulást kér tőlük, mint amennyibe korábban az iskola működtetése a településnek került. Mire megy el az önkormányzatok hozzájárulása, ha nem ők működtetik az intézményeket - kérdezte a politikus.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára - az ismerős kioktató hangnemmel - azt felelte: érdemes a szalagcímek mögött a tényekkel is tisztában lenni. A háromezer főnél nagyobb önkormányzatok 137 esetben nyilatkoztak úgy, hogy átadnák a Klik-nek az iskola működtetést.

Tóth Bertalan (MSZP) azt mondta, hogy az MVM Partner Zrt. az olcsó ausztriai gázimporthoz kapcsolódó jogairól és akár százmilliárd forintról is lemondott a miniszterelnök baráti körébe tartozó egyik üzletember cégének javára, mindezt pár száz millió forintért cserébe. A politikus azt kérdezte, miért bízta meg a kormány azokat az embereket az állami közműszolgáltatási rendszer kialakításával, akik az állam érdekei helyett korábban is "egy offshore hátterű magáncég érdekeit juttatták érvényre".

 Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában a szocialista kormányok idejéről beszélt, mondván, akkor vajon hány százalékkal emelték fel a gáz és az áram árát. A kormány ezer milliárd forinttal csökkentette a választók által fizetendő gáz és áram árát - közölte, hozzátéve: a kabinet nem foglalkozik konkrét üzleti tranzakciókkal, ezért az MVM Partner Zrt. által megkötött gázszerződésről sem tud érdemi információt adni.