EBRD;Lázár János;bankadó;

2015-11-14 06:22:00

Az eredeti módon csökken a bankadó?

Magyarország ki fog állni azon megállapodás mellett, amit az EBRD-vel még kötött februárban, vagyis a most 0,53 százalékos bankadót jövőre 0,31 százalékra, 2017-re pedig 0,21 százalékra csökkenti - ezt nyilatkozta a Reutersnek Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkár. 

Az elmúlt napok sok bizonytalansága után ez végre egy egyértelmű kiállás, ami azért is fontos, mert Nagy Márton, az MNB alelnöke a múlt héten azt javasolta a kormánynak, hogy csak azoknak a bankoknak csökkentsék az adóterhelését, amelyek vállalják, hogy cserébe többet hiteleznek a kkv-szektornak, és Lázár János is beszélt arról, hogy felül kellene vizsgálni az EBRD-megállapodást. Ezzel vélhetően véget érnek a kormányzati körökben és a jegybanknál tapasztalható, nem azonos tartalmú nyilatkozatok.

A bankadó sorsa szóba került az OTP tegnapi harmadik negyedévi tájékoztatóján is. Bencsik László vezérigazgató-helyettes elmondta: a legnagyobb hazai kereskedelmi bank még az MNB ilyen értelmű elvárásainak is maximálisan megfelel, ugyanis a hitelezési tevékenységét folyamatosan növeli. Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedévben 3,6 milliárd forint – konszolidált adózás utáni – veszteséget könyvelt el. Egy éve még 34 milliárdos nyereségről jelentett a pénzintézet.