tenisz;Roger Federer;Novak Djokovic;ATP-világbajnokság;

2015-11-24 06:54:00

Novak Djokovic immár a világ trónján

A 21. század legjobb szezonját teljesítette Novak Djokovic azt követően, hogy vasárnap este az ATP-világbajnokság fináléjában nagyon simán, egy óra 20 perc alatt intézte a 17-szeres Grand Slam-győztes Roger Federert 6:3, 6:4 arányban. Múlt hét keddjén már megmérkőztek egymással, akkor a svájci teniszcsillag bizonyult jobbnak 7:5, 6:2 arányban. A világbajnoki címért 1,4 millió font üti a szerb teniszező markát.

Novak Djokovic 2015-ben összesen 11 trófeát szerzett meg. A szédületes szezont híven mutatja, hogy a teniszév alatt mindössze hatszor hagyta el vesztesen a játékteret hetven győzelem (!) mellett. Londoni diadala pedig sorban hatodik turnésikere volt. Pályafutása során 59. ATP-elsőségét szerezte meg. Egy éven keresztül mind fizikailag, mind pszichésen végig a csúcson volt, ami párját ritkítja a sportágban.

Ami Federert illeti, ő sem akármilyen sorozatot tudhat maga mögött, hiszen 10. alkalommal került a londoni ATP-verseny fináléjába, hatszor nyert, háromszor Djokovictól kapott ki, legutóbb, 2014-ben pedig hátproblémái miatt eleve fel kellett adnia a szerb sportolóval szembeni döntőt. Vasárnapi vereségével Djokovicnak sikerült egyenlítenie vele szemben, mert mindketten 22-22 győzelmet arattak a másik felett.

Az amerikai sportcsatorna, az ESPN honlapján azt boncolgatja, ki lehet az, aki jövőre megállíthatja Djokovicot. A televízió emlékeztet arra, hogy korábban felmerült: Federer mellett Stan Wawrinka képes lehet felvenni a versenyt a szerbbel, mások Andy Murrayt tartották rá nézve a legveszélyesebb ellenfélnek. (Utóbbi egyébként előzőleg jelezte, számára a londoni ATP-fináléval szemben prioritást élvez a pénteken kezdődő Davis Kupa döntő, amelyen a brit válogatott ellenfele Belgium lesz). Végül azonban egyik jóslat sem vált valóra.

„Borzasztóan nehéz évről évre megállni a helyünket. Nyer az ember egy breakpontot a meccsen, ez azonban később az ellenfelének sikerülhet. Ezek olyan apróságok, amelyek az egész meccs végkimenetelét befolyásolják. Időnként rendkívül csekély különbségek döntenek a mérkőzéseken. Ezért is olyan kiemelkedő Novak teljesítménye” – hangoztatta Roger Federer.

Djokovic még mindig csak 28 éves, de már eddig is 10 Grand Slam győzelmet gyűjtött be. Az idei évben a nagy tornák közül egyedül a Roland Garrost nem tudta megnyerni. Rövidesen valószínűleg Rafael Nadal rekordját is megdönti, aki 14 Grand Slam-diadalt aratott. Ha Federer példájából indulunk ki – a bázeli születésű klasszis augusztusban ünnepelte 34. születésnapját – akkor Djokovicnak még legalább hat éve lehet a legjobbak között.

„Ez egy tökéletes szezon tökéletes befejezése volt. Nagyon büszke vagyok minden eredményre. Ez azonban remek csapatmunka eredménye. A jó eredmény titka csak az, hogy megpróbálom a játék minden pillanatát élvezni, akárhol lépjek is pályára. Amikor az ember elkezdi a teniszt, arról álmodik, hogy ilyen turnékon vehessen részt, ilyen meccseket játszhasson, s trófeákat nyerjen” – közölte Djokovic a találkozót követően, s gratulált a szintén végig kiváló formában lévő Federernek. „Nagyszerű következő szezont kívánok neki, s tudom, hogy még nagy meccseket vívunk egymással” – tette hozzá.

Lapvisszhang

Egész Szerbia a nagy kedvencet, Nolét ünnepelte a győzelem után. Minden belgrádi lap címoldalon számolt be a sikerről. A Vecernje Novosti Aleksandar Vucic miniszterelnök üdvözletét közölte, aki meggyőződését fejezte ki, hogy Djokovic a következő szezonban is örömet szerez majd a szurkolóknak.

A bulvárlap, a Blic azt emelte ki, hogy a szerb teniszcsillag feleségének, Jelenának mondott köszönetet néhány órával a Masters megnyerését követően. „Köszönöm neked, csodálatos asszonynak, hogy minden nap ösztönözni tudsz engem” – írta a Twitteren, s egy fényképet is közölt, amely őt és feleségét ábrázolja.

A belgrádi Politika című napilap azt emelte ki, hogy Nole, ahogy Szerbiában becézik, sorozatban negyedik alkalommal hódította el a londoni 7 millió dollár összdíjazású Masters tornát. A lap szerint a szerb versenyző revánsot vett a csoportküzdelmek során a svájci teniszcsillagtól elszenvedett vereségért.

Babos jelentősen javított
A múlt heti tajvani tornán győztes Babos Tímea 14 helyet javítva a 70. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet nagy fölénnyel. Íme a sorrend.(Zárójelben az előző heti helyezés.)
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9945
2. (2.) Simona Halep (román) 6060
3. (3.) Garbine Muguruza (spanyol) 5200
4. (4.) Marija Sarapova (orosz) 5011
5. (5.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 4500
6. (6.) Petra Kvitova (cseh) 4220
7. (7.) Venus Williams (amerikai) 3790
8. (8.) Flavia Pennetta (olasz) 3621
9.(9.) Lucie Safarova (cseh) 3590
10. (10.) Angelique Kerber (német) 3590
....70. (84.) Babos Tímea 863
....224. (214.) Jani Réka Luca 216
....328. (328.) Gálfi Dalma 119
A férfiak mezőnye
1. (1.) Novak Djokovic (szerb) 16 585
2. (2.) Andy Murray (brit) 8670
3. (3.) Roger Federer (svájci) 8265
4. (4.) Stan Wawrinka (svájci) 6865
5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 5230
6. (6.) Tomas Berdych (cseh) 4620
7. (7.) David Ferrer (spanyol) 4305
8. (8.) Nisikori Kej (japán) 4235
9. (9.) Richard Gasquet (francia) 2850
10. (10.) Jo-Wilfried Tsonga (spanyol) 2635
...211. (217.) Fucsovics Márton 237