Biztonságos év volt a légi közlekedésben

Biztonságosabb volt a repülés 2015-ben, mint korábban: a korábbinál sokkal kevesebb halálos baleset történt - állítja a repülőgép-szerencsétlenségeket összesítő Aviation Safety Network szakportál. Adataik szerint 16 halálos kimenetelű baleset történt 2015-ben, ezekben 560-an vesztették életüket.

A két legfontosabb esemény a Germanwings Barcelona-Düsseldorf, valamint az orosz Metrojet Sharm el Sejk-Szentpétervár járatának katasztrófája volt. Előbbi esetben az Airbus A320-as másodpilótája, Andreas Lubitz szándékosan az Alpok egyik csúcsának vezette a gépet, 150 ember halálát okozva. A Metrojet Airbus A321-esének fedélzetén - az eddigi vizsgálatok alapján - bomba robbanhatott, a gép lezuhant, a 224 utas egyike sem élte túl a katasztrófát.

Bár a balesetek száma minden eddiginél alacsonyabb volt, az elhunytak száma a sok áldozatot követelő balesetek miatt magas - jegyzik meg az elemzésben. 2015-ben 4,8 millió repülésre jutott egy halálos baleset. A 16 balesetből kettő olyan légitársasággal történt, amelyek szerepeltek az Európai Unió feketelistáján, emiatt megvonták tőlük az európai repülési jogot.

Szerző
Frissítve: 2016.01.03. 21:57

Moszkva új stratégiája

Oroszország szerint az Egyesült Államok nemzetbiztonságát fenyegeti. Egy szilveszter napján aláírt, s szombaton nyilvánosságra hozott stratégiai papír szerint Oroszország szerepe nőtt a nemzetközi konfliktusok megoldása kapcsán. A dokumentum szerint az Egyesült Államok külpolitikáját viszont támadások érték, mert más szereplők bevonása nélkül lépett fel az egyes konfliktusok során. Ez a fellépés a belpolitikában is ellenreakciókat váltott ki - értékelt a dokumentum.

A Nyugat és Oroszország kapcsolata két év óta meglehetősen feszült, melynek hátterében a Krím-félsziget annexiója áll. A Nyugat azzal is vádolja a Kremlt, hogy hathatós támogatásban részesíti a kelet-ukrajnai lázadókat. Az orosz kormány azonban visszautasítja a vádakat. Az Európai Unió és Oroszország szankciókat léptetett életbe Moszkva ellen, az EU december közepén megrendezett csúcstalálkozóján ennek fél évvel való meghosszabbítása mellett döntött. Az orosz stratégiai dokumentum ezzel kapcsolatban azt írja, hogy az Egyesült Államok és az EU ezzel az ukránok „alkotmányellenes puccsát” támogatják.

Szíriáról nem esik szó a stratégiai papírban, amely az orosz külpolitika legfőbb prioritásait tartalmazza. Ez azért is meglepő, mert Oroszország 2015-ben vált fontos szereplővé a szíriai rendteremtésben. Szeptember 30. óta hajt végre légicsapásokat az országban, amely Moszkva szerint az Iszlám Állam (IS) ellen irányul. Gyakran illették azonban az oroszokat azzal a váddal, hogy a légitámadásoknak csak egy része érinti az IS-t, s az orosz gépek a mérsékelt ellenzék állásait is lőtték. Emberi jogi szervezetek nemrég azt vetették a Kreml szemére, hogy a légicsapásoknak sok polgári áldozata is volt. Ezt Moszkva visszautasította. A szombaton nyilvánosságra hozott stratégiai dokumentum a 2009-es papír átírt változata, amelyben még nem tettek említést az Egyesült Államokról és szövetségeseiről.

Szerző
Frissítve: 2016.01.03. 22:29

Eltilthatják a politikától a két Le Pent

Publikálás dátuma
2016.01.04. 06:38
Kínos helyzetbe kerülhet apa és lánya, a két Le Pen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PATRICK DURAND
Orruknál fogva vezette a francia adóhatóságokat a két Le Pen, atya és leánya? Legalábbis az a botrány, amely néhány hete témát ad a sajtónak erre enged következtetni. Jelentések szerint több millió eurót kérnek számon a családon, eltitkolt jövedelmeket és vagyontárgyakat, hamisan föltüntetett javadalmakat. A rosszmájúak első hallásra, a nagy port fölvert regionális választások óta rosszmájúak azt föltételezhetnék, hogy a jelenlegi baloldali, szocialista kormányzat „bosszúhadjáratba” kezdett, amiért a szélsőjobboldali Nemzeti Front a decemberi regionális választás első fordulójában a legtöbb voksot zsebelte be, s időlegesen az ország első pártja lett. Ez azonban kevéssé valószínű, az olyan átláthatóan demokratikus sajtóban, amilyen a francia, ennek zajos visszhangja volna.

Nyoma sincs annak, hogy a kormány bosszúja állna a Le Pen család adócsalási ügye mögött. Az elkötelezett konzervatív, valamint a baloldali, továbbá a magukat objektívaknak hirdető szerkesztőségek is fönntartás nélkül hiteleseknek tartják a közélet tisztaságára ügyelő hatóság közleményeit. Ha van egyáltalán politikai mellékzöngéjük a történteknek, azokat nem a pártatlan intézmények tájékán sejtetik, éppen ellenkezőleg az évtizedek alatt skandalumokkal terhelt párt gyanús berkeiben. A Nemzeti Front egész múltja, vezetőinek magatartása teszi kétségbevonhatatlanná, hogy bármennyire súlyos gyanúkkal terhelik is a pártot, annak lehet valóságalapja.

Miről is van szó? A kicsit bürokratikus elnevezésű, a Közélet Átláthatóságát Vizsgáló Főhatóság, évek óta szimatol nem csupán a Nemzeti Front, hanem valamennyi ilyen jellegű szervezet háza táján. A vizsgálódás még abban az időben kezdődött, amikor Jean-Marie megteremtette pártját, több más hasonló európai radikális mozgalom mintájára. A szövevényes ügy részleteit érthetően a Les Echos című gazdasági napilap foglalta össze. Abból indul ki, hogy a Nemzeti Fronton túl, Marine Le Pen egy mellékvállalkozást is hozott létre Riwal néven, amely nem éppen törvényes műveletekbe kezdett. A választásokon induló jelölteknek különféle a kampányhoz szükséges segédeszközöket szállított, röplapokat, kisebb plakátokat, körleveleket.

Ezeket aztán túlszámlázta. Megtehette, hiszen a hadjárat költségeit végül az államkasszából térítik meg. Fiktív munkatársaknak adtak számlákat, az így beszedett összegeket aztán svájci bankokba utaltak át. Nem kis pénzről van szó, ennek összege eleinte mintegy 2,2 millió eurót tett ki, ezen túl 1,7 millió euró értékben aranyrudakat és értékes ékszereket is gyűjtöttek. Csalásokról, pénzmosásról is szó van, „családi méretekben”.

A további vizsgálatok kimutatták, hogy mindennél nagyobb arányú pénzügyi és politikai visszaélésekről is szó van. A személyes adóbevallások hamis adatokon alapultak, az ingatlan és egyéb vagyontárgyak értékét „alulbecsülték”, és ennek megfelelően mindezek jóval kevesebb járulékot fizettek be a kincstárnak. Az egyik párizsi bíróság vizsgálata kimutatta, hogy Jean-Marie Le Pen vagyona európai parlamenti képviselőként 2004 eleje és 2009 vége között a beismerten túl egymillió euróval gyarapodott. A csalás mértéke elérte a valódi érték hatvan százalékát is elérhette, de ez csupán az öregúrra vonatkozik, lányára nem. Marine Le Pen esetében „mindössze” néhány százezernyi euró gyanúja kerülhet szóba, igaz, az ő politikai pályája azért rövidebb, mint apjáé.

A már eddig föltárt, eddig eltussolt vagyonok közé tartozik Saint-Cloud környékén egy villa, amelyet hatmillió euróra becsülnek, de fölfedezték azt is, hogy az idősebbik Le Pen egy pezsgőgyár részvényese is. Marine ugyanakkor nem fizet személyi jövedelemadót, holott a L’Express című hetilapnak 2012-ben úgy nyilatkozott: Morbihanban, közel a tengerhez egy ház „mindössze” nyolcadának a birtokosa, s egy ingatlanvállalkozásban érdekelt, Pepignanban pedig egy 180 négyzetméteres villa az övé, és vannak egyéb értékei is. A pénzügyi hatóságok összegezése szerint ketten, atya és leánya, vagyonuknak úgy a kétharmadát hallgatják el. Jean-Marie Le Pen azt állítja, hogy ingatlanjai a becsült összegnél jóval kevesebbet érnek.

Színigaz – fűzte hozzá – létezik olyan villa, amelyek jó néhány, akár tucatnyi helyiséget foglalnak magukban, de ezek még nem tekinthetőek fényűzőnek. Az öregúr a Le Canard enchainé, a Leláncolt kacsa című hetilapnak azért panaszkodott, mert úgymond rosszindulatú sztorikat terjesztenek róla. „Mindenért törlesztem az adóimat, nem tartozom egy vassal sem. Minden rémhír, amelyeket csak azért terjesztenek, mert rendőrállamban élünk” – jelentette ki.

Hírek szerint a francia Nemzeti Front finanszírozásának akad egy érdekes szála: a sejtelmes „keleti kapcsolat”. Ugyancsak a Les Echos pénzügyi szaklap írta meg az AFP hírügynökség moszkvai tudósítására hivatkozva, hogy egy orosz pénzintézet 2014 szeptemberének végén kilencmillió euró hitelt utalt át Le Penék számlájára. Az eredeti forrás valójában ciprusi, amely viszont orosz oldalról „táplálkozik”. Állítólag egy Putyin elnökhöz is közelálló orosz hacker keresendő a háttérben, aki egy ukrán szélsőjobboldali szervezettel is kapcsolatban áll.

Valójában azonban nem is az orosz forrás az érdekes, hanem az, hogy a francia jog tiltja külföldi eredetű anyagi eszközök igénybe vételét. Az ügy, ha egyelőre nem lépi is túl a Szajna parti politikai szenzációk megszokott mértékét, igencsak felkeltette a helyi sajtó érdeklődését. Az egyik friss tudósítás szerint, amidőn az egyik párizsi bíróság beidézte kihallgatásra Marine Le Pent, a hölgy tüntetően és provokatívan távolmaradt, sőt ellentámadást indított.

Beadvánnyal fordult a francia alkotmánybírósághoz, az Államtanácshoz, azt állítván, hogy boszorkányüldözést indítottak vele szemben. Maga Jean-Marie Le Pen, a pártalapító, a BFM közszolgálati gazdasági tévé csatorna kamerái előtt jelent meg, s a tőle megszokott stílusban kifejtette, „a kormányzat zaklatja a hatalom ellenfeleit”. A Nemzeti Front alelnöke azt fújta, hogy a hajsza azt jelzi, Marine Le Pent szemelték ki „szétzúzandó ellenfélnek”, méghozzá amiatt, mert félti hatalmát a jelenlegi politikai elit. Akadt olyan „frontos” illetékes is, aki nem riadt vissza attól sem, hogy Pinochethez hasonítsa a kormányon lévőket „politikai hadjáratukért”, ami azért egy nyíltan szélsőjobboldali mozgalom illetékesétől kellő arcátlanságra vall.

Marine Le Pennek a bíróságról való föltűnő távolmaradását az is magyarázza, hogy megpróbálja elérni az alkotmánybíróságnál a vele, illetve velük szemben indított vizsgálat felfüggesztését. A keresetet végül elutasították, így minden megy a maga útján, amúgy évekbe telhet, amíg jelentősebb előrelépés történhet az ügyben. Ennek ellenére a sajtó már az esetleges büntetés mértékét találgatja. Ha bűnösnek találnák a politikai klán tagjait, akár 45 000 euró kártérítésre kötelezhetik őket, ami azonban ennél jóval kellemetlenebb lenne számukra: három éves börtönt is kaphatnak. Bár ez azért nem tűnik valószínűnek, nagyon is reális lehetne az esélye annak, hogy egy teljes évtizedre eltilthatják őket a választhatóságtól. Ez Marine Le Pen politikai pályafutásának végét is jelentené.

És ez nem az újságírók kombinációja, találgatása, hanem pontos idézete a büntető törvénykönyv idevágó negyvenedik szakaszának. Ha így történne, akkor az nem csupán a még mintegy másfél évig kormányzó szocialista hatalom életét, és jövőjét érintené kedvezően, hanem a hagyományos konzervatív jobboldalét is, amely decemberben pánikkal szemlélte a Nemzeti Front veszélyes előre törését, a Le Penék számára végül is balsikerrel zárult regionális választásokon.

Szerző
Frissítve: 2016.01.03. 20:38