1. Bartis Attila: A vége
A magyar irodalom csúcsteljesítményei között érzem Bartis Attila tizennégy évnyi hallgatás után – lényegében Jáva szigetén írt – regényét. A hosszú alkotó időszak során megszületett sötét tónusú történet fotografikus éles látással, dísztelenül is csodálatos mondatokban meséli el egy Szabad András nevű önromboló fotós családtörténetének részleteit, már-már tűéles nagyítóval vizsgálva az eseményeket alakító, közel sem átlagos szereplőket, meg az elmúltat. Az alapvetően anyaregényként aposztrofált, egyeseknél biztosítékokat kiverő A nyugalom utáni első Bartis-kötet tekinthető aparegénynek is, azonban egy apa-fiú
oppozíciónál jóval univerzálisabb. A regény mérhetetlen nagy erénye, hogy végtelenül pontosan látja az embert magát, illetve az, hogy hihetően teremt újra harminc-negyven éve nagyvonalúan, a számvetés maró hiánya nélkül tovatűnt pesti, de egy-egy villanás erejéig budai környezetet. Bartis hatszáz oldalon keresztül képes volt úgy rögzíteni a megfoghatatlant, hogy tökéletesen tisztában volt vele, hogy vannak dolgok, amelyek csak a pillanat játékai.
2. Háy János: Hozott lélek
Háy János megkerülhetetlen tényezője a kortárs magyar szépirodalomnak. Új novelláskötete, amely az Európa Kiadónál helyet kapó életmű-sorozatában jelent meg, épp olyan lehangoló és pesszimista, mint prózájának szinte összes alkotása. Az ember egyre inkább fészkelődve, gombóccal a torkában olvassa a különálló szemelvényeket, amelyek más és más nézőpontból mesélnek nekünk arról, hogy kik is vagyunk valójában. Vannak szép dolgok is az életben, igaz az öt különböző egységbe osztott hosszabb-rövidebb történeteket tartalmazó Hozott lélek alapján ezt nehéz lenne leszűrni, bár azt nem vitathatjuk el a
kötettől, hogy igenis tartalmaz humoros részeket. A könyv legerősebb írásai szerelmi bonyodalmakból, az együttélés zökkenőiből fakadnak, s a gazdagság és a mélyszegénység ezúttal is egészen sajátos nézőpontot kínál a szerzőnek.
3. Dragomán György: Oroszlánkórus
Hazánk egyik legkelendőbb irodalmi exportcikke három félelmetes erejű, minden minőségében precíz regénnyel a háta mögött idén ősszel első novelláskötetével jelentkezett. A Magvető Kiadó szokásos elegáns kiadásában megjelent kötet címe fedi a tartalmat: tucatnyi, többségében nagyon jól eltalált hang keveredik az éterben. Csak dicsérni tudjuk Dragomán világteremtő képességét, írásaiban még a látszólag jelentéktelen, apró félmondatoknak is van jelentése. A ciklusok változása miatt nem ununk bele egyetlen történetbe sem, az egész kötetet átkötő zenei lüktetés pedig csak még dallamosabbá teszi a szövegeket.
Sőt, mi több, némelyik novella annyira erős és impulzív, hogy a legtöbb cselekmény részletes kibontását szívesen olvasnánk önálló regényben is. De ez mégis miért lenne meglepő igény egy több mint harminc nyelvre fordított szerző esetében?
4. Réz Pál - Parti Nagy Lajos: Bokáig pezsgőben
A kötet nem pusztán az idei év egyik legmenőbb címét kapta (erre aztán mindenki felkapja a fejét), hanem az év irodalmi csemegéje is. Születésének körülményeiről tudni kell, hogy Réz Pál, a legendás szerkesztő, kiváló irodalomtörténész és műfordító nem akart emlékiratot írni, de Parti Nagy Lajosnak sikerült rábeszélnie arra, hogy egy diktafon társaságában ossza meg vele emlékeit. Mindez a ’90-es években kezdődött, de a zárófejezetet idén nyáron rögzítették. Az eképpen sajátos műfajúvá - "hangos memoárrá" - lett kötet Parti Nagy Rézzel készített minden részletre kiterjedő, anekdotázó életmű-interjújává vált. A szolid, intellektuális visszaemlékezés
elsősorban a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer irodalompolitikájának működésébe, a kommunista és szocialista világ attitűdjébe és leginkább jeles íróink, művészeink hétköznapjaiba enged bepillantást. Réz Pál, aki barátja és kollégája volt szinte az egész háború utáni írónemzedéknek, rendkívül lényegre törően, mégis élvezetes stílusban rajzolta meg a nagy írók portréit. A kötetben sajnálatos módon jószerivel csak a szerkesztő Réz Pál, és nem a civil Réz Pál szólal meg, ezt kicsit sajnáltuk. Csakhogy ha mégis magára, vagy az időskorra, az azzal járó problémákra terelődik a szó, Réz akkor sem finomkodik. Őszinte, ízléses és értékkel bíró mű.
5. Spiró György: Diavolina
Spiró György híresen elmélyülten, hosszú ideig dolgozik regényein. A szerzői alaposság, az írás minden csínjának-bínjának ismerete átsüt legújabb kötetén, a Magvetőnél megjelent Diavolina című regényen is. Műve az ellentmondásos megítélésű Makszim Gorkij végső éveit mondja el, méghozzá utolsó szeretője elbeszélésén keresztül. A szerzői magánéletet, a szerelmet, az intrikát és a hétköznapokba betolakodó politikát (történetesen Sztálin és Lenin személyében), a művész és a mindenkori rendszer közötti problémás viszonyt érintő téma mellett a forma is
egészen különleges. Csupán éppen hogy kétszáz, maradéktalanul pontosan megírt oldal az, amelyet események és időpontok gyors egymásutániságában felölel a könyv. Spiró regénye nem csak Gorkijhoz, hanem az orosz lélek feltérképezéséhez is közel hozza olvasóját.
6. Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
Az Élet és Irodalom tárcarovatában Szív Ernő néven publikáló Darvasi László újabb magvetős kötete gyomorba öklöző novellák sorozata, amelyek közül többet a lelkes olvasó már tanulmányozhatott az ÉS hasábjain. Az ötvenes évei közepén járó József Attila-díjas szerző szigorú tematika szerint felépített könyvének sorai ellenállhatatlan erővel hatnak az olvasói képzeletre, a leírtakat olvasás közben abszolút maga előtt látja a befogadó. A képzeletre erősen ható írások egyúttal remek képzelőerőről, és természetesen magyarázatra nem szoruló írói tálentumról tanúskodnak, még akkor is, ha az írások zöme legalább annyira
lehangoló, mint Háy János elbeszélései. A könyv harminchárom önálló - Isten, Haza és Csal hívószavak közé osztott - története nem egységes minőségű (mint ahogyan semelyik novelláskötet sem az), de az írások egymásutániságban történő olvasása igazán széles érzelmi skála bebarangolására készteti az olvasót. A hétköznapi sorsok bemutatása különösen élvezetes a kötet utolsó egységébe sorolt történetekben, azok közül is legjobban sikerült írás az, amelyikben a haldokló édesanyát utolsó útjára készítik fel, illetve az, amelyikben egy apa megtudja "kislányáról", hogy pornószínésznő lett belőle.
7. Háy János: Házasságon innen és túl - Tágított kiadás, tíz új darabbal
Már több színház bemutatta a Házasságon innen és túl című művet, a szerző azonos című kötete decemberben újra a boltokba került tíz új írást tartalmazó kiadásban. Háy legismertebb, élőbeszédes elbeszélést idéző történeteiben ezúttal is házassági balhék, kapcsolati kudarcok, magányos férfiak és nők, megcsalt párok, kudarcba fulladt életek játsszák a főszerepet, de ha a novellák mögé nézünk, valamilyen formában magunkat látjuk meg. A kötet tartalmazza a Nehéz című novellából gyúrt kétrészes színdarabot is, amely az életmű jellegzetességeit sűríti magába. A groteszkbe hajló, kilátástalan
történet mesélője egy kimerült ötvenes alkoholista, aki faluról került a nagyvárosba, onnan, ahol mindenki meghal a rossz borok, az olcsó pálinka és a vacak ételek miatt, ahol segélyt várnak, ahol éhezés van, ahol nincs már rég isten, csak állatok, meg gumicsizmás emberek. Ez a magyar realizmus, szélsőségesen, de a miénkként megfestve.
8. Gergely Ágnes: Oklahoma ezüstje
Az alapvetően költőnőként pozicionált Gergely Ágnes legújabb munkája, amely az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, illeszkedik abba a memoár és verspróza közötti rétegbe, amelybe például Réz Pál kötete és Lator László A megmaradt világ című szintén nem szokványos visszaemlékezése tartozik. A 82 éves Gergely Ágnes ezúttal arra vállalkozott, hogy nem túl terjedelmes kötetbe válogassa a jószerivel már korábban megjelent művésztársakat bemutató portréit. Az átlagosan öt-tíz oldalas életutak között ott van Füst, Kassák, Karinthy, Weöres, Zelk, Pilinszky, Mándy és a magyar irodalom
nagyasszonya, Szabó Magda is. Az Oklahoma ezüstje a benne foglalt húzónevekről sok újat nem árul el, a kevésbé ismert alkotók életeseményei pedig szinte az érdektelenség homályába vesznek. Az összes fejezet talán két legerősebb írása Füst Milán döbbenetes jelensége és egy Pilinszkynek szánt világdíj körül forog. A Gergely Ágnes tolla nyomán újraéledő nagyok sajnos sok esetben nem képesek lelépni az oldalról, leginkább azért, mert a szerző nem volt elég bátor és alapos.
9. Horthy Miklósné: Napló 1944-45
Horthy Miklósné Purgly Magdolna három vékonyka, kézzel írt naplójának kiadásával a Libri nagy elégtételt szolgáltat az utóbbi időszakban újra a figyelem kereszttüzébe került egykori kormányzói családnak. A feljegyzések idején a hatvanas éveiben járó Horthyné 1944. november 6-tól 1945 decemberéig, az emigráció kezdeti fázisáig meséli el hányattatásukat. A hivatalosan "német védelem" alatt, tulajdonképpen a Harmadik Birodalom foglyaiként történő Németországba hurcolásukat követően indul a napló, amelynek igazi értékét az adja, hogy testközeli szemszögből meséli el mindazt, amelyet jószerivel csak
történelemtankönyvekből ismerhetünk. A szorult helyzet ellenére is rendezettségről árulkodó bejegyzések elsősorban a fogság napi rutinjairól, egy zaklatott és családja biztonságát mindenek előtt tartó asszony mindennapjairól szólnak. Természetesen balgaság lenne nem elfogult világlátást várni, hiszen éppen az őszinteség adja az elbeszélői hitelességet. Az emberben olvasás közben egy sor kérdés sejlik fel: vajon milyen lehetett a huszonnégy éven át regnáló vezető mellett lenni, lehetett-e az asszonynak önálló hangja egy férfiközpontú világban, s ténylegesen eltérhetett-e a véleménye a férje elképzeléseitől.
10. Totth Benedek: Holtverseny
Kis csalással kerül az idei év tíz legjobb magyar kötetét rangsoroló listára a Holtverseny, ugyanis a Magvető Kiadó a tavalyi év végén jelentette meg a regényt. Csakhogy a szex, drog, erőszak és vulgaritás uralta kamaszvilág közegében játszódó kötet igazán idén ért be, a szerző ősszel megkapta a legjobb elsőkötetes írónak járó Margó-díjat. A műfordítóként – elsősorban Cormac McCarthy és Az éhezők viadala-trilógia magyarra ültetőjeként - ismert Totth regénye formailag plasztikus, tartalmát tekintve pedig olyan könyv, ami hasba vágja olvasóját. A művön érződik, hogy a szerző veríték
áztatta munkával formálta és feszítette filmszerűvé a cselekményét, karaktereit pedig olyan érzékletességgel, valóságszerűen ábrázolta, amelyre kevesek képesek. Sivár, nyomasztó és kemény, mégis végig kell olvasni.
